A kubai forradalom vezetője szerint ideje megkérdezni az Egyesült Államoktól, hogy hogyan akarja megoldani a kábítószer-problémát

Amikor engem Mexikóban letartóztatott a Szövetségi Biztonsági Rendőrség, ami várható volt, mármint az, hogy gyanúsnak találják majd a működésünket, még akkor is, ha minden óvintézkedést megtettünk, hogy ne érjen el minket Batista véres keze -  ahogyan ez történt Julio Antonio Mellával, akit Machado ügynökei Mexikó fővárosában gyilkoltak meg 1929. január 10-én -, a rendőrnyomozók azt hitték, hogy mi azon csempészbandák egyike vagyunk, akik a szegény ország határán űzik illegális üzleti tevékenységüket a erős, iparosított és gazdag szomszéd hatalommal.

A drogok akkoriban nem voltak beszédtéma Mexikóban. Csak később, amikor olyan problémává vált, amelynek nyomasztó hatása van, és mérhetetlen károkat okoz nemcsak ennek az országnak, de kontinens többi részének is.

Közép- és Dél-Amerika hatalmas energiát fektet a kokalevelek mindenhol jelenlevő termesztése elleni küzdelembe, mert abból kokaint készítenek, aminek kivonata, ha nagyon agresszív kémiai összetevőkkel társítják rendkívül káros az egészségre és az emberi agyra.

Az olyan forradalmi kormányok, mint a Venezuelai Bolivári Köztársaság és Bolívia nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy megszakítsák ezt a folyamatot, ahogyan ezt Kuba időben megtette.

Evo Morales régen kinyilvánította népének jogát, hogy koka teát igyanak, hiszen az kiváló hagyományos főzete az ősi ajmara-kecsua kultúrának. Ha megtiltanák ezt nekik, az olyan lenne, mintha azt mondanák az angoloknak, hogy nem ihatnak teát. Azt a teát, amit mint egészséges szokást vettek át Ázsiából, azokról a területekről, amiket az Egyesült Királyság hódított meg és gyarmatosított sok száz éven keresztül.

Evo jelmondata az volt: „ A koka nem kokain”.

Az a furcsa, hogy az ópiumot, ami a mák kivonata – ugyanaz, mint a morfium – és közvetlen fogyasztás esetén rendkívül káros, és ami a külső hódítás és gyarmatosítás útján került olyan országokba, mint Afganisztán, az angol gyarmatosítók fizetőeszköznek használták olyan ősi kultúrával rendelkező országokban, mint Kína; azzal fizettek a Kínából származó termékekért, amikért korábban ezüstpénzt kellett adni. Gyakran idézett példa az igazságtalanságra, hogy a 19. század első évtizedeiben „egy kínai munkás, aki függővé vált a fizetésének kétharmadát ópiumra költötte, miközben a családja szörnyű nyomorban élt”.

Az 1839-es évben az ópium már elérte a kínai munkásokat és parasztokat. Ugyanebben az évben az Egyesült Királyság uralkodója, Viktória királynő kirobbantotta az első ópiumháborút.

Angol és amerikai kereskedők az angol korona erős támogatásával észrevették a kereskedelemben és a haszonszerzésben rejlő lehetőségeket. Ettől kezdve sok nagy amerikai vagyon alapja lett a kábítószer-kereskedelem.

Érdemes lenne megkérdezni a nagyhatalmat, ugyanazt, aminek majdnem ezer katonai bázisa és hét, atommeghajtású repülőgép-hordozókból és harci repülőgépek ezreiből álló flottája van, amivel azon fáradozik, hogy uralkodjon a világon, hogy hogyan akarja megoldani a drogkérdést.

Fidel Castro Ruz