Vasárnap 18 ember vesztette életét a közép-amerikai El Salvadorban, amikor ismeretlenek felgyújtottak egy buszt, majd lövéseket adtak le a járműre. További tizenkét ember sérült meg súlyosan. A bűncselekmény a főváros San Salvador külvárosában, Mejicanosban történt, ahol 140.000 ezer ember él.

Korábban a rendőrség más ügyben őrizetbe vett nyolc embert, akik közül négyen még nem érték el a nagykorúságot. Ezek a gyanúsítottak kapcsolatban hozhatóak az úgynevezett Maras bandával, amely a "Mara Salvatrucha" és a "Mara 18" csoport mellet a legveszélyesebb fiatalokból álló csoport. Ezek nem csak El Salvadorban, hanem Hondurasban és Guatelamában is több tízezer fiatal taggal rendelkeznek, több körzetet is ellenőrzésük alatt tartanak. Fő tevékenységük, hogy védelmi pénzt csikarjanak ki autóbusz társaságoktól.

Mauricio Funes elnök, aki egy évvel ezelőtt vette át az ország irányítását a baloldali FMLN (Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front) jelöltjeként megdöbbenésének adott hangot egy televíziós műsorban. Kijelentette, hogy ezek a gyújtogatások szerinte terrorcselekmények és a parlament nagyon gyorsan változtatni fog a hatályos jogszabályokon, hogy elejét vegye további támadásoknak. "Utasítást adtam a Nemzetbiztonsági Minisztériumnak, hogy a legrövidebb időn belül nyújtson be a parlamentek egy olyan törvényjavaslatot, amellyel végkép semlegesíteni tudjuk a Maras-t." - mondta Funes. Konkrét részleteket inkább az igazságügyi miniszter, Henry Campos adott: "Az alapötlet az, hogy a jövőben, a bandában való tagság, már magába bűncselekmény lenne, anélkül, hogy konkrét bűncselekményt követne el".

A kormány által kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy ez nem visszatérés a "kemény" és a "szuper kemény kéz" politikájához, amelyet Funes elődjei, Francisco Flores és Antonio Saca az ARENA szélsőjobboldali párt vezetői képviseltek.

2003-ban Flores vezette be az úgynevezett Anti-Maras törvényt, amely büntetendővé tette magát a bandatagságot. A Legfelsőbb Bíróság - amely El Salvadorban az Alkotmánybíróság szerepét is betölti - ezt a törvény alkotmányellenesnek nyilvánította, mivel ez megsértette az egyenlő bánásmód elvét. Akkoriban a "kemény kéz" politikájának jegyében a rendőrség bárkit őrizetbe vehetett kizárólag külső jellemzők, ruházat és tetoválások alapján. A salvadori emberi jogi szervezet, a FESPAD szerint 20.000 embert tartóztattak le abban az évben, ezek 90 százalékát bizonyítékok hiányában. Ahogy a FESPAD és más nem-kormányzati szervezetek akkoriban is kijelentették, az ilyen törvények nem elegendőek a Maras tevékenységének megakadályozására.

Ezekkel a tényekkel Funes elnök teljesen tisztában van és mint nyilatkoztában hangoztatta az erőszak oka a szegénység és a kilátástalanság, amelyek megoldására nagyobb hangsúlyt kell fektetni.

Egy évvel az FMLN győzelme után még mindig a közbiztonság El Salvador egyik legnagyobb problémája. Átlagosan naponta 15 főt gyilkolna meg az országban. 100.000 lakosra 76 gyilkosság jut, mely a legmagasabb a világon. Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint ha százezer lakosra több mint tíz gyilkosság jut, akkor az már "járvány". A korábbi években a politikusok is hozzájárultak a Maras és a szervezet bűnözés megerősödéséhez.