A régészek szerint a spanyol hódítók által utóbb leigázott inkák az írás helyett használták a kipukat, ezeket az állati, elsősorban láma- és alpakagyapjúból fonott zsinórkötegeket. Valószínűleg a gyakorlat tette lehetővé számukra az információk megosztását egymással a mai Dél-Kolumbiától Észak-Chiléig terjedő birodalomban.

A tudósok szerint a világon kevés kihalt írásbeliség megfejtése okozott annyi fejtörést, mint a kipuk, amelyek már a gyarmati uralom kezdetén tevékenykedő krónikásokat zavarba ejtették, mert – a mai szakértők szerint –képtelenek voltak feltörni a kódjukat. A Harvard Egyetemen újabban adatbázisokat és matematikai modelleket használnak a kutatók abbéli erőfeszítésükben, hogy megértsék a kiput; a szó kecsuául, az Andokban ma is milliók által beszélt inka nyelven csomót jelent.

Úgy tudni, hogy napjainkig csupán mintegy hatszáz kipu maradt fenn. Sokat közülük gyűjtők kicsempésztek Peruból évtizedekkel ezelőtt, így azt a 300 darabos alapkollekciót is, amelyet a Berlini Etnológiai Múzeumban őriznek. A zömüket alighanem megsemmisítették, amikor 1583-ban a spanyol hivatalnokok a bálványimádás eszközének minősítették a kipukat.

Ám Rapaz ritka bepillantást enged abba, hogy mi volt a kipu szerepe az inkák birodalmában, és még sokáig a birodalom bukása után is. Ennek az ötszáz lelkes falunak a lakói abból élnek, hogy lámát és szarvasmarhát legeltetnek, rozst és más növényeket termesztenek. A település ad otthont az egyik utolsó ismert kipugyűjteménynek, amelyet még ma is vallási szertartás céljára használnak.

De még itt sem állítja senki, hogy értené a falu kipuiban rejtező kódolt tudást. A kipukat egy Kaha Wayi nevű, szertartásokra szolgáló házban őrzik. Bonyolult fonataikat csomók és apró alakok díszítik, némelyik kokalevéllel tömött, parányi zsákot tart.

A rapacinóknak – ahogy a falu lakóit nevezik – az a képessége, hogy megfejtsék kipuikat, a rég elhunyt öregeikkel együtt a sírba szállt, habár a tudósok szerint lehet, hogy a falu még a XIX. században is használta a kipukat. A vizsgálatok többnyire azt mutatják, hogy a rapazi kipuk jóval az inkák leigázása utáni időkből származnak, és a szakértők szerint sok mindenben különböznek is az inkák által készített kipuktól.

A kipuk még manapság is szerepet kapnak a rapacinók Kaha Wayiban tartott szertartásaik során, amint azt Frank Salomon, a Wisconsini Egyetem antropológusa leírta; a szakértő a közelmúltban egy projekt vezetőjeként segített Rapaznak földrengésbiztos védőtokba költöztetni a falu kipuit.

Az egyik hagyomány azt követeli meg a falusiaktól, hogy a csontig hatolóan hideg éjszakában könyörgéseket mormoljanak a Rapaz körüli, istenekként tisztelt hegyekhez, hogy a felhőkből megeredjen az eső. Azután égő lámafaggyúba meredve figyelik, merre repülnek a szikrák, majd egy tengerimalacot áldoznak, melyet lyukba ásott, virágokkal és kokával bélelt fészekbe helyeznek.

A falu életrevalóságát tanúsítja, hogy az ilyen rítusok és a rapazi kipuk átvészelték évszázadok viszontagságait. A gyarmati időkből fennmaradt rapazi templom fakuló freskóin indiánokat bűneikért a pokol tüzére hányó ördögök láthatók. Annak idején a feudális földbirtokos családok a helyiek többségének őseit dolgoztatták félrabszolgasorban.

A rapacinóknak újabb keletű kihívásokkal is szembe kellett nézniük. Az 1970-es években egy baloldali katonatisztekből álló kormány államosításaival gazdasági felfordulást okozott, és a Fényes Ösvény maoista gerillái a kialakult káoszt kiaknázva még az 1990-es években is terrorizálták Rapazt, melyet gyakorlatilag elzártak minden érdemi kapcsolattól Peru többi részével. Ám a rapacinóknak mindeme viszontagságok ellenére – talán a falu nagyfokú összetartozás-érzése, valamint közösségi föld- és nyájtulajdonlása jóvoltából – valahogyan sikerült megőrizniük kipuikat és Kaha Wayijukat.

„Ugyanazért érzik úgy, hogy őrizniük kell a kipugyűjteményt, amiért mi úgy érezzük, hogy meg kell őriznünk a Nyilatkozat és az Alkotmány eredeti példányát” – mondta Salomon professzor. „Hallottam, hogy valaki úgy fogalmazott, »ez a mi Alkotmányunk, ez a mi Magna Chartánk«.”

Rapaz nehezen megközelíthető földrajzi fekvése ellenére olyan változásokon megy át életritmusában, amelyek megváltoztathatják a rapacinók viszonyát a kipuikhoz.

A falusiak azt mesélik, hogy egy esztendeje hangosanbeszélő váltotta fel a kisbírót, és egy új mobiltelefonadótorony jóvoltából a rapacinók immár könnyebben kommunikálnak a külvilággal. E változásokat a legtöbben üdvözlik. Fenyegetést jelentenek viszont a kisteherautóval járó tolvajok: elragadják a lámákat, a szarvasmarhákat és a gyapjuk miatt értékes – andoki teveféle – vikunyákat. A kipukat a legközvetlenebbül talán Rapaz protestantizmus felé fordulása fenyegeti; e tendencia Latin-Amerika-szerte megfigyelhető mind a nagy, mind a kis településeken. A rapacinocsaládoknak máris húsz százaléka tagja valamely új protestáns gyülekezetnek, amely pogány szentségtörésnek látja a kipuknál rendezett szertartásokat.

Távol Rapaztól a kipuk megfejtésére tett kísérletek is új kihívásokkal szembesülnek, miközben új felfedezések arra engednek következtetni, hogy a kipukat az Andok társadalmaiban már jóval azelőtt használták, semmint az inka birodalom a XV. században hatalommá vált volna.

A tudósok azt mondják, egyelőre nem sikerült megtalálni a rosettai kő megfelelőjét a kipukhoz. Ezzel arra utalnak, hogy valójában a híres gránittömb görög nyelvű vésetei segítségével sikerült megfejteni az ősi egyiptomi hieroglifákat. Egy ideig úgy tűnt, hogy az olaszországi Nápolyban talált jezsuita kéziratok hasonló szerepet játszhatnak a kipuk esetében, ám utóbb kiderült, hogy hamisítványokról van szó.

Rapazban a helybeliek ma is úgy őrzik kipuikat, mint ahogyan alighanem a Nyugaton élők leszármazottai őriznék a Biblia vagy más jeles iratok foszlányait, ha a mai civilizációk összeomlanának.

„A kipuknak itt kellmaradniuk,mert azok a mi népünket illetik” – mondta a 42 éves Fidencio Alejo Falcón. „Soha nem fogunk megválni tőlük.”

Andrea Zárate Limából járult hozzá a riporthoz

Lábjegyzet

¹ Egy láb = 30,48 centiméter