Semmi új nincs abban, hogy gyerekek egyedül utaznak át Közép-Amerikán és Mexikón, hogy az Egyesült Államokba jussanak. Az utat és veszélyeit öt évvel ezelőtt bemutatta a Sin Nombre (Névtelenül) című film. Az alkotás egyik karaktere, Sayra, egy tinédzser lány Hondurasból, végül átkel egyedül a Rio Grandén. Egy barátját, Caspert keresi, akivel hetekkel korábban, a mexikói-guatemalai határon barátkozott össze. Azonban a fiúnak nem sikerül: egy rivális banda 12 éves tagja lelövi a folyóparton.

Ami azóta változott az a számok hirtelen megugrása. A felnőtt bevándorlóktól eltérően, a legtöbb gyerekről csak akkor számol be az Egyesült Államok határőrsége, ha már átlépték a határt. Az idei év júniusát megelőző kilenc hónapban több mint 52 ezer „idegen gyermeket” vettek nyilvántartásba, kétszer annyit, mint az azt megelőző tizenkét hónapban. Nem tudjuk, hogy hányan vannak, akikről nem készült jelentés; meghaltak vagy támadás érte őket az úton, úgy látták, hogy Mexikó kicsivel, de azért elegendő mértékben kínál jobb életet, mint Honduras, Guatemala vagy El Salvador, vagy – leggyakrabban – elfogták és visszatoloncolták őket a mexikói hatóságok.

Öt évvel ezelőtt kevesebb mint ezer gyermek indult északra Hondurasból és kelt át a határon; az elmúlt kilenc hónapban több mint 15 ezren voltak. A város, ahonnan minden más régiónál több bevándorló gyerek kel útra San Pedro Sula, az ország legveszélyesebb városa, ahol a legmagasabb a gyilkosságok aránya a világon. Egy héten többször érkeznek buszok Mexikóból hazatoloncolt nőkkel és gyerekekkel. Abban mindenki egyetért, hogy a kábítószerek és a bandák táplálják azt az erőszakot, amely elől menekülni próbálnak. Az okok és a megoldások terén azonban komoly nézeteltérések mutatkoznak.

A la mano dura („kemény kéz”) támogatói, legyenek azok republikánus amerikai szenátorok vagy a hondurasi elnök, biztonsági problémának tekintik a helyzetet, ami még több fogva tartó központot, gyorsabb kitoloncolást, minden bevándorlási útvonalnál megerősített határokat, és még militarizáltabb rendőrségi erőket igényel. Barack Obama további 4 milliárd dollárt kért a kongresszustól, hogy megvédje a határokat a gyerekektől. Hillary Clinton sürgette, hogy egyesítsék őket a családjukkal (feltéve, hogy a rokonaik nem az Egyesült Államokban vannak).

Eközben otthon erősebb rendőrségi erők fogják megállítani a bandákat és a kábítószereket, és az erőszak alábbhagy majd. Az Egyesült Államok Bush és Obama alatt az 1980-as évek „piszkos háborúi” óta nem látott szintre emelte a biztonsági kiadásait, amellyel újramilitarizálta Közép-Amerikát. Hondurasban a rendőrségi egységek úgy vannak felszerelve, és úgy is viselkednek, mint a hadseregek, és a „tigrisek” névvel illetik őket. Még az iskolákban is van egy olyan program, ami arra képzi ki a gyerekeket, hogy legyenek „a haza őrzői”.

Az ellenérv szerint nem véletlen az, hogy a katonai puccs óta eltelt öt évben a gyerekelvándorlás gyorsabban nőtt Hondurasban, mint Guatemalában vagy El Salvadorban, Mexikóban pedig éppenséggel még vissza is esett. A korrupció, az erőszakos elnyomás és a büntetlenség kombinációja azt jelenti, hogy sok hondurasi tisztviselő a probléma, és nem a megoldás részének tekinthető. Majd’ minden nap szolgáltat erre bizonyítékot, ahogy például az a jelentés is, ami arról szól, hogy a rendőrség hogyan játszott össze a hírhedt kábítószer-kereskedővel, „El Pelónnal” („A kopasz”), hogy csak a legutóbbi példát említsük. Az ENSZ szakértői elítélték a rendőrséget, amiért az kínzást alkalmaz. Bárki, aki leleplezi a hivatalos szervek bűnrészességét a bűncselekményekben, maga is üldözötté válik. A Casa Alianza gyerekvédelmi jótékonysági szervezetet igazgatója elmondta, hogy a rendőrség közömbösen veszi tudomásul az utóbbi időben megszaporodó gyermekgyilkosságokat. Volt is egy erőtlen kísérlet arra, hogy megvádolják azzal, hogy ittasan belehajtott egy rendőrautóba.

Nicaragua, bár még szegényebb, mint északi szomszédja, mégsem szerepel az amerikai határőrség gyerekbevándorlókkal kapcsolatos statisztikáiban. Tavaly ő lett a legbiztonságosabb ország Közép-Amerikában, gyilkossági rátája egytizede volt Hondurasénak. Mégis neki van a régióban a legkisebb számú rendőrsége, neki vannak az egy főre eső legalacsonyabb katonai kiadásai, és az ő börtöneinek van a legkevesebb lakója. Aminta Granera, a térség egyetlen női rendőrfőnöke ezeket a sikereket a közösségi alapú rendvédelemnek tulajdonítja, amelyben a fiatalokat csak a legvégső esetben zárják börtönbe. Ez a modell pontosan az ellentéte a militarizált rendvédelemnek, amit sem [Hillary] Clinton és sem Obama nem vesz észre.

Írta: John Perry

Forrás: LRB Blog

Fordította: Latin-Amerika Társaság