Hugo Chávez venezuelai elnök véleménye szerint a múlt heti G20 találkozó eredményei rosszabbak, mint várta. Ezt egy telefoninterjúban nyilatkozta az állami tv-csatorna „Dando y Danda” című műsorának.
090403g20.jpgChávez kifejtette, hogy „a kapitalizmusnak meg kell buknia, mert nem képes irányítani a szörnyeteget, a világ pénzpiacát. A venezuelai elnök szerint eljött a szocializmus ideje. Az iráni látogatáson tartózkodó Chávez hatalmas őrültségnek nevezte, hogy 500 milliárd dollárt juttatnak olyan intézményeknek, mint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank.  „Ezek az emberek nem fognak értékelhető reformokat véghezvinni. Most magukat hősként állítják be, miközben gazemberek, akik tönkretették a világot. Az IMF-et el kell távolítani!” – jelentette ki Chávez Az elnök úgy véli, hogy a legnagyobb felelős az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, mert ezek az országok erőltették rá modelljüket Európára és az egész világra. Chávez szerint a megoldás az, ha elveszik a hatalmat az istenített tőkétől, amely valójában ördögi, és odaadják a társadalomnak. Ugyanakkor bejelentette, hogy Irán és Venezuela közös kereskedelmi bankot hozott létre a két ország közötti kereskedelem élénkítésére.