Gabriel García Márquez és Fidel Castro barátságának Márquez egy 2006-os cikkével szeretnénk emléket állítani, ami 2006. augusztus 12-én, Fidel Castro 80. születésnapja előtt egy nappal jelent meg a The Guardianben, és rövidített, szerkesztett változata a Granmában megjelent eredeti cikknek.

Ő az acélos fegyelem, a kimeríthetetlen türelem, a kolosszális ötletek és kielégíthetetlen ábrándok embere.

Rajong a szavakért. Hatalma a vonzerejében rejlik. Ott keresi a problémákat, ahol azok vannak. Az inspiráció lendülete nagy szerepet tölt be a stílusában. A könyvek tükrözik jó ízlésének széleskörűségét. Abbahagyta a dohányzást, hogy morális alapja legyen a dohányfüggőség elleni harchoz. Szeret egyfajta tudományos buzgalommal ételrecepteket írni. Napi több óra tornával és rendszeres úszással kiváló fizikai állapotban tartja magát. Legyőzhetetlen türelem. Acélos fegyelem. Képzeletének ereje az előreláthatatlanba húzza.

José Martí számára a legfőbb szerző, és megvolt benne a tehetség ahhoz, hogy Martí gondolkodásmódját beépítse egy heves marxista forradalomba. Saját gondolkodásának lényege abban a bizonyosságban lehet, hogy a tömegekkel végzett munka elengedhetetlen az egyénekkel való törődéshez.

Ez magyarázhatja a közvetlen érintkezéssel kapcsolatos teljes magabiztosságát. Minden egyes alkalomhoz megvan a maga nyelve, és külön eszköze a partnere meggyőzéséhez. Tudja, hogy hogyan kerüljön mindenkivel egy szintre, és hatalmas és változatos tudással rendelkezik, ami lehetővé teszi számára, hogy könnyedén mozogjon bármilyen médiában. Egy dolog bizonyos: ő ott van, ahol van, ahogy van és akivel van.

Fidel Castro győzelemre született. Hozzáállása a vereséggel való szembenézéshez, még a legapróbb hétköznapi dolgok esetén is, úgy tűnik, hogy saját logikának engedelmeskedik: még csak el sem ismeri azt, és nincs egy perc nyugta sem addig, amíg nem sikerül megfordítania a feltételeket és át nem változtatja győzelemmé.

Legfőbb segítsége a memóriája, és használja is, hogy visszaéljen vele, hogy lehengerlő érveléssel és hihetetlen gyorsaságú aritmetikai műveletekkel tartson beszédeket és folytasson beszélgetéseket. Szakadatlan információáramlást igényel, jól megrágott, emészthető információkét. Nem kevesebb, mint kétszáz oldalnyi hírt reggelizik. A válaszoknak pontosaknak kell lenniük, mivel képes felfedezni a legminimálisabb ellentmondást egy hétköznapi mondatban is. Ő egy telhetetlen olvasó. Fel van rákészülve, hogy minden kezébe kerülő papírt elolvasson a nap bármely órájában.

Nem mulaszt el semmilyen alkalmat arra, hogy saját maga tájékozódjon. Az angolai háború idején egy hivatalos fogadáson olyan részletességgel írt le egy csatát, hogy kemény munkába került meggyőzni egy európai diplomatát, hogy Fidel Castro nem vett benne részt.

A jövő Latin-Amerikájáról szóló látomása ugyanaz, mint Bolívaré és Martíé: egy integrált és autonóm közösség, amely képes irányítani a világ sorsát. Az ország, amelyről Kuba után a legtöbbet tud az az Egyesült Államok: ismeri az ott élő emberek természetét, a hatalmi struktúráit és kormányainak másodlagos szándékait. És ez segít neki a blokád szűnni nem akaró gyötrelmének kezelésében.

Soha nem tagad meg választ egyetlen kérdésre sem, lehet az bármilyen provokatív, és soha nem veszíti el a türelmét.

Azoknak, akik spórolnak az igazsággal, hogy ne okozzanak neki még több aggodalmat, annál, mint ami már úgyis van neki: tudja. Ezt mondta az egyik hivatalnoknak, aki így tett: „Rejtegeted előlem az igazságot, hogy ne aggódjak, de amikor végül rájövök, meg fogok halni attól, hogy szembe kell néznem mindazokkal az igazságokkal, amiket elhallgattak előlem.” De a legsúlyosabbak azok az igazságok, amelyeket azért hallgatnak el, hogy elfedjék hiányosságokat, mert a forradalom által fenntartott hatalmas vívmányok – a politikai, tudományos, sport, kulturális eredmények – mellett jelen van egy hatalmas bürokratikus inkompetencia, amely a mindennapi életet, különösen a hazai boldogságot érinti.

Amikor szóba elegyedik emberekkel az utcán, az őszinte szeretet nyers szókimondását és kifejezőképességét kapja vissza. Így hívják őt: Fidel. Informálisan szólítják meg, vitatkoznak vele, követelnek tőle. Ez azután történik, miután az illető rájön, hogy egy rendkívüli emberrel van dolga, amit a saját magáról tükrözött képe nem enged látnunk. Ez az a Fidel Castro, akit én ismerek. Szigorú szokások és kielégíthetetlen ábrándok embere, az óvatos szavak és visszafogott hangok régi vágású iskolájával, aki képtelen olyan ötletet kiagyalni, ami nem kolosszális.

Hallottam felidézni dolgokat, amiket másképp csinálhatott volna, hogy időt nyerjen az életben. Látva, hogy oly sok távoli sors súlya mennyire túlterheli, megkérdeztem tőle, hogy mi az, amit a legjobban szeretne a világon, ő pedig azonnal válaszolt: megállni egy sarkon.