A kormány gazdaság- és társadalompolitikája ellen tiltakozva ma hajnalban általános sztrájk vette kezdetét Paraguayban.

Hat országos szakszervezethez tartozó csoportok, parasztszervezetek szerte az országban, a Nemzeti Diákunió fiataljai és a baloldali politikai pártok mind támogatják a tiltakozást.

 

Ma kora reggel, a sztrájkot támogató különböző ágazatok képviselői a paraguayi központjában lévő katedrális előtti sétányon tartott megmozdulásukon jelentették be a sztrájk kezdetét.

Korábban az észak-paraguayi tartományokból teherautókon a fővárosba szállított több ezer paraszt valamint az Asunción környékéről érkezők csatlakoztak a szakszervezetek képviselőihez, hogy megerősítsék az alapvető álláspontokat.

Három fő forrás hozta össze a sztrájkban résztvevők legtöbbjét: a Szakszervezeti Föderációk mindegyike, a Nemzeti Paraszt Föderáció és a Demokratikus Koordináció. Ez utóbbi politikai pártok és társadalmi szervezetek csoportosulása.

Azonban mindannyian megegyeztek, hogy a cél a Horacio Cartes elnök kormánya által eddig alkalmazott neoliberális modell megváltoztatása, amely a nagy multinacionális vállalatok érdekeit szolgálja.

A sztrájk kiterjedt az egész városra, nagymértékben érintette a városi tömegközlekedést, az üzletek gyakorlatilag mindenhol bezártak, és a forgalmat is befolyásolta, mivel a demonstrálók és a rendőrség által életbe léptetett bizonyos megelőző intézkedések elzárták az utcákat.

A sztrájk egy tömeggyűléssel ér véget délután a számos korábbi tüntetés helyszínén, a Nemzeti Kongresszussal szemben lévő emblematikus Plaza de Armason.

Bár a kormány eleinte megpróbálta minimalizálni a sztrájk hatékonyságát, azonban a sztrájk várható mértéke végül arra kényszerítette, hogy nevezzen ki egy az alelnök vezette bizottságot, hogy kezdeményezzen tárgyalást a tiltakozókkal a mai naptól kezdve.

A hivatalos delegáció tagja Juan Afara alelnökön kívül tizenegy minisztériumi szintű tisztviselő, akiknek szembe kell nézniük a szakszervezetekkel és a campesinókkal, és tárgyalniuk a gazdasági és társadalmi területen hozott eddigi döntések módosításáról.

Írta: Javier Rodríguez Roque

Forrás: Prensa Latina