A bioüzemanyag-cégekkel kötött szerződések miatt Északkelet-Brazília amazóniai őserdejében lévő Pará állam több ezer kisgazda családja számára az afrikai olajpálma jelenti az új jövedelemforrást. Különös társnövény, ami kulturális és gazdasági kihívásokat is felvet.

Antônio de Oliveira kis gazdaságában a narancs, a feketebors és az achiote vagy annatto (Bixa orellana) illata keveredik. Ez utóbbi egy olyan cserje, amelynek gyümölcsét a magjáért szüretelik, ami természetes festékanyagot tartalmaz, és pirosra festi a gazdaságot.

„Nem tudtam semmit az olajpálmáról… nagyon más vele dolgozni, egy kakukktojás, és bonyolult” – mondta Oliveira, aki három évvel ezelőtt írt alá szerződést a Biopalma bioüzemanyag-vállalattal afrikai olajpálma (Elaeis guineensis), vagy ahogyan Brazíliában ismerik, „dendê” ültetéséről.

A Biopalma a Vale bányavállalat tulajdonában van, és saját maga is 60 ezer hektáron termeszt olajpálmát. Ezenkívül Családi Mezőgazdaság programján keresztül kisgazdák terményeit is megvásárolja.

A cég azt tervezi, hogy a pálmaolajat biodízel előállítására használja fel, amivel a bányáiban működteti a járműveket és a gépeket.

„Nem voltam felkészülve a dendêre. Nem szeretem, ha meg kell számolni, hogy hány növényem van, vagy hogy négyzet alakú parcellákat kell csinálni, hogy ültetni lehessen. Ide-oda ültettem őket” – mondta a 65 éves gazda az IPS-nek, és elmagyarázta, hogy korábban feketebors, narancs és achiote termesztésből élt.

Oliveira tízéves korában kezdett napszámosként „napkeltétől napnyugtáig” dolgozni, és azt mondja, hogy sajnálja, hogy ilyen kevés oktatásban volt része. „Amikor írok valamit, akkor a feleségem figyelmeztet egy csomó hiányzó betűre” – mondja nevetve.

Szükségből kitanulta a matematikát, és arra használja például, hogy kiszámolja az olajpálmák gyümölcshozamát, aminek öt évre van szüksége, hogy elérje a termőképessége maximumát.

Jelenleg kéthetente mintegy nyolc tonnát szüretel, és körülbelül 120 dollárt keres tonnánként. De azt mondja, hogy ez épphogy fedezi a költségeket, mert négy alkalmazottat kell fizetnie.

De nem úgy, mint a feketebors, ami évente egyszer szüretelhető, az olajpálma gyümölcsét tizenöt naponta be lehet takarítani. Úgyhogy azt reméli, hogy hamarosan vásárol egy „csinos” kisteherautót, amivel a termést szállíthatja, és amivel a család kirándulni tud.

„Az álmom, hogy lássam Rio Grande do Sult. Amikor meleg van; akkor nem megyek, amikor hideg van” – mondja mosolyogva, és hozzáteszi, hogy az esőerdőben megszokta a meleg éghajlatot.

„Néhány a vállalattal leszerződött gazdának problémái vannak a vállalkozásuk vezetésével” – mondja Charles Vilario, a Biopalma szakértője az IPS-nek. „De Oliveira már több termékkel dolgozik, és a gyakorlatban ő egy kis üzletember. Számom kell tartania, hogy mennyi pénz folyik be és mennyi megy el, hogy mennyit költ minden egyes szüretre.”

A cég 350 családdal szerződött le olajpálmagyümölcs-termelésre, és 2015-re további 1650-nel tervez szerződést kötni, összesen 20 ezer hektáron.

Amikor csatlakoznak az olajpálma-programhoz, és beleegyeznek, hogy legfeljebb 10 hektáron pálmagyümölcsöt termesztenek, a gazdák a szövetségi kormánytól hitelt és technikai segítségnyújtást kapnak, és garanciát arra, hogy a terményeiket harminc évig megvásárolják.

De azért bőven akadnak nehézségek. Az északi Pará államban sok gazdának nincs szállítóeszköze, hogy elvigye a terményeit a piacra, és arrafelé nincs erős hagyománya a szövetkezetek felállításának, hogy közös megoldást találjanak a problémáikra.

„Azt mondták nekem, hogy a gyümölcsöket hamarosan a Biopalma [Mojú körzetben lévő] erőművébe kell szállítanunk, de nekem még nincs teherautóm. Mit fogok csinálni?” – mondja az aggódó Oliveira.

A Biopalma közvetítő szerepet tölt be olyan intézményeknél, mint a Mikro- és Kisvállalkozások Brazil Segítő Szolgálata, hogy a gazdáknak igazgatási és szövetkezési tanfolyamokat ajánljon.

„Nem kényszeríthetjük őket, hogy alkossanak szövetkezeteket” – mondja az IPS-nek Sauer Teles, a Biopalma kommunikáció és szociális projekt elemzője. „Ez tőlük, a partnereinktől kell, hogy jöjjön. De azért vezettük be a SEBRAE-t, mert érdekelte őket.”

A Repórter Brasil által létrehozott oknyomozó civil szervezet, a Bioüzemanyag Figyelő Központ, ami környezetvédelmi és a társadalmi igazságosság témakörébe tartozó cikkekkel látja el az újságírókat, júniusban készített egy jelentést a dendê-kultúra összeférhetetlenségéről a parábeli családi gazdaságokkal.

A tanulmány azt mondja, hogy az Eco Dendê kormányprogram, ami a pálmaolaj-termelésre való ösztönzésképpen hiteleket ajánl a gazdáknak, „olyan ígéretes jövővel kecsegtet, mint amiről a családi gazdálkodók álmodnak, ám a profitígéretei végül hamisnak bizonyulhatnak.”

„Annyi mindent ígértek, és oly keveset mondtak a vidéki közösségek hagyományos életmódjára gyakorolt hatásairól” – mondta Marcus Barbeiro bíró, aki a vidéki munkaviszonyokra szakosodott, és akit a jelentés idéz.

A brazil állami olajcég, a Petrobras és a portugál Galp Energia vegyesvállalata, a Belém Bioenergia szintén támogatni fogja a dendê-termesztést biodízel előállítása céljából.

Vállalat 280 családdal szerződött, és azt tervezi, hogy ezt a számot hatszázra növeli.

Az IPS, miközben utazott, hogy az egyik családdal interjút készítsen, egy olyan család gazdaságán haladt keresztül, amelyik nem vesz részt az új dendê-boomban.

A nyolctagú családból egyedül az egyéves csecsemő nem dolgozott, amikor az IPS megállt náluk. Az apa, Reginaldo Días maniókalisztet pirított egy fatüzelésű sütőben, a nagyszülők és a gyerekek maniókagyökeret hámoztak, Días felesége pedig reszelte a maniókát.

Ez a túlélés egyik formája, de rituálé is egyben. A maniókaliszt-felesleget, amit a család nem fogyaszt el a piacon értékesítik, hogy megvegyenek „más dolgokat, amikre szükségünk van: cukrot, babot és rizst” – mondja Días az IPS-nek.

Néhány kilométerrel arrébb él José Ribamar Silva, aki részt vesz a Belém Bioenergia biodízel-programjában.

Másfél évvel ezelőtt ültetett dendêt gazdaságának tíz hektárjára. A maradék tizenöt hektáron továbbra is ananászt, feketeborsot, maniókát és babot termeszt, achiotéval és más Amazóniában őshonos növénnyel együtt.

„Volt idő, amikor a feketebors szép hasznot hozott, de többé már nem – túl sok munka van vele kevés pénzért, úgyhogy amikor a dendê megérkezett, úgy döntöttünk, hogy beszállunk mi is” – idézi fel Silva az IPS-nek.

Reményét fejezi ki az iránt, hogy az olajpálma lehetővé teszi, hogy a gyerekei kijárják az iskolát, és hozzáteszi, hogy „az ő jövőjük számomra a legfontosabb.”

„Nem ugorhatsz bele egy »zöld« modellbe anélkül, hogy társadalmi kérdésekkel foglalkoznál” – fogalmaz João Meirelles, a Peabirú Intézet igazgatója, ami az olajpálma-ágazatban működő cégeknek ad tanácsokat társadalmi és környezetvédelmi kérdésekben.

Amikor a vállalatok megérkeznek a követelményeikkel, szabályozásaikkal és jogi zsargonban megfogalmazott szerződéseikkel „az sokkot okozhat egy különböző társadalmi és földbirtoklási viszonyokkal rendelkező térségben, ahol alapvető megoldatlan problémák vannak” – mondja az IPS-nek.

Parában a havi átlagkereset kevesebb mint ötven dollár fejenként. A kisgazdák csupán négy százalékának van jogcíme a földjére, és a helyi népesség 40-50 százaléka írástudatlan. A gazdák továbbra is alkalmazzák a kivágásos majd felégetős technikát az esőerdőtől való megtisztításra, és a terület növénytermesztésre való előkészítésére.

A mezőgazdasági technikák „nem változnak meg egyik napról a másikra” – mondja Meirelles. Véleménye szerint az olajpálma térnyerése az amazóniai esőerdőben „olyan megavállalatokon alapszik, amelyek hagyományosan nagyban gondolkoznak, és ez összeegyeztethetetlen a családi gazdálkodás bizonyos elemeivel.”

De ezek a vállalatok, fogalmaz, „átalakító szerepet” játszhatnak, és erősíthetik a helyi közösségek kapcsolódását a társadalomhoz, és javíthatják Pará vidéki családjainak körülményeit.

Fabiana Frayssinet

Forrás: IPS