Az ország 70 százalékát érintő keddi áramszünet után a venezuelai kormány a szélsőjobbot „elektromos puccs” elkövetésével vádolta meg.

Kedden helyi idő szerint délután fél egy körül a főváros körzetében és további 12 nyugaton, illetve az ország középső részén fekvő államban tapasztaltak kiterjedt áramkimaradásokat.

Áramszüneteket jelentettek Zulia, Lara, Falcón, Táchira, Mérida, Miranda, Trujillo, Yaracuy, Cojedes, Aragua, Vargas, Carabobo államokból, illetve a főváros egyes részeiből.

Beszámolók szerint a kimaradások érintették a tömegközlekedést, beleértve a caracasi metrót is, és voltak olyan üzletek, amelyek bezárni kényszerültek.  Az AVN állami hírügynökség szerint kora estére az ország legtöbb részén helyreállították az áramszolgáltatást.

Delcy Rodríguez kommunikációs és információs miniszter a médiának elmondta, hogy öt államban és a fővárosban délután fél hatra újra lett áram, az ország egyes részein viszont még éjszaka is áramszünet volt. Este nyolc óra körül az állami elektromos vállalat, a Corpoelec  a Twitteren keresztül tájékoztatta a lakosságot, hogy még folyik „a megfeszített munka, hogy az érintett területeken egységesítsék a szolgáltatást.”

Nincs fény

„Fokozatosan történik ennek a fontos szolgáltatásnak a helyreállítása” – mondta Jesse Chacón energiaügyi miniszter.

Szerdán kora reggel Isabel Iturria egészségügyi miniszter bejelentette, hogy az áramkimaradások nem okoztak semmilyen komoly problémát az egészségügyi szolgáltatások terén. „Nem érkeztek hozzánk vészhelyzetekről szóló jelentések egyetlen egészségügyi központból sem” – fogalmazott, és elmondta, hogy sok kórház pótgenerátorokat használt.

Állítólag a venezuelai olajipart sem érintette az áramszünet.

Chacón szerint az áramkimaradásokat az elektromos hálózat egyik fővonalát képező 765kV távvezeték meghibásodása okozta, amelyen a nyugati és középső országrész áramfogyasztásának több mint a fele fut.

A miniszter elmondta, hogy már megkezdődött az incidens okainak kivizsgálása.

Szerdán este a VTV elő adásában Nicolás Maduro elnök elismerően beszélt arról, ahogyan a Corpoelec kezelte a helyzetet. Megemlítette az állami médiát is a tudósítások okán. Az elnök „őrült és kétségbeesett” elméket vádolt meg az áramszünettel, és szabotázst emlegetett.

„Ma [kedden] a venezuelai nép elleni elektromos puccs főpróbája vette kezdetét” – jelentette ki. Az elnök elmondta, hogy az incidenst megelőző napokban egy lehetséges szabotázs „különböző jeleit” és „fenyegetéseket” lehetett tapasztalni.

„»Tik-tak hadműveletről« beszéltek” – mondta, azokra a szélsőjobboldali csoportokra utalva, amelyek szerinte „alacsony intenzitású háborút” folytatnak a kormány ellen. Maduro ismertette, hogy a hatóságok azt gyanítják, hogy jobboldaliak „kis csoportja” követhette el az állítólagos szabotázst.

A gaztettre nem mutattak be bizonyítékot, de Maduro azt is mondta, hogy hamarosan több információval szolgának.

Közben kijelentette, hogy elrendelte a fegyveres erők „mozgósítását”, és felszólította a venezuelaiakat, hogy „maximálisan működjenek együtt” a hatóságokkal. „Minden jel arra mutat, hogy a szélsőjobb újabb tervet eszelt ki az ország elleni elektromos sztrájkra” – tweetelt Maduro.

Igazságügyi és belügyminiszter, Miguel Rodríguez szintén jelezte, hogy az áramkimaradás méretéből adódóan a hatóságok nem zárják ki a szabotázs lehetőségét.

„Nyomozást indítunk, és országszerte kivezényeljük az állambiztonsági erőket, hogy védjék a lakosságot” – mondta. Rodríguez szerint kedden a venezuelai hírszerzési szolgálat, a Sebin több helyszínre nyomozócsoportokat küldött.

Miranda állam ellenzéki kormányzója, Henrique Capriles elutasította Maduro vádjait, és azt mondta, hogy az áramszünet inkább a kormány „alkalmatlanságának” a jele.

„A mai áramkimaradás újra rávilágít a [kormány] szörnyű kudarcára” – tweetelte. „A venezuelaiak áramszünetek nélküli országot érdemelnek” – fogamazott egy másik Twitter üzenetben.

A MUD vezetője a Voluntad Popularhoz tartozó Leopoldo López véleményét osztotta, amikor az Maduro vádjait „kiszámíthatónak” nevezte.

Szerdán Maduro Caracasban katonai és energia szektorbeli tisztviselőkkel találkozott, hogy folytassák az incidens megvitatását.

Ryan Mallett-Outtrim