Egy a hétvégén közzétett venezuelai közvélemény-kutatás szerint Nicolás Maduro elnök kormányzatát immáron a venezuelaiak 56 százaléka támogatja.
A magántulajdonú Televen tévécsatornán futó vasárnapi műsorában José Vicente Rangel ismert újságíró ismertette „a Hinterlaces cég augusztus 2-8. között 1300 fő megkérdezésével terepen végzett” legutóbbi országos felmérésének eredményeit.
A kutatás azt mutatja, hogy a válaszadók 42 százaléka viszonyul negatívan az elnök munkájához.
90 százalék szeretné, ha Maduro jól teljesítene, míg csupán négy százalék gondolja ennek ellenkezőjét.
Közben a válaszadók 56 százaléka értékeli negatívnak az ellenzék teljesítményét, szemben a 33 százalékkal, aki pozitívnak tekinti azt.
54 százalék tagadja, hogy az ellenzék volt elnökjelöltje és Miranda állam kormányzója, Henrique Capriles az a vezető, akire Venezuelának szüksége van, míg 39 százalék úgy hiszi, hogy ő az.
A felmérés azt jelzi, hogy az emberek 59 százaléka úgy gondolja, hogy javítani tudják jelenlegi személyes és családi gazdasági helyzetüket, szemben azzal a 33 százalékkal, akik azt mondják, hogy rosszabbodhat.
A Hinterlaces szerint a válaszadók 50 százaléka azt szeretné leginkább, ha az év hátralévő részében javulna a közbiztonság, 21 százalék a korrupciónak szabna gátat, 12 százalék a foglalkoztatás növekedését várná legjobban, 11 százalék a megélhetési költségek csökkenését kívánja, négy százalék pedig javítana az oktatáson.
A Consultores 3011 egy másik tanulmánya, amelyet a nyugati Zulia államban végeztek háromezer ember bevonásával, azt mutatja, hogy az állam kormányzóját, Francisco Ariast 67,2 százalék támogatja, és 32,8 százalék utasítja el.