Luiz Inácio Lula da Silva korábbi elnök megvédte a brazil kormány „Több orvos” programját, és bírálta a helyi szakemberek a dél-amerikai országba érkező külföldi orvosokkal kapcsolatos nyilatkozatait.

„Úgy gondolom, hogy emberek egy csoportja puszta gyűlöletből tiltakozik azok ellen az orvosok ellen, akik más országokból azért érkeznek Brazíliába, hogy szívességet tegyenek nekünk azzal, hogy olyan helyeken dolgoznak, ahová a brazil orvosok nem akarnak elmenni” – világított rá Lula a Central Unitaria de Trabajadores (CUT) szakszervezet alapításának 30. évfordulója alkalmából mondott beszédében.

„Ezek a szakemberek rendkívüli »humanitárius hozzáállásról« tettek tanúbizonyságot, amikor úgy döntöttek, hogy az ország legelszigeteltebb területein fognak dolgozni” – erősítette meg.

„Senki nem mondhatja, hogy az Avenida Paulistára (São Paulo) vagy a Copacabana strandra (Rio de Janeiro) jönnek. Azért fogadtuk fel ezeket az orvosokat, hogy itt dolgozzanak, és hogy olyan helyekre menjenek el, ahova brazil orvosok nem akarnak menni” – hangsúlyozta.

Jelenleg 644 orvos, akik közül 400-an kubaiak, vesz órákat állami egyetemeken a közegészségügyi rendszerből és portugál nyelvből, és szeptember 16-án elküldik őket arra a helyre, ahol dolgozni fognak.

Brazíliába érkezett kubai orvosok

Az Egészségügyi Minisztérium együttes munka- és oktatásirányítási államtitkára, Fernando Menezes nagyra értékelve mondta el, hogy a külföldi szakemberek 701 olyan alacsony Emberi Fejlettségi Indexszel rendelkező térség önkormányzatába fognak menni, ahol orvoshiány van, és ahol a lakosság többsége mélyszegénységben él.

A külföldi szakemberekből álló csoport ahhoz a 1096 Brazíliában végzett orvoshoz fog csatlakozni, akik reagáltak a szövetségi kormány felhívására.

„A Dilma Rousseff elnök által júliusban elindított »Több orvos« program abból a kormányzati szándékból emelkedett ki, hogy minden brazil számára biztosítsák az egészséget és az életet, és mivel nagy kiterjedésű országról van szó, ehhez a gigantikus feladat végrehajtásához szükséges volt nemzetközi segítséget kérni” – mondta a napokban Alexandre Padilha brazil egészségügyi miniszter.