Az atakamai bíróság ítéletének értelmében senki sem felelős azért a 2010. augusztus 5-én történt bányabalesetért, amely miatt 33 vájár két hónapra a mélyben rekedt.

Az ügyészség hároméves nyomozás után bejelentette, hogy a vizsgálat eredménye szerint sem a bánya tulajdonosai, Alejandro Bohn és Marcelo Kemmeny, sem az ágazat működését szabályozó törvények nem hibásak. Korábban, 2011-ben, egy kongresszusi meghallgatás a bánya tulajdonosait találta felelősnek.

A mélyben rekedt chilei bányászok 2010-ben

„Ez a chilei igazságszolgáltatás szégyene! – nyilatkozta Mario Sepulveda bányász. „Lehetetlen, hogy egy ilyen nagyságrendű balesetért senki sem felelős. Ma legszívesebben újra elásnám magamat, de ezúttal nem akarom, hogy bárki is megmentsen” – mondta. Sepulveda azt is tagadta, hogy a bányavállalat bármilyen kártérítést is fizetett volna neki, noha ők azt terjesztik, hogy több millió amerikai dollár összeget fizettek a bányászoknak.

A 31 bányászt képviselő Renato Prenafeta ügyvéd kérvényezi az ítélet felülvizsgálatát. „A legtöbb általam képviselt ember még mindig súlyos pszichológiai következményektől szenved. Sokan nem is képesek dolgozni.”

Az egyik munkanélküli bányász, Omar Reygadas azt is elmondta, hogy a többi bánya főnökei nem akarják őket felvenni, mert attól félnek, hogy ebből akkora hír lenne, hogy ráirányíthatná a hatóságok és a sajtó figyelmét a bányákban uralkodó viszonyokra.

Eközben a tulajdonosok jogi képviselője elégedetlenségének adott hangot: „Mindig is azt hangsúlyoztuk, hogy csak egy sajnálatos baleset történt, semmi más.” Ezt viszont nem fogadják el a bányászok, akik fellebbeznek az ítélet ellen, és 330 ezer angol fontnak megfelelő összegű kártérítést követelnek.

A 2010-es eset felhívta a figyelmet a chilei bányászat veszélyes voltára. Noha a kormány azt állítja, hogy a fokozott ellenőrzések miatt folyamatosan csökken a balesetek száma, azonban valószínűleg ez nem jelent hosszabb távú megoldást, ugyanis a döntő többségében külföldi konszernek által birtokolt bányák nem költenek többet a biztonság növelésére.