A brazil kormány rövid időn belül jóváhagyhatja az ország legnagyobb aranybányájának megnyitását Volta Grandénál a Xingu folyón. Ez a terület nem messze található a nemzetközi közvélemény által is kifogásolt Belo Monte gáttól.

A Belo Sun névre keresztelt bányászati projektet megálmodó kanadai vállalat már csak a környezeti engedélyek kiállítására vár, hogy megkezdhesse a termelést a Xingu folyó mellett. A kérdésben illetékes Pará állam honlapja szerint július 10-én már jóváhagyták a benyújtott műszaki engedélyt és környezeti-társadalmi hatástanulmányok tervezetét.

Azonban az ISA (Instituto Socio Ambiental) által nyilvánosságra hozott jelentés szerint a bánya megnyitása megjósolhatatlan következményekkel járna, ha a Belo Monte gát megkezdené a működését. Az ISA jelentése arra is kitért, hogy az Országos Indián Alapítvány – amely a brazil kormány bennszülöttekkel kapcsolatos politikájának végrehajtásáért felelős – az ügyben nem tett egyértelmű nyilatkozatot, pedig a kifogásolt gát mindössze 9,5 kilométerre található Paquiçamba nevű juruna indiánok által lakott területtől.

A jövőbeli kitermelést végző Belo Sun Mineração Ltda nevű vállalat – amely a kanadai székhelyű és a Forbes & Manhattan Inc csoport tulajdonát képező Belo Sun Mining Corporation brazíliai leányvállalata – viszont korábban engedélyt kapott a Brazil Nemzeti Bányászati Igazgatóságtól, hogy a területen ásványkincsek után kutathasson. Ennek a kutatásnak az eredménye szerint a kitermelés első évtizedében 37,8 millió tonna ércet lennének képesek kifejteni.

A Xingu folyó partján az aranybányászat külszíni lenne, ugyanis az érctelérek a felszín közelében találhatóak. Az eddig kiszivárgott tervek szerint a 2100 fő számára munkalehetőséget kínáló termelés 2015 első felében indulna meg, és legalább 20 éven keresztül folyna.

A kitermelést végző cég 21 környezeti és társadalmi projektet is tervez, hogy csökkentse a környezetnek okozott károkat, beleértve a bennszülöttek élőhelyének veszélyeztetését is. Ez utóbbi különösen érdekes, hiszen eddig a vállalat minden lehetséges módon ignorálta az indiánokat és panaszaikat.

Ennek volt eredménye, hogy néhány bennszülött aktivista elfoglalta az épülő gát területét, hogy így hívja fel a figyelmet élőhelyük közelgő megsemmisülésére. Azonban „Drop of Water” (vízcsepp) néven indult kampánynak, amelynek keretében majdnem másfél millió tiltakozó aláírást sikerült összegyűjteni, eddig semmi érdemleges hatása nem volt a kormányzat politikájára, amely sokakat egyre inkább az 1988-ban megbukott katonai diktatúra gyakorlatára emlékeztet őslakos kérdések tekintetében.

A „Drop of Water” tiltakozó kampány weboldala az alábbi linken portugál nyelven megtekinthető: http://www.movimentogotadagua.com.br/