Margaret Thatcher halála körüli híráradatban kevés szó esett azokról az emberekről, akik az ő külpolitikájának estek áldozatul a dél országaiban. Amikor Ronald Reagan 2004-ben meghalt Thatcher egekig magasztalta nagy barátját és ideológiai szövetségesét, mondván, hogy „neki köszönhető, hogy egyetlen puskalövés nélkül nyerték meg a hidegháborút”. Emögött a tényektől nem zavartatott világszemlélet mögött emberek millióinak halála rejlik.
Csak Közép-Amerikában 300 ezerre becsülik azoknak az embereknek számát, akik a Reagan-kormányzat azon törekvésének estek áldozatul, hogy kisöpörje a „kommunista” befolyást a „hátsó udvarából”. Különleges kapcsolatuknak köszönhetően ez a törekvés persze élvezte a Thatcher támogatását és biztatását. Nicaragua esetében a Thatcher-kormány volt az amerikai kormányzat fő szövetségese a sandinista kormány megdöntésének kísérletében.
1981-ben Ronald Reagan nekilátott a sandinisták szétverésének – akik népi felkelés útján kerültek hatalomra, elzavarva az USA támogatását élvező diktátort – minden fronton háborút indítva ellenük: paramilitáris, politikai, diplomáciai, ideológiai, gazdasági és pszichológiai háborút. Ez magában foglalta a „kontráknak” nevezett zsoldosok felfegyverzését, pénzelését és kiképzését is. Reagan számára a cél szentesítette az eszközöket – noha azok törvénytelenek, sötétek és erkölcsileg igencsak kifogásolhatóak voltak. A korábbi CIA-igazgató, Stansfield Turner a kongresszus előtt azt mondta, hogy a kontrák akcióit „terrorizmusnak, állami terrorizmusnak kellene minősíteni”. Neil Kinnock a Munkáspárt 1986-os kongresszusán elmondott beszédében így fogalmazott: „Egy elnök, aki helyesen a terrorizmus ellensége, hogyan szponzorálhatja a kontrák terrorizmusát Közép-Amerikában?”
1986-ban kirobbant az Irán-kontra botrány: a Reagan-adminisztráció illegálisan fegyvereket adott el Iránnak, és a bevételt arra használta, hogy pénzelje a kontrákat az 1984 és 1986 közötti időszakban, amíg ezt a kongresszus meg nem tiltotta neki. A Tower Bizottság a botrányról szóló jelentésében felfedte, hogy az Egyesült Király részt vett egy hálózatban, ami a KMS londoni székhelyű biztonsági cégen keresztül juttatott fegyvereket a kontráknak.
A Nemzetközi Bíróság (ICJ) bűnösnek találta az Egyesült Államokat a nemzetközi jog megsértésében, konkrétan abban, hogy illegális félkatonai szervezetet képzett ki és fegyverzett fel, aláaknázta Nicaragua kikötőit és kereskedelmi blokádot vetett ki. Az Egyesült Államok nem fogadta el a bíróság illetékességét, és megtagadta a közép-amerikai ország infrastruktúrájának elpusztításával okozott mintegy 17 milliárd dollár kár megtérítését. Noha az Egyesült Királyság elfogadta az ICJ kötelező érvényű illetékességét, amikor azonban Nicaragua az ENSZ Biztonsági Tanácsában és Közgyűlésén felszólította az Egyesült Államokat, hogy tartsa magát az ítélethez, az Egyesült Királyság tartózkodott. A brit képviselő az ENSZ-ben azzal vádolta Nicaraguát, hogy „kicsinyes politikai célokra” használja a bíróságot, majd hozzátette, hogy a válságot, amit Nicaragua átél „nagyrészt magának köszönheti”.
1980-as években a Thatcher-kormány támogatta, hogy az Egyesült Államok a segélyek és a kereskedelem drámai csökkentésével vagy teljes megszüntetésével megfojtsa a nicaraguai gazdaságot. A Külföldi Fejlesztési Igazgatóságtól – ami ma a Nemzetközi Fejlesztési Osztály – kiszivárgott 1984. október 12-i dátummal ellátott dokumentum feltárja az Egyesült Királyság szavazási politikáját a nemzetközi hitelintézetekben: „technikai okokra hivatkozva továbbra is ellenezni fogjuk a Nicaraguának tett felajánlásokat”.
Margaret Thatcherre emlékezve ne felejtsük el azt a több tízezer nicaraguait, akik az USA külpolitikájától szenvedtek – amit a Thatcher-kormány biztatott és támogatott.