A fiatalok aktív részesei az utóbbi időben Latin-Amerikában tapasztalható választásoknak, mondta Karol Cariola, a Chilei Ifjú Kommunisták főtitkára. Ezen véleményének a Sao Paulo Fórum egyik munkacsoportjának ülésén adott hangot.

A Prensa Latina hírügynökségnek adott nyilatkozatában Cariola elmondta, hogy a régióban zajló változások egy olyan történelmi lehetőséget jelentenek, amelyet nem szabad kihagyni, és az átalakulásban a fiataloknak is szerepet kell vállalniuk.

alt

„A fiatalok nemcsak földrészünk jelenlegi, de más nagy változásainak is élharcosai voltak, ezért úgy érezzük, hogy egyenlő feltételek mellett kell részt vennünk a vitákban, hogy képesek legyünk megjeleníteni a saját szempontjainkat” – mondta Cariola.

A chilei kommunista vezető azt is elmondta, hogy generációjának a változásokhoz való hozzájáruláson kívül még rengeteg tanulnivalója is van, például olyan szervezetektől, mint amilyen a Sao Paulo Fórum.

Cariola kiemelte annak a jelentőségét, hogy a fórum keretében a haladó erőknek lehetőségük van párbeszédet folytatni, tanulni egymástól, közös megállapodásokat kötni és felhívásokat kiadni a kontinentális egység érdekében.

„Ez nem csak egy hálás lehetőség, de szükségszerű is napjainkban, a Kubai Kommunista Párt egységre és integrációra való felhívása alapvetően fontos” – mondta Cariola.

A 26 éves vezető felhívta arra is figyelmet, hogy a régióban többek között Argentínában, Brazíliában, Bolíviában és Ecuadorban fontos, progresszív változások mennek végbe.