Az ecuadori elnök, Rafael Correa kritizálta az Egyesült Államok által alkalmazott politikai kettős mércét, és feltette azt – az egyébként sokakat foglalkoztató – kérdést, hogy egyáltalán ki adott felhatalmazást arra Washingtonnak, hogy eldöntse azt, hogy morálisan mi a jó és mi a rossz.

Correa elnök példaként az Egyesült Államok választási rendszerét hozta fel, amely szerinte tökéletlen, mivel a két nagy párton kívül másoknak esélye sincsen döntéshozói helyzetbe kerülni, ráadásul ez a kétpártiság rányomja a bélyegét az egész társadalomra, és a különböző közjogi intézményekre is.

Ráadásul ez a rendszer lehetővé teszi a korrupciót, aminek remek példája volt a szenátus április 16-i döntése, amellyel megakadályozták Obama elnök nagy társadalmi támogatottsággal rendelkező indítványát, amiben korlátozták volna a fegyvertartást. A javaslat mindössze ötvennégy támogató szavazatot kapott a testületben, viszont az elfogadásához hatvan képviselő támogatása kellett volna, ami annak ellenére nem jött össze, hogy a tavaly decemberi, húsz életet követelő iskolai mészárlás után a lakosság döntő többsége támogatta a javaslatot.

Akkor vajon miért nem sikerült átvinni ezt a javaslatot a törvényhozáson? A válasz egyszerű: az Egyesült Államok a világ legnagyobb fegyverexportőre, és a Nemzeti Fegyverszövetség mindkét nagy párt politikusainak kampányát előszeretettel finanszírozza, akik ezért cserébe az ilyen jellegű javaslatoknál úgy szavaznak, ahogy azt mecénásuk elvárja tőlük.

„A mostani események mögött a fegyvergyárak hatalmas befolyása áll” – fogalmazott Correa elnök.

Emellett kitért arra, hogy Ecuador harcolni fog a washingtoni kormány érdekkörébe tartozó Transparency International és a Special Rapporteur for Freedom of Expression jelentéseinek állításaival, amelyek gyakran „szemet szúróan” hazudnak. Ecuador Correa elnöksége idején jelentősen előrelépett olyan kommunikációs jogok terén, mint a sajtószabadság, vagy a kommunikáció demokratizálódása.

Az utóbbi években jelentősen javult az ecuadoriak tájékozódási lehetősége, hiszen amíg 2007-ben százhetvennyolc magán- és nyolvanhat köztulajdonban lévő médium létezett, addigra ma már háromszáztizenöt magán-, háromszázhuszonhét köz- és húsz közösségi tulajdonú médium működik.

Az ecuadori Tájékoztatási Minisztérium május 3-át sajtószabadság világnapjává nyilvánította, annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a valódi sajtószabadság jogának fontosságára mind hazai, mind nemzetközi szinten.