A venezuelai ellenzék vezetője, Henrique Capriles csütörtökön bejelentette, hogy az általa vezetett politikai erők nem vesznek részt a szavazatok újraszámolásában, és új elnökválasztás kiírását követelik. Korábban éppen ők kezdeményezték az újraszámolást.

Capriles azzal indokolta a távolmaradásukat, hogy az Országos Választási Tanács (CNE) megtagadta azon kérésüket, hogy hozzáférhessenek a választáson részt vettek aláírásaihoz és ujjlenyomataihoz is. Ha megkapták volna erre az engedélyt, az viszont nagyon komoly jogi aggályokat vethetett volna fel.

„Úgy gondoljuk, hogy ez egy vicc, ha nem férhetünk hozzá a nyilvántartáshoz, akkor nem veszünk részt az eljárásban” – mondta az immáron harmadik választásán vereségét elszenvedő Capriles.

Capriles azt is bejelentette, hogy az ellenzék a Legfelsőbb Bírósághoz fordul, hogy ott támadja meg az április 14-i választás eredményeit, amelyet Nicolás Maduro, a kormánypártok jelöltje nyert meg.

alt

A CNE múlt héten jelentette be, hogy engedélyezi a szavazatok azon 46 százalékának újraszámolását is, amelyek kimaradtak korábban a választási törvény által előírt, véletlenszerű újraszámolási procedúrából. Az eddig összeszámolt 54 százalék egyébként nem mutatott eltérést a választások eredményével szemben.

„Nem azzal a várakozással támadjuk meg választási eredményt, hogy a bíróság nekünk ad majd igazat, vagy hogy működik az igazságszolgáltatási rendszer, de végig fogunk járni minden jogi fórumot” – mondta az ellenzék vezetője.

Eközben viszont úgy néz ki, hogy Caprilesnek lesz oka vádlottként is a bíróságra járni.

„A halálesetek, amiket a fasiszta gyilkos Capriles rendelt el, nem maradhatnak büntetlenül” – jelentette ki a Nemzetgyűlés elnöke, Diosdado Cabello egy twitter üzenetben.

A börtönök felügyeletével foglalkozó miniszter asszony, Iris Varela szintén úgy fogalmazott, hogy ha bebizonyosodik Capriles bűnössége, akkor lesz számára szabad cellája. „Készítjük Önnek a cellát, mert meg kell fizetnie az elkövetett bűnökért. Az egyedüli szerencséje, hogy nem olyan körülmények fogják várni a börtönben, mint amilyeneket Önöktől örökültünk meg…” – fogalmazott Varela.