Alfredo Guevara, a kubai forradalmi mozi alapítója és az Új Latin-amerikai Mozi egyik fő előmozdítója április 19-én, egyre súlyosbodó szívproblémák következményeként 87 éves korában Havannában elhunyt.
Ha kizárólag a mozinak szentelte volna magát, önmagában már az is elég lett volna, hogy a 20. századi kubai kultúra nagy alakjai között tartsuk őt számon. Ő azonban a politika embere is volt, a szocialista eszmék fáradhatatlan védelmezője és kommunikátora, hűséges és tiszta harcos, aki attól a pillanattól fogva, hogy az egyetemen találkoztak, minden gondolatával és tettével elkötelezett volt vezetője és példaképe, Fidel Castro iránt.
A hetedik művészet szerelmeseként és szakértőjeként, amit a Mi Időnk Kulturális Társaságban is képviselt, Guevara együtt dolgozott Julio García Espinosával és Tomás Gutiérrez Aleával az El mégano (A szénmunkás) viszontagságos forgatásán, amit erős társadalomkritikája miatt Batista cenzorai elkoboztak. Üldözték, és a diktatúraellenes mozgalomban valamint kormányellenes tevékenységekben való részvétele miatt többször be is börtönözték.
Mexikói emigrációja alatt a filmrendező, Luis Buñuel segédje volt. A kubai forradalom győzelme után, amely a kultúrának fontos szerepet szánt a forradalmi folyamatban, az ő vezetésével jött létre a Kubai Művészeti és Filmipari Intézet (ICAIC), amelynek két alkalommal is az igazgatója volt.
Mélyen belevette magát a nemzeti filmográfia fejlesztésébe, amivel mind a forradalom, mint pedig a művészet iránti elkötelezettségének eleget tett, létrehozta az ICAIC Hírlevelét, új közönséget keresett (például mozgó mozikat alkalmazott vidéken), elméleti vitákat nyitott a filmkészítők között és bevonta a művészeti és értelmiségi mozgalmakat a filmbe (például a filmplakátok vagy a feltörekvő zenei mozgalom, a Nueva Tova révén).
Az Új Latin-amerikai Mozihoz már annak 1960-as évekbeli megjelenésétől kezdve kötődve, 1979-ben megalapította a Havannai Filmfesztivált és segédkezett a San Antonio de los Baños Mozi és Tévé Iskola megalapításában. Az ICAIC-nál betöltött pozíciója révén több tucatnyi latin-amerikai filmkészítőt támogatott.
Aktívan részt vett a Kubai Írók és Művészek Szakszervezetének (UNEAC) konferenciáin és egészen a legutóbbi időkig párbeszédet és vitát folytatott a fiatal értelmiségiekkel és művészekkel az egyetemeken és az Hermanos Saíz Egyesületben. A Néphatalmi Nemzetgyűlés képviselője is volt, és tíz éven keresztül volt kubai nagykövet az UNESCO-ban.
Megjelent munkái figyelemreméltóak, és esszéket, cikkeket és leveleket foglalnak magukban, olyanokat, mint például a Tiempo de fundación, az Y si fuera una huella és a Revolución es lucidez, valamint az olasz Cesare Zavattinivel folytatott levelezése.
Ő volt a Nemzeti Filmdíj első elnyerője. Kitüntették a nagy tekintélyű Félix Varela Renddel, és 2009 márciusában Raúl Castrótól megkapta a legmagasabb kubai állami kitüntetést a José Martí-díjat is.
Saját kérésének eleget téve testét elhamvasztották, hamvait pedig a Havannai Egyetem történelmi lépcsőin szórták szét.
Pedro de la Hoz