A valóság, amit már önmagában is nehéz megmutatni, még bonyolultabb lesz a médián keresztül, ami már rég nem kommunikációs eszközként, sokkal inkább ütőképes fegyver abban a háborúban, amelytől országunk szenved.

Az első kulcs: Az oligarchia vezetése gyenge. Capriles, ahogyan ez köztudott, hiszen bebizonyosodott, nem védi a szavazatokat; fél túlságosan belekeveredni. A gringo nagykövetségről kapják az utasításokat, hogy „ne ismerjék el” az eredményeket és nem tudják igazolni az önhittségüket. Nyilvánvaló, hogy az urna-dolog mentség, most nem mernek új választásokat kérni. Ha a CNE megvizsgálja az összes szavazatot, keresni fognak egy újabb ürügyet, hogy folytassák destabilizáló terveiket.

A második kulcs: Az ellenforradalom nem egységes. Számos különböző, a chavizmust gyűlölő és a szegényeket mélyen megvető áramlat egyesült külföldi megrendelésre és támogatással. Abban vannak közöttük különbözőségek, hogy hogyan bomlasszák a forradalmat, nem abban, hogy erre szükség van. Az agresszió időzítésében vannak nézeteltéréseik, nem az agresszióban magában.

Harmadik kulcs: A Capriles-pártiak hatalmas ellentmondásban vannak önmagukkal. Egyszerre akarnak az érzékenység húrjain játszani, és ugyanakkor a fasiszta agresszió mérgét fröcsögik szerteszéjjel. Ha Nicolás [Maduro] fellép ellenük, rettegve futnak majd az alkotmányhoz, abban keresve menedéket; ha viszont a gyengeség legkisebb jelét látják rajtunk, akkor belelendülnek.

A legelszántabbak el akarnak tiporni minket; évek óta azon dolgoznak, hogy életben tartsák a gyűlöletet és a félelmet a táborukban, amely most erőszakos fellépést követel. Bárki, aki nem táplálja a fasiszta fenevadat erőszakkal, az a vezető szerepét kockáztatja.

Negyedik kulcs: Az ellenforradalom közepette a vezető szerepért folyik a harc, ami az elkövetkezendő órákban el is fog dőlni. Az áramlatok alattomban kipróbálják magukat a gyakorlatban. Mindegyikük attól függ, hogy mekkora zajt tudnak csapni, és mekkora tüntetéseket tudnak összehívni.

Végül pedig: Miközben mindez történik, a társadalmi ellentmondások egyre kiélezettebbek lesznek, és az oligarchikus média által kreált valótlanság próbálja pótolni a valóságot társadalom számára.

A tévéképernyő közvetítőként működik az irányítók és az emberek között. A szervezet úgy állítja be magát, mint a kommunikáció igazi eszköze, úgyhogy a képernyő által hipnotizált tömegek helyettesítik a szervezett társadalmat, az igazi emberi kommunikáció alapját: ahol keressük a szemkontaktust másokkal, szemtől-szemben beszélünk egymással, az üzeneteket közvetlenül a vezetőktől kapjuk. A technológia célja, hogy átvegye a lélek kommunikációjának célját.

Fontos a társadalmi szerveződés: Minden szervezetnek, legyen az bármilyen kicsi, az emberi együttélés központjának kell lennie, amely kommunikál más szervezetekkel, technikai közvetítés nélkül továbbít és fogad információkat. A kommunikáció emberi jelenség, a technológiának csak segítenie szabad ezt.

Jelenleg az igazi kommunikáció kis csoportokra korlátozódik. Visszatértünk a törzsi kommunikációhoz. Csak egy szervezett társadalomban, szocializmusban lehet kommunikáció.

Antonio Aponte