Bár a hivatalos kampány csak hétfőn indul, máris felpörögtek az események Venezuelában. Az ellenzék elnökjelöltje, Henrique Capriles Radonski és stábja naponta két kampánygyűlést szerveznek országosan, hogy fokozzák híveik lelkesedését.

Capriles kampányát az eddigiekben a személyeskedésekre építette. Ellenfelét, az ideiglenes elnöki tisztséget is betöltő Nicolás Madurót mindannyiszor azzal vádolja, hogy elődjének, Hugo Cháveznek még csak a csizmaszáráig sem ér fel, ráadásul csak keresztnevét emlegeti, ezzel is jelentéktelenítve a személyiségét.

Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy ez nem fog neki bejönni. A Capriles által csak egy egyszerű buszvezetőnek gúnyolt Maduro jelenleg bőven két számjegyű különbséggel vezet a közvélemény-kutatások szerint ellenfele előtt.

Maduro száraz humorral válaszolt ellenfele azon vádjára, miszerint naponta legalább négyezer alkalommal emlegeti Chávez nevét, hogy az ő segítségével legyen elnök: „Amikor azt hallottam, hogy napi négyezer alkalommal említem meg a parancsnok nevét, úgy éreztem bűnös vagyok, hiszen ez kevés, milliószor kellene”. Be kell látni, hogy őrültség lenne Maduro részéről, ha nem hivatkozna elődjére, Chávezre, hiszen közeli munkatársak voltak, így amikor a volt elnök sikereiről szól, akkor a saját eredményeiről is beszél.

Bár egyes ellenzéki elemzők szeretik úgy beállítani Madurót, mint aki egy senki volt az előtt, hogy tavaly decemberben Chávez utódjául kérte fel őt, valójában azonban nagyon is régi motoros ő a forradalomban. Maduro már az 1990-es évek eleje óta aktív szereplője volt a venezuelai politika életnek, először, mint szakszervezeti vezető, utána, mint az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője, később mint a Nemzetgyűlés elnöke, külügyminiszter és tavaly decembere óta, mint alelnök.

Külügyminiszterként ez a „senki” – ahogy őt Datanalysis elnöke, Luis Vicente León minősítette – csak olyan eredményeket ért el, mint Venezuela teljes jogú taggá válása a dél-amerikai közös piacban, a Mercosurban, amely a régió GDP-jének a 75 százalékát termeli meg.

Más forrásokból nem csak azt tudhattuk meg, hogy Maduro egy senki, hanem egyenesen egy jól képzett kemény vonalas komcsi az 1980-as évek Havannájából. Legalább is az amerikai The Commentator állítsa szerint. Mindezt arra alapozva, hogy a kolumbiai Diario del Huila lehozott olyan képeket, amiken Maduro látható, amikor még 1986-87-ben a havannai Politikai Főiskola hallgatója volt.

Igazából nagy kérdés, hogy az ilyen jellegű „leleplezésekkel” pontosan mit is kíván elérni az ellenzék és az őket támogató imperialista körök, hiszen a venezuelai társadalom többségének Kuba kapcsán nem a csúnya, véresszájú kommunisták jutnak eszébe, hanem az az orvosi misszió, aminek eredményeként ingyenes orvosi ellátáshoz jutottak.

A Venezuelai Egyesült Szocialista Párt tagjai és szimpatizánsai pedig régóta jól tudják, hogy Nicolás Maduro elkötelezett a forradalom ügye mellett. Ahogy őt Oscar Figuera, Venezuela Kommunista Pártjának főtitkára jellemezte: „Nicolás Maduro a munkásosztály szívéből való, aki fiatal kora óta a leghaladóbb politikai szervezetekben harcolt, és elkötelezett a munkásosztály jogainak védelmében”.

Amíg Maduro az elmúlt időszakban meg tudta erősíteni saját pozícióját a párton és annak szövetségeseinek berkeiben, addig az ellenzék szemmel láthatóan nem találja a helyét. A Egyesült Demokratikus Kerekasztal (MUD) szövetség egyes tagjai máris a választások tisztaságának kérdését kezdték el firtatni, ahogy azt tette korábban az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese, Roberta Jacobson is.

Ez a kijelentés elég érdekesnek hat, hiszen nem olyan régen éppen a volt amerikai elnök, Jimmy Carter nevezte a világ legjobb választási rendszerének a venezuelait. Persze a savanyú a szőlő effektussal nehéz mit kezdeni…