Egykoron Carnegie és Rockefeller, napjainkban pedig Bill Gates. Az a közös bennük, hogy mindannyian milliárdosok, és elképesztő vagyonuk egy töredékét jótékonysági célra fordítják, amit természetesen a kapitalista sajtó és a politikusok azonnal körbeajnároz.

Pedig ezeknek az „ajándékoknak” a célja nem más, minthogy fedezze az adományozóik által elkövetett atrocitásokat és bűncselekményeket, és hogy meggyőzze a munkásokat arról, hogy igenis szükségük van ezekre a „jó emberekre”. Csak példaként, Carnegie egy sztrájk összes résztvevőjét lemészároltatta, Rockefeller pedig „baráti” diktátorokat segített pénzével.

Ezzel szemben vannak olyan adományok, amiket nem néz jó szemmel a média. Az elmúlt 8 évben a venezuelai kormány több mint 200 millió gallon fűtőolajat adományozott több százezer szegény családnak Bostonban, Dél-Bronxban és Washington D.C.-ben.

Az kapitalista viszonyok mellett egyértelműen elkötelezett Wall Street Journal cikkében például azt próbálta sugallni, hogy ezzel valójában csak magáról próbál jobb képet festeni egy diktátor, aki ezzel beavatkozik egy másik állam belügyeibe.

Úgy látszik tehát, hogy egyes köröket jobban zavar a nemzetközi segítség, mint az, hogy emberek fagynak meg a saját otthonukban. Vagyis a szegények bizonyítsák hűségüket a hazához és a rendszerhez azzal, hogy megfagynak. Egy olyan rendszerért, amely nem ad nekik semmit, csak elnyomást.

Persze a nagytőkések támadásba is lendültek a program ellen. New Hampshire állam kormányzatát például meggyőzték arról, hogy tiltsa be a venezuelai olajsegély felhasználását, azonban ez akkora közfelháborodáshoz vezetett, hogy vissza is kellett vonni ezt az intézkedést.

A venezuelai segélyprogram egyébként 8 évvel ezelőtt, a Katrina-hurrikán után indult be, amikor a helyi olajvállalatok saját káraikra hivatkozva megtagadták, hogy segítsenek a helyieken. Helyettük a Chávez-kormány vállalta magára ezt, pedig a segélyeket folyósító társaság profitja messze elmarad az amerikai cégekétől.

Ráadásul 2012-ben az amerikai kormány a szegények fűtésének megoldására létrehozott Low Income Home Energy Assistance Programjától 1,2 milliárd dollár értékben vontak el pénzt, ami a program költségvetésének 25%-a. Mindezt akkor, amikor 57%-kal nőtt az fűtőolaj ára! Ez különösen a munkanélkülieket és a nyugdíjasakat érinti hátrányosan, akik amúgy is a válság következtében életszínvonaluk esésével kell, hogy szembenézzenek.

Csak 2012-ben 400 ezer szegény családnak jutott CITGO-program keretében a venezuelai segélyből, így nekik nem kellett dönteniük, hogy a kevés pénzüket élelmiszerre vagy fűtésre költsék. A program kezdete óta már több mint 1 700 000 ember részesült annak jótékony hatásaiból, köztük 400 millió amerikai dollár értékben 200 millió gallon olajat osztottak szét.

Annak ellenére, hogy Chávez elnöksége alatt elképesztően növekedett az ország lakosságának életszínvonala, Venezuela továbbra is szegény országnak számít, ahol a szegénységi ráta kétszerese az Egyesült Államokbelinek. Ennek ellenére a Chávez-kormány folytatta a segélyezést a nemzetközi szolidaritás jegyében.

Azok, akik részesültek ebből a segélyből, rendkívül hálásak ezért. Sőt, egyikük, a washingtoni Sofie Holland nem is rejtette véka alá véleményét, amikor kérdezték erről: „Hogyan tudnak kritizálni egy embert, aki segített rajtunk? Mit tettek értünk azok, akik csak kritizálni tudnak? Egyszerűen nem tudok úgy tekinteni a venezuelai elnökre, mint egy diktátorra, sokkal inkább egy olyan emberre, aki segített nekem.”