Nem csak Venezuelában, de egész Latin-Amerika szerte megdöbbenéssel, és gyásszal fogadták Chávez elnöke halálhírét.

Az ő 1998-as megválasztása jelentős fordulatot hozott a térség életében, hiszen a chavista külpolitika szakított az Egyesült Államok érdekeinek kiszolgálására törekvő elődjei politikájával, és a térség saját érdekeit helyezte a középpontba, amit megannyi más politikus társa követett Latin-Amerikában a továbbiakban.

Maduro alelnök szerdai bejelentését követően Argentínában, Bolíviában, Chilében és Kubában három napos gyászt rendeltek el az 58 évesen elhunyt Chávez emlékére.

A Venezuelába érkezett bolíviai elnök, Evo Morales a könnyeivel küszködve azt nyilatkozta, hogy „elvesztettünk egy vezetőt, de számomra továbbra is Chávez marad a szabad világ erőinek parancsnoka, azoké, akik az imperializmus ellen és szocializmusért küzdenek”.

De nem csak az amerikai kontinensen, de Európában is megemlékezésekre került sor. Nagy-Britanniában több szakszervezet is a tiszteletét fejezte ki.

„Hugo Chávez és a bolivári forradalom hatalmas inspirációt jelent azoknak, akik a szociális igazságosságért harcolnak, és akik szerint lehet más a világ” – fogalmazott Len McCluskey, szakszervezeti vezető.

„Ő testesítette meg és képviselte azokat az embereket, akik nem voltak elfogadni a borzalmas szegénységet és a társadalmi kirekesztést, miközben kevesek pedig remekül megélnek ennek a helyzetnek a kihasználásából. Az ő vezetésével Venezuela a felismerhetetlenségig átalakult”.

Magyarországon szerda este került sor gyertyás megemlékezésre a venezuelai követség előtt.

Meg kell jegyezni, hogy nem mindenki gyászol. Az Egyesült Államokban élő venezuelaiak közösségében leggazdagabbjai utcai ünnepséget rendeztek Miamiban, hogy megünnepeljék az elnök halálát. Hát hiába, akik a szegények munkájából gazdagodnak meg, azoknak semmi se drága…

Barack Obama elnök ahelyett, hogy őszinte részvétet nyilvánított volna, arról beszélt, hogy Venezuela számára „egy új korszak kezdődik”.