Mondjatok nemet a neoliberalizmusra és igent a nemzeti érdekekre!

„Chávez ellenfelei sosem voltak ellenségei. Ez a tisztelet és a szolidaritás üzenete” - reagált a venezuelai ellenzék vezetője, Henrique Capriles az elnök halálhírére.

Chávez helyettese Nicolas Maduro, az egyik várható elnökjelölt, könnyeivel küszködve jelentette be a hírt. A volt buszsofőr és szakszervezeti vezető betegsége során mindvégig kitartott az elnök mellett. Chávez Venezuelában és aktív külpolitikájának, extrém és szerethető megnyilvánulásainak köszönhetően az egész világon fogalomnak számított. Ő volt a szerethető, demokratikus úton megválasztott népvezér. Az antiglobalista mozgalom egyik modern ikonja. Fidel Castro mellett.

A Chávezzel szemben korábban ellenséges Euronews Európai Uniós hírtelevízió szerint az elnök halála összekovácsolta a megosztott nemzetet. Az emberek az utcákra mentek, együtt gyászolnak, sírva és imádkozva. 7 napos nemzeti gyászt rendeltek el.

Hugo Chávezről és Venezueláról szinte nem vett tudomást a magyar külpolitika. Hatalmas kőolajkészleteik és Orbánékhoz hasonló* „különutas” politikájuk ellenére sem. A magyar Külügyminisztérium vezető hírei között egyet sem találtam Hugo Chávez haláláról. Miközben az egész világ az elnökről beszél.

Dél-Amerikába, többek között Venezuelába a II. világháború és 1956 után számos magyar vándorolt ki. Találtak új és befogadó hazára. Magyar óvodát, cserkészcsapatokat, evangélikus és katolikus közösségeket tartottak fenn. Venezuelában működött Latin-Amerika legnagyobb magyar kultúrháza és Caracasban külön térrel tisztelegtek hazánk előtt:

Kupi Laci barátom, a Lain-Amerikai Társaság vezetője rendszeresen tart venezuelai rendezvényeket, filmvetítéseket. Jó hangulatú esteket és kulturális napokat latinos stílusban, vidámsággal. Személyesen is járt Venezuelában, amelyről elmondta: egyáltalán nem olyan veszélyes, mint a média lefesti. Viszont gyönyörű. Kísérő nélkül nézte meg Caracast, ahol semmi bántódása sem esett. Az emberek nagyon kedvesek, közvetlenek, és most igencsak szomorúak...

Chávez baloldali volt, de nacionalista. 1999. óta folyamatosan újraválasztották, még tavaly nagybetegen is. A  venezuelaiak nemcsak az egészségesekben hisznek, szolidárisak voltak és támogatták halálos beteg elnöküket. Népszerűsége annak volt köszönhető, hogy nemcsak beszélt a népről. Keménye kiállt érdekeik mellett. Simon Bolívár nyomdokain egy független Dél-Amerikában hitt, amelynek megteremtéséért sokat tett. Ahogy hazája szegényeinek felemeléséért, a „favellák” (szegénynegyedek) felszámolásáért és az egészségügy korszerűsítéséért is. Ebben kubai orvosok segítették, akiknek szakértelme messze földön híres. Még Németországból is tanulmányutakat szerveznek Kubába.

Chávezt nemcsak az egyszerű emberek szerették, hanem a fiatalok és az értelmiség is. Nemrég több százezer ember gyűlt össze Caracasban az elnöki palota körül, köztük Dél-Amerika vezetői, hogy támogatásukról biztosítsák az elnököt. Nevét skandáltak és azt, hogy: „Én is Chávez vagyok!”

Üzenete a magyar baloldalnak az, hogy térjenek vissza gyökereikhez. Marx, Lenin és a jó értelemben vett szocializmus építésének útjára. Hugo Chávez a nép embere volt, egyszerű közvetlen fickó, aki harcosan kiállt hazája érdekeiért. Szembe mert szállni Észak-Amerikával és Nyugattal. Még Izraellel is, kiutasította nagykövetüket gáza terrorbombázása miatt: „Micsoda gyáva az izraeli hadsereg, amely kimerült, alvó, ártatlan lakosokra támad, majd azzal kérkedik, hogy ezzel a tettével a saját polgárait védelmezi.” A diplomatát a repülőtéren csak az újságírók búcsúztatták. Hazája zsidó közösségét viszont támogatta és elismerte.

Az MSZP udvarol a nyugati politikusoknak és mindenáron meg akar felelni elvárásaiknak. Nem mernek visszabeszélni az amerikai „gazdáknak”, ahogy Dél-Amerikában gúnyolják az USA vezetőit. Chávezzel ellentétben az MSZP nem meri a külföldi tőkét megrendszabályozni, ha kell: államosítani. Chávez a beruházók helyett a népet támogatta és nacionalista gazdaságpolitikát folytatott. Sokszor felrúgta a kapitalizmus szabályait, mégsem dőlt össze gazdaságuk. A magyar baloldalról csak a régi kommunisták, elvhű munkáspártiak hasonlíthatóak hozzá.

Chávez forradalmár és valódi szabadságharcos volt. Baloldali nacionalista és szerethető Ember. Énekelve, ölelésekkel, puszikkal és szenvedélyes beszédekkel csinált forradalmat.

Elment és Dél-Amerikában már semmi sem lesz olyan mint régen volt. A földrészt nagyrészt baloldali vezetők irányítják, akik nem szeretnének az USA-tól függeni. Kérdés, hogy Chávez nélkül fog e menni, lesz e elég erejük az önállósághoz?

A nagy harcos elment és ezzel nem ő vesztett, hanem mi.

Fényképek: Euronews, Wikipedia

Gémesi Gábor

* Az a nagyon lényeges különbség közöttük, hogy míg Chávez mindent megtett a szegények felemeléséért, emberi méltóságuk visszaállításáért és emberhez méltó életkörülményeik megteremtéséért, addig országunk kormánya nyílt és durva szegényellenes politikát folytat, ami az 1989-es venezuelai Caracazo lázadás előtti állapotokat teremt Magyarországon. Arról is lehet vitatkozni, hogy Chávez nacionalista volt-e, vagy csupán hazafi, aki nemcsak országát, de az egész kontinenst hazájának tekintette és meg is tett mindent a latin-amerikai országok egységének létrehozásáért. - Kupi László, a Latin-Amerika Társaság ügyvivője