Kubai tudósok által kifejlesztett forradalmi diabétesz gyógyszer végstádiumú európai tesztelése kezdődik meg jövőre. Ez lesz az első eset, hogy a szocialista ország gyógyszerét nyugaton is alkalmazzák.

A Kubai Génsebészeti és Biotechnológiai Központ (CIGB) a Praxis nevű spanyol gyógyszergyártó céggel írt alá megállapodást a cukorbetegség által kiváltott lábfekélyek biológiai kezelésére szolgáló Heberprot-P teszteléséről.

Ezek a tesztek csak az európai forgalomba hozatalhoz szükségesek, más országokban már eredménnyel használják a gyógyszert. Mintegy 20 országban immáron több mint 81 ezer beteget kezeltek a kubai Heberprot-P-vel, amit a végzetes diabétesz által okozott sebek esetén az amputáció egyetlen alternatívájának tartanak.

Évekkel a piacra dobása után a gyógyszer nagyfokú hatékonyságot mutat a makacs fekélyek sebgyógyulásának elősegítésében, jelentette be még szeptemberben Dr. Manuel Raices, a Génsebészeti és Biotechnológiai Központ szakértője egy sajtótájékoztatón.

Elmondta azt is, hogy Kínában is a harmadik fázisba lépett a gyógyszer tesztje, hogy aztán megkezdődhessen az új kezelésmód bejegyzése, bevezetése és elterjesztése az ázsiai országban.

Ilyen harmadik fázisú teszt fog a jövő év elején Európában is kezdődni. A teszt 11 államot, 100 nagy múltú egészségügyi központot, és több mint 700 beteget ölel majd fel.

A sebgyógyulási folyamat nem következik be, és a fertőzések megállíthatatlanok a cukorbetegséggel élő embereknél, mondta Raices. Ezeknek a sebeknek a kezelésében jelent forradalmi előrelépést a Heberprot-P.

A kubai gyógyszert hosszú kutatási és klinikai tesztelési folyamatnak vetették alá, hogy bizonyítsák a hatékonyságát, és most Kuba 43 kórházában és 197 közösségi alapú klinikájában elérhető, valamint a világ további 15 országában, például Venezuelában.

Javier Julián, a Praxis vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalata birtokolja a jogokat a Heberprot-P gyártásához egy baszkföldi gyárában, a gyógyszer klinikai tesztelésének jogait 2013-14 folyamán, és – ha jóváhagyják – az eladásának jogát az egész Európai Unióban, valamint Svájcban, Törökországban, Brazíliában és Kolumbiában.

A Heberprot-P-hez kapcsolódó összes kérdést meg fognak vitatni Heberprot-P 2012 Nemzetközi Konferencián, amit 2012. december 12. és 14. között tartanak meg a Havannai Konferencia Központban.

Noha a nincsenek adatok arról, hogy Kubának mekkora bevételei vannak a gyógyszerexportból és különböző licenc megállapodásokból, illetve bizonyos országokkal, például Iránnal, Indiával, Kínával és Brazíliával létesített vegyesvállalataiból, de a kormány adatai szerint a szigetországnak gyógyszer- és egészségügyi felszerelés exportja 2011-ben meghaladta 500 millió dollárt.