Argentínában az „általános és titkos” választójogot a Saenz Peña törvény adta meg 1912-ben. Valójában ez azonban csak a férfiakra vonatkozott. A 18 évnél idősebb argentin nőknek csupán 1951-ben nyílt lehetőségük arra, hogy leadják a szavazatukat a köztársasági elnök személyére.

Az 1947. szeptember 23-i jogszabályváltozás a nők jogaiért folytatott sok évnyi küzdelem eredménye volt, amelyek még a 19. század végére nyúltak vissza, de a végső lökést Eva Perón, Juan Domingo Perón elnök-tábornok felesége adta meg nekik.

A Casa Rosada elnöki palota erkélyén 1947. szeptember 23-án elmondott beszédében Eva Perón így szólt a hallgatóságához:

„Ebben a kézzel írt rövid levélben, nővéreim, hosszú harcok, kudarcok és remények története összpontosul, amelyek miatt fojtott düh és baljós árnyak vetülnek ránk, de egy győzedelmes hajnal örömteli lehetősége is; a nők győzelméé a tagadás, a meg nem értettség és a hierarchia anyagi érdekei felett; amelyeket nemzeti ébredésünk levetett magáról.”

Evita fellépése volt a döntő lökés a nők szavazati jogának megadásához - Fotó: Museo Evita

Ez a törvényi változás nemcsak szavazati jogot adott a nőknek, de választhatóvá is tette őket.

A 20. század első felében a szocialista és anarchista nők a nemi egyenlőség élharcosai voltak, és nagyban követték az európai feminista szervezetek példáit.

Számos nőszervezet az 1900-as évek elején csírázott ki, ilyen volt például a Női Fejlődési és Gyermekvédelmi Unió. 1902-ben elkezdtek megjelenni a kimondottan a nők politikai jogaiért küzdő egyesületek is, például a „Szocialista Női Központ”, később pedig, 1907-ben a Nőpárti Választójogi Központ.

Némely ilyen szervezet alapításában ott voltak Argentína legnagyobb történelmi nőalakjai, például Alicia Moreau de Justo, Julieta Lanteri, Cecilia Grierson, Alfonsina Storni és mások.

A nőknek a Spanyolország ellen vívott függetlenségi háborúk óta elismert szerepük volt az argentin történelemben, de az argentin társadalmat átjárta egy a nőket közéletből és a politikából kizáró kultúra.

1911-ben Julieta Lanterit egy híres per után felvették a választói névjegyzékbe, így ő lett az első latin-amerikai nő, aki gyakorolhatta a szavazati jogát. Ő az 1919-es választásokon a Nemzeti Feminista Unió képviseletében indult is a választásokon, és kisszámú, de szimbolikus szempontból jelentős szavazatot kapott.

1927-ben San Juan tartomány saját hatáskörben engedélyezte a nőknek a szavazást, és két nőt köztisztviselőnek is megválasztottak. Ezt a törvényt azonban az 1930-as katonai puccs után eltörölték.

Amikor aztán Perón – és Eva – hatalomra került, radikálisan megváltoztak a dolgok az országban. A perónizmus igyekezett szélesíteni a választási részvételt, amivel együtt járt a nők társadalmi helyzetének javítása is.

1944-ben létrehozták a Munkaügyi és Nőügyi Segítségnyújtási Igazgatóságot, és ez volt az a hivatalos csatorna, amelyen keresztül javaslatot lehetett tenni a nők szavazati jogának biztosítására.

1945 után már a nők komoly támogatottságot jelentettek a perónizmusnak, és az emögött a támogatás mögött álló szervezetek erősen szorgalmazni kezdték a nők politikai jogainak megadását.

Az Evitaként híressé vált Eva Perón élére állt a nők régi követeléseinek, és ez eredményre is vezetett. Ez volt az első alkalom, amikor kormány a nők szavazati joga mellé állt, de Evitának döntő szerepe volt ebben.

Kezdetben Evitának nem sok befolyása volt a perónizmusra. Juan Domingo Perón alelnökként már 1945-ben egyszer megpróbálta elfogadtatni a nőknek szavazati jogot adó törvényt, ám ehhez nem kapott elegendő támogatást.

Az 1946-os választások után Evita hosszú és küzdelmes kampányba kezdett a nők politikai jogaiért. Az ügyért folytatott harc során többek között polgári központokat hoztak létre a nők politikai jogainak szorgalmazására és a kampány támogatottságának növelésére.

Noha a választások után még egy erre vonatkozó törvénytervezetet is benyújtottak, azt egészen 1947-ig nem fogadta el a parlament mindkét háza. Végül abban az évben adták meg az argentin nőknek a szavazati és a választhatósági jogot.

Két évvel később, 1949-ben, Eva Perón megalapította a Perónista Női Pártot (PPF), ami a Perónista Mozgalomhoz kötődött. Ennek csak nők lehettek a tagjai, és erősen területi jellegű volt. Bár egyike volt a mozgalom három alappillérének, a PPF megtartott bizonyos fokú a függetlenséget. Ha a párt elegendő szavazatot szerzett volna, akkor megválasztása esetén pozíciókat kapott volna Perón új kormányában.

1951-ben a szavazatok 63,9 százalékával 23 képviselőnőt választottak be a parlament alsó házába, hat nő pedig szenátor lett. Ugyanekkor közel négymillió argentin nő szavazott első alkalommal, és többségük Perónra adta le a voksát. Eva Perón is abban az évben szavazott életében először és utoljára, mivel nem sokkal utána meghalt.

A nőmozgalom és Eva Perón öröksége ma is él Argentínában. Diana Maffía argentin filozófus, politikus és tudós 2002-ben az „Eva és a politika” című újságjában ezt írta: „Ha Rebeca felejthetetlen (…), akkor Evita határozottan megkerülhetetlen nő volt. Ahogyan egy anya megkerülhetetlen (legyen jó vagy rossz, élő vagy halott, mindig kérdőre von minket), úgy bármelyik a politika iránt érdeklődő argentin nőnek (…) egy napon rendeznie kell az adósságát Evitával.”

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság