A peruiak demokráciába vetett bizalma mélyponton van: mindössze a lakosság tizenhét százaléka gondolja úgy, hogy az ország vezetése „az egész népesség javáért kormányoz”, és csak negyvenöt százalékuk támogatja a demokráciát, mint kormányzati rendszert.

A peruiak cinizmusa nem ok nélküli. Nemrégiben két államfő került börtönbe, míg egy harmadik az Egyesült Államoknak történő kiadatása ellen küzd. Decemberben Pedro Pablo Kuczynski kegyelmet adott a huszonöt éves börtönbüntetését töltő korábbi államfőnek, Alberto Fujimorinak, miután alig tudta elkerülni a brazil Odebrecht vállalattal való kapcsolata miatt ellene indított felelősségre vonási eljárást.

Kuczynski esete nem egyedülálló a perui demokrácia történetében - Fotó: Manuel Medir/LatinContent/Getty Images

A részben egy egyenlőbb és kevésbé korrupt ország ígéretével megválasztott Kuczynski alig tizennyolc hónap alatt nagyrészt elvesztette a hitelességét és legitimitását, és újabb felelősségre vonási eljárást kezdeményeztek ellene. De függetlenül attól, hogy mennyire megalapozottak a vele szemben megfogalmazott vádak, az elemzők szerint a perui demokrácia problémái sokkal mélyebbek, mint a jelenlegi (azóta lemondott – a szerk.) elnök törvénytelenségei, és azok kijavításához sokkal többre van szükség, mint az első ember leváltása.

„Az intézményi tervezés tele van problémákkal” – jelentette ki Fernando Tuesta politológus, aki korábban az ország a választások lebonyolításáért felelős szervezetét, az ONPE-t vezette.

Peru sajátos demokratikus rendszere – a Latin-Amerikában egyedülálló hibrid prezidenciális-parlamentáris – egyaránt szolgálja a konfliktusok intézményesítését és megakadályozza, hogy népi támogatással új szereplők léphessenek be a politikai életbe.

Kuczynski jelenlegi helyzete jól példázza mindezt.

2016-ban Kuczynski a szavazatok 50,12 százalékával nyerte meg a választásokat a második fordulóban. Pártjának azonban csak tizennyolc tagját választották be a Kongresszusba. A fujimorista Népi Erő párt ezzel szemben hetvenhárom mandátumot szerzett meg a százharmincból az egykamarás törvényhozásban, annak ellenére, hogy csak a szavazatok 36 százalékát érte el. A Népi Erő a stabilitást szolgáló újraosztási rendszer előnyeit élvezte, amely a gyakorlatban a hagyományos pártok befolyásának megőrzését szolgálja.

A perui kongresszus rendkívüli hatáskörrel rendelkezik a végrehajtó hatalom ellenőrzésében, jogában áll az egyes miniszterek, de akár az egész kabinet menesztése is. Ennek eredményeként a Népi Erő képes volt kongresszusi befolyását felhasználni Kuczynski programjának kordában tartására és korai nyugdíjazásával való fenyegetésre, még az Odebrecht-botrány kirobbanása előtt.

A korrupciós vádak lényegében megbénították Kuczynski elnökségét, a támogatása tizenöt százalékra esett vissza, és egy újabb felelősségre vonási eljárás indult meg.

Bár Kuczynski rendkívül népszerűtlen, ezzel nem egyedülálló a perui történelemben, ahol az elnökök képe gyakran azonosul a zsarnoksággal, a bűnösséggel és a választási ígéretek hivatalba lépés utáni elfelejtésével. Két közvetlen elődje, Ollanta Humala és Alan García az támogatottsága az elnökségük során húsz százalék alá esett, míg Alejandro Toledóé egy számjegyűvé zsugorodott. Ebben a tekintetben a Kongresszus sem marad el Kuczynskitől a maga tizenhat százalékával.

Nem meglepő így, hogy a peruiak nagy része hajlandó lenne új pártokra szavazni a következő választásokon. Mégis, hála a Népi Erő és más törvényhozók által elfogadott törvénynek egy párt regisztrálásához a szavazók négy százalékának, vagyis hétszázezer embernek az aláírására van szükség. Tuesta ezt abszurdumnak nevezte, míg mások a demokratikus részvétel önkényes akadályozásának hívják.

Ez bonyodalmat jelent az olyan ígéretes fiatal jelölteknek, mint a baloldali Verónika Mendoza vagy a centrista Julió Guzmán, akik mindketten a 2016-os választáson indultak először. Az előbbi nem sokkal maradt le a második fordulóról, míg az utóbbit vitatható technikai okokra hivatkozva kizárták a versenyből, noha vezette a közvélemény-kutatásokat. Azóta mindketten párton belüli viszályba keveredtek, ezért most új pártokat próbálnak létrehozni. A szakértők szerint a páros a hagyományos perui megoldáshoz fog folyamodni, és a 2021-es elnökválasztásokon olyan, már meglévő kisebb pártok jelöltjeként fognak elindulni, amelyek korlátozott ideológiai pozíciókkal bírnak.

Ez az alternatíva rámutat a perui demokrácia egy másik problémás sajátosságára. Az országban már huszonkét bejegyzett párt működik, amely magas szám korlátozza annak a lehetőségét, hogy széles körben megvitassák a szakpolitikai alternatívákat és a legtöbb pártot gyenge és átmeneti eszközzé alacsonyítja, amelyek az elnökjelöltjeik perszonalista kampányait szolgálják. Ez vonatkozik Kuczynski esetére is, mivel az őt támogató Peruiak a Változásért (Peruanos Por el Kambio) párt rövidítése egyenesen az ő monogramja.

„Ez halálos a demokrácia számára” – fogalmazott Heber Joel Campos, a Limai Pápai Katolikus Egyetem alkotmányjogi szakértője. „A pártprogramok megkülönböztethetetlenné válnak és a nyilvános viták a konkrét, azonnali kérdésekre korlátozódnak.”

Az egyéb strukturális problémák egyike, hogy az 1992-es alkotmány – amelyet Fujimori nyomott át, miután önpuccsot hajtott vége, és letartóztatta az ellene lázadó képviselőket – nyomán a perui kongresszus egykamarás. Sokan érvelnek azzal régóta, hogy a szenátus visszaállítása fontos ellensúlyt képezhetne az alsóház befolyásával szemben, amire jó példát szolgáltat a mostani felelősségre vonási eljárás is.

Bár számos választási reform tervezet létezik, köztük az ONPE-é, a Kongresszus többször is figyelmen kívül hagyta azokat, mivel a jelenlegi törvényhozók aggódnak a hatalmuk és a kiváltságaik elvesztése miatt. Ez azt jelenti, hogy úgy tűnik, hogy Peru demokratikus képviseleti és kormányozhatósági válsága egyhamar nem fog véget érni.

„2000 óta nem volt egyetlen pillanat sem, hogy a perui demokrácia ne lett volna veszélyben”– jelentette ki Tuesta. „De ez meddig maradhat így?”

Írta: Simeon Tegel

Forrás: Americas Quarterly, 2018. március 13.

Fordította: Latin-Amerika Társaság