A háború befejezése nem szabadította meg Kolumbiát az erőszak szorításából. A gyilkosságok száma visszaesett abban a tizenkét hónapban, ami azóta telt el, hogy a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) beleegyezett a tartós tűzszünetbe, de az erőszak más formáinak előfordulása viszont nőni kezdett. Több mint ötven civil vezető ellen követtek el merényletet az év eleje óta, és a konfliktus által hagyományosan a legjobban érintett országrészekben összességében növekedett az emberölések száma.

A hatékony megoldások megtalálásához és a békefolyamat fenntartásához elengedhetetlen, hogy megértsük, hogy mi okozza ezt. Ehhez az kell, hogy ne legyünk szemérmesek, és vessünk egy pillantást arra, hogy hogyan változott az erőszak azóta, hogy a FARC megkezdte a leszerelést.

A békekötés átrendezte Kolumbia bűnözési térképét - Fotó: Raúl Arboleda/AFP

Először vegyük a pozitív fejleményeket. A békefolyamat kétségtelenül hozzájárult az erőszak bizonyos formának csökkenéséhez az ország nagy részében: Összességében az emberölések száma a tavalyi évhez képest 2017 első felében hat százalékkal csökkent. A fegyveres csoportokhoz köthető más típusú erőszak szintén jelentősen visszaesett ebben az időszakban; így a fenyegetések (35 százalékkal), a kényszerítések (43 százalékkal), a terrorizmus (52 százalékkal) és az emberrablások (18 százalékkal). Biztosak lehetünk abban, hogy ezek a pozitív fejlemények nem kizárólag a békefolyamat eredményei, egy sor közbiztonsági intézkedésnek is szerepe van bennük.

Rövid távon: A kolumbiai erőszakos események tendenciái, 2016-2017*

Forrás: Kolumbiai Rendőrség

Azonban minden összességében vett javulás ellenére az erőszak Kolumbiában olyan módokon változik, hogy az akár a békefolyamat hosszú távú stabilitását veszélyeztetheti. Miközben a halálos kimenetelű erőszak a legtöbb városi központban, sőt, még néhány, az erőszak által hagyományosan érintett egyedi körzetben is csökken, az egykori konfliktuszónákban összességében 15 százalékkal nőtt az emberölések száma. Ahogyan a FARC kivonult ezekről a területekről, új bűnözői csoportok lépnek a helyére. Az egyik ilyen csoport – a Gulf Klán – már jelen van Antioquia, Córdoba, Chocó, Nariño, Valle de Cauca és Caquetá megyékben.

Ahogyan a Gulf Klánhoz hasonló csoportok megszilárdítják a hatalmukat, rendszerint azzal kezdik üzleti tevékenységüket, hogy megszabadulnak a versenytársaktól. Vegyük Caquetá esetét, ahol a rendkívül erős az erőszakos versengés a Gulf Klán és Kolumbia megmaradt gerillaszervezete – az ELN – között 67 százalékkal megnövelte a gyilkosságba torkolló erőszakot az idei év első hat hónapjában. A csendes-óceáni partvidék legszegényebb részének számító Chocó helyzete sem jobb.

Meredek emelkedés tapasztalható a közösségi vezetők, környezetvédők, újságírók és emberi jogi aktivisták elleni célzott merényletekben szerte Kolumbiában. Mivel gyakran ők az elsők, akik jelentik a jogsértéseket, a bűnözők és a paramilitáris csoportok fenyegetésnek tekintik őket. Több mint ötven ilyen gyilkosság történt már 2017-ben.

Ezek a tendenciák egy gyakori igazságra világítanak rá a háború utáni társadalomról: A háború végét ritkán követi a béke virágzása. A konfliktus utáni viszonyokat gyakran jellemzi a szervezett bűnözés felívelése, nem ritkán változatos bűnözés, ahogyan Guatemalában és El Salvadorban.

Az erőszak a konfliktus utáni fellángolása nem okozhat meglepetést. A békefenntartásért felelős intézmények gyakran nagyon törékenyek és könnyen felbomlanak. A békemegállapodások gyakorta kudarcot vallanak. A világban 1989 és 2006 között aláírt száz hatalommegosztó egyezmény legkevesebb ötven százaléka összeomlott az aláírás utáni öt évben.

Valóban, a háború utáni társadalmak hajlamosak a közreműködő erőszak alkalmazására, hogy megoldják a forrongó vitákat. Általános az egyezségeket követő megtorló erőszak. A tartós zűrzavarnak kitett társadalmak hozzáedződnek az erőszakhoz, vagy akár el is fogadják azt. Ez szintén segít megmagyarázni, hogy miért nő meg a háború befejezésekor a párkapcsolati erőszak (ennek másik oka lehet az is, hogy több bejelentés érkezik az ilyen esetekről).

A nagyszámú munkanélküli fiatal, különösen az egykori harcosok, szintén kisiklathatják a békét. Ezért elengedhetetlenül fontosak a háború végén az exgerillák és az egykori katonák leszerelését és reintegrációját célzó programok. Különösen igaz ez Kolumbiára, ahol mintegy hétezer FARC-lázadó tette le a fegyvert.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes békemegállapodásokra törekedni. Még ha a háborúk újra is kezdődnek egy békemegállapodás után, akár 80 százalékkal is kevésbé erőszakosak lehetnek, mint azt megelőzően. És Kolumbia esetében millió oka van annak, hogy higgyünk a folyamat sikerében.

Azonban a békefolyamatnak meg kell adni az esélyt, hogy sikeres legyen. A végső ok, ami a béke utáni erőszakhullámban veszélyes lehet az, hogy politikai megosztottságot eredményez, és akár az egész megállapodást alááshatja. Valóban, az erőszakhullámról szóló beszámolók már elérték, hogy a békemegállapodás ellenzői félelmeket ébresszenek a választóikban. Mégis a korábbi nemzetközi tapasztalatokkal ellentétben Kolumbia esetében figyelemre méltó, hogy milyen korlátozott az ilyesfajta erőszak.

Távlati nézőpont: A kolumbiai erőszakos események trendjei, 1990-2017*

Forrás: A Konfliktus Áldozatainak Országos Nyilvántartása

Ebben a helyzetben elengedhetetlenül fontos egy felkészült vita a háború utáni erőszak okairól és következményeiről. A nemzetközi közösségnek és a kolumbiai hatóságoknak feltétlenül rajta kell tartaniuk a szemüket a békefolyamaton, különösen a FARC-on. Azonban az erőszak formáiban vannak átfedések az országban. A városokban csökken a halálos erőszak (és növekszik az utcai bűnözés), míg vidéken meredeken nő a gyilkosságok száma. Ha ennek az erőszaknak az okait félrediagnosztizálják, akkor félő, hogy az egész béke kútba esik Kolumbiában.

* 2017 júniusáig.

Írta: Robert Muggah és Katherine Aguirre

Forrás: Americas Quarterly

Fordította: Latin-Amerika Társaság