Úgy tűnik, hogy a vállalati média számára a „kékek élete” sok helyütt számít. Csak Venezuelában nem.

2016. október 26-án, szerdán, a venezuelai ellenzék országos tüntetést hívott össze Nicolás Maduro elnök kormánya ellen, hogy tiltakozzanak amiatt, hogy az Országos Választási Tanács ideiglenesen felfüggesztette a visszahívási népszavazás előkészületeit a csalások ügyében folytatott nyomozás miatt.

Henrique Capriles 2013-ban - Fotó: Daniel Guarache/Flickr

Amint az várható volt, a nemzetközi média ünnepelte a tiltakozásokat, és lelkendezett attól a gondolattól, hogy a „Maduro-rezsim” a haláltusáját vívja.

„Venezuelában tömegtüntetés követeli a diktatúra végét” – írta az AP, „Venezuelában »Maduro továbbra is keveri a bajt«” – csorgatta a nyálát a Forbes.

„Ahogyan romlik a helyzet rosszabbodik, nyilvánvaló, hogy egyre több venezuelai fog fellázadni kétségbeesésében. Ha több vérontás lesz, azért Maduro lesz a felelős” – írta szerkesztőségi cikkében a New York Times.

Ugyanakkor érdekes módon a venezuelai ellenzék a kegyetlen diktatúra feletti győzelembe masírozásának narratívájából hiányzik az az apró részlet, hogy szerda este a tüntetők meggyilkoltak egy venezuelai rendőrtisztet.

A Miranda állambeli rendőrt, José Alejandro Molina Ramírezt akkor lőtték agyon, amikor megpróbált feloszlatni egy a pánamerikai országút melletti tüntetést a Caracas dél-keleti részén lévő San Antonio közelében. Egy videón az látható, ahogy Ramírez és más rendőrök közelítenek a tüntetők felé, majd hirtelen tüzet nyitnak rájuk, feltehetően egy közeli épületből.

Amíg a venezuelai média a rendőrség és az ellenzéki tüntetők közötti konfrontációként tálalta a történteket, addig a nemzetközi média megpróbálta elválasztani ezt a bűncselekményt az aznapi tüntetésektől.

A Guardian azt sugallta, hogy a Miranda állami rendőrség „az esetet nem kapcsolta össze az ellenzéki tüntetésekkel”, noha erről nem kérdeztek meg senkit a rendőrségről. A helyi rendőrség Twitteren közölt információi, valamint a helyi sajtóbeszámolók sem erősítette ezt meg. Az újság azzal sem vesződött, hogy idézze Néstor Reverol belügyminiszter hivatalos nyilatkozatát arról, hogy a gyilkosság akkor történt, amikor a rendfenntartó erők a tüntetőket próbálták feloszlatni.

Bár a New York Times és a Miami Herald valóban az aznapi tüntetések kontextusában említi meg az esetet, de egyik újság sem tartja annyira fontosnak, hogy egy mondatnál többet vesztegessen rá.

A CNN becsületére legyen mondva, hogy a szalagcímek között foglalkozik a gyilkossággal mielőtt Henrique Capriles „ellenzéki vezető” az aznapi tüntetésen megsérült és letartóztatott emberekre vonatkozó, ellenőrizetlen forrásból származó információit idézi. Ugyanakkor az kimaradt a híradásból, hogy Capriles Miranda állam kormányzója, és mint ilyen, felelős a rendőrség tagjainak biztonságáért.

Bár a CNN cikke még csütörtök késő délután is frissült, nem tettek benne említést a venezuelai legfőbb ügyész, Luisa Ortega által kiadott hivatalos adatokról, amelyekből többek között az is kiderült, hogy országszerte nyolcvanhat ember sérült meg, közülük húszan a rendőrség és a Nemzeti Gárda tagjai voltak.

Eközben a Reutersnek sikerült teljesen elhallgatnia a rendőrtiszt halálát, helyette „a veterán aktivistát, María Corina Machadót és a tüntetések bebörtönzött vezetőjének, Leopoldo Lópeznek a feleségét Liliana Tintorit” helyezte a középpontba, akik „egy Gandhi-stílusú polgári engedetlenséget” sürgetnek.

Ironikus, hogy ezek a szélsőjobboldali figurák voltak a kulcsszereplői a 2014-es erőszakos kormányellenes tüntetéseknek – amelyek során negyvenhárman haltak meg, és több mint felük a kormányzat támogatói, a rendőrség, a Nemzeti Gárda tagjai vagy járókelők voltak –, azonban ez már elvész a nemzetközi hírszolgáltatásban.

Vajon a mainstream média miért becsüli alá vagy hagyja egyenesen figyelmen kívül a venezuelai jobboldal szinte folyamatos erőszakos fellépését a venezuelai kormányzat személyeivel és intézményeivel szemben?

Talán mivel az olyan eseményekről való híradás, mint Molina meggyilkolása, a huszonhat rendőr megsebesítése, a cojedesi ifjú szocialista vezetők vagy az Amazonas állami kulturális dolgozók elleni támadások a békés és demokratikus venezuelai ellenzék a bálványának ledőlésével fenyegetnek.

Ezek után nehéz azt állítani, hogy Venezuela „egy valódi, választások nélküli” diktatúra, amikor az ellenzék választást tud nyerni, és rendszeresen tart engedélyezett tüntetéseket, amelyek során az aktivistáik rendszeresen támadnak rendőrökre, köztisztviselőkre és a kormány támogatóira, gyakran teljesen büntetlenül.

Elég kellemetlen beszámolni azokról a kényelmetlen tényekről, amelyek azt mutatják, hogy az ellenzéki vezetők teljesen figyelmen kívül hagyják a jogállamiságot, amely normál esetben szentségtörésnek számít a nyugati újságíról körében.

Mégis senkit sem érdekel, hogy Henrique Caprilesnek hivatalos nyilatkozatban kellett elítélnie egy rendőr meggyilkolását, amelyre egy általa vezetett tüntetésen került sor, abban az államban, amelynek az élén ő áll. Ehhez képest a média sietve számolt be arról, hogy Texas kormányzó-helyettese, Dan Patrick a Black Lives Mattert okolta a dallasi rendőrök meggyilkolásáért egy tüntetésen idén júliusban.

Semmi sem zavarja abban a nemzetközi médiát, hogy a keményvonalas jobboldali vezetőt, a jelenleg a 2014-es kormányellenes tüntetések alatti nyilvános erőszakra és bűncselekmények elkövetésére való buzdításért tizenhárom éves börtönbüntetését töltő Leopoldo Lópezt – aki korábban aktív szerepet játszott a 2002-es Egyesült Államok által támogatott puccsban, ami után amnesztiát kapott – „politikai fogolynak” nevezze.

Az Egyesült Államokban ugyanezért valószínűleg sokkal hosszabb vagy akár életfogytiglani börtönbüntetésre számíthatna. Összehasonlításképpen a Puerto Ricó-i nacionalista Oscar López Rivera jelenleg ötvenöt éves börtönbüntetését tölti egy szövetségi börtönben összeesküvésre buzdítás miatt, noha „semmilyen erőszakos bűncselekményben nem ítélték el”.

Sajnos a nemzetközi média több könnyet ejt Leopoldo Lópezért, mint az ellenzéki erőszak áldozataiért.

A legtöbb esetben a „kékek élete” nagyon is sokat számít – kivéve, ha ők egy önmagát szocialistának nevező ország kormányát szolgálják, amelyet az Egyesült Államok „szokatlan és rendkívüli fenyegetésnek” bélyegez.

Írta: Lucas Koerner

Forrás: Jacobin

Fordította: Latin-Amerika Társaság