Nemsokára két éve lesz annak, hogy a PRI visszatért a hatalomba, és a különböző életmódot élő embereknek egyaránt kezd elegük lenni abból, hogy nem fejlődik a gazdaság és az oktatás. A Latin America Bureau szerkesztőjének riportja Mexikóvárosból.

2000-ben az új évezred új várakozásokat keltett, és az Intézményesült Forradalmi Párt, a PRI elvesztette a hatalmat, amit 71 éve, a forradalom ideje óta gyakorolt. Hivatali ideje alatt a PRI a korrupció és a nepotizmus kiterjedt hálózatát hozta létre, aminek vége szakadt, amikor a párt végre úgy döntött, hogy demokratizálja Mexikó politikai struktúráját, és egyenlő feltételek mellett megmérkőzik a fő ellenzéki párttal, a Nemzeti Akció Pártjával, a PAN-nal. Vesztett. Kétszer. Másfél évvel ezelőtt, két katasztrofális PAN-elnökség után (Vicente Fox és Felipe Calderón), a PRI bosszúra éhesen tért vissza.

Vezetője, Enrique Peña Nieto, egy bankigazgató modorú politikus, akinek szerény ismeretei vannak az ország alapvető felépítéséről (egy alkalommal nem tudta megnevezni a Mexikót alkotó összes államot), lett a párt visszatérő embere. A legfőbb érve egyszerű volt: a PRI többé nem a korrupt politikusok és a „clientelismo” pártja (vagyis, hogy egy párttag előnyben részesül egy közberuházásnál vagy egy közigazgatásbeli állásnál), hanem egy olyan szervezet, ami tanult a múlt hibáiból. A gazdasági növekedés pártja lesz, ami barátilag viszonyul ahhoz a vállalkozói réteghez, ami a világgazdaság csúcsára emeli majd Mexikót.

Másfél évvel később két nagyon különböző mexikóival csináltam interjút. Mindketten tápláltak bizonyos reményeket az új PRI-vel kapcsolatban, de a türelmük mostanra fogyóban van.

Sergio nagyon csalódott. Ő egy filmes, aki a korábban számos vállalatnak készített videofilmeket. A gazdasági visszaesés éveiben a munka megfogyatkozott, és az élet nehéz volt. Úgyhogy, amikor Enrique Peña Nieto a kampányában gazdasági növekedésről és a magánvállalkozások támogatásáról beszélt, azt gondolta, hogy a PRI tényleg más lett, és hogy az olyan emberek, mint ő, egy filmes vállalkozó profitálhatnak az új beruházásokból és a jövedelmező vállalatokból.

De a dolgok rossz irányt vettek. A mexikói gazdaság stagnál. Peña Nieto ígérete a 6 százalékos éves növekedésről átadta a helyét egy jóval szerényebb becslésnek: 2,7 százalékosnak. Sergio nem tapasztalja üzletének felfutását. A jövedelemadó növekedett, és az Önkiszolgálók Országos Egyesülete és az áruházak az eladásaik 30 éve legnagyobb visszaeséséről számolnak be. Sergio még mindig várja a Peña Nieto-csodát.

Ahogy az Oaxacában tanárként dolgozó Luis is, aki Mexikóváros központjában, a Forradalom Emlékműve mögött sátorozik. Az 1979-ben, az Oktatási Dolgozók Nemzeti Uniójának (amelynek vezetője, Elba Ester Gordillo korrupció miatt tölti a büntetését) alternatívájaként létrehozott tanár szakszervezet, az Oktatási Dolgozók Nemzeti Koordinációjának a tagja. Luis Oaxacából érkezett, ahol a tanárok az úgynevezett „oktatási reform” ellen tüntetnek. Amikor Peña Nieto hivatalba lépett azt ígérte, hogy javítani fogja az oktatási rendszer minőségét. Ugyanakkor a tanárok uniója megrémült, amikor rájöttek, hogy az új törvény nem tartalmaz egyetlen bekezdést sem a gyermekek, sőt az egyetemi hallgatók oktatási módszereinek reformjáról. „Ez egy közigazgatási törvény, nem pedig reform” – mondja Luis, miközben ő és társai a vizet próbálják leönteni a sátruk tetejéről, mert éppen egy vihar fenyegeti a helyet, ami az otthonukká vált.

Az új oktatási törvény előírja, hogy a tanárok kemény vizsgákat tegyenek le. Ha ez elsőre nem sikerül nekik, akkor adminisztrációs feladatokat adnak nekik. Ha másodszorra sem mennek át a vizsgán, akkor elbocsátják őket. A probléma az, mondja Luis – társai pedig egyetértően bólogatnak –, hogy egyes szegény államokban, ahogy például a Délnyugat-Mexikóban lévő Oaxacában is, egy tanár négy évfolyamot tanít. Az iskolának nincs eszköze arra, hogy a gyerekeket osztálytermekben tartsa, és néha a gyerekek túl szegények, hogy iskolába járjanak. „Hogy oldja meg ezt a problémát a tanárok vizsgáztatása?” – kérdezi Luis. Sok tanár már hónapok óta sztrájkol, és a kormányon nem látszik az igyekezet, hogy párbeszédet kezdeményezzen, és meghallgassa a követeléseiket.

Sergio és Luis abszolút különböző szakmát űznek. Sergio vállalkozó, Luis pedig egy közalkalmazott, tanár. Elégedetlenek a PRI-vel, mert az visszatért a régi, korrupt trükkjeihez. Igazából azt mindketten elismerik, hogy az „új” PRI nem annyira korrupt, mint a „régi” volt. Peña Nieto megtanulta a leckét. Ő és a pártja is tudják, ha a haverszellem hagyományos pártjának tartják őket, akkor veszíteni fognak a következő választásokon. Ugyanakkor a javaslatokat, amelyekkel újraválasztották őket, nem tartották be. Peña Nieto úgy tűnik, hogy elidegenítette mind a baloldali, mind pedig a jobboldali embereket. Egy közös van Sergióban és Luisban: amíg a gazdasági növekedés megfoghatatlan marad, addig az oktatás színvonalának javítására felhasználható források is szűkösek lesznek, és sok tanárt fenyeget majd az a veszély, hogy elveszíti az állását. Peña Nieto talán még nem futott ki az időből, de úgy tűnik, hogy az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket.

Írta: Javier Farje

Forrás: Latin America Bureau

Fordította: Latin-Amerika Társaság