A magánmédia és fontos személyiségek úgy otthon, mint külföldön, például Washingtonban elbagatellizálják, egyes esetekben teljesen figyelmen kívül hagyják azokat a terrorista akciókat, amiket a venezuelai kormány ellen követtek el az elmúlt három hónapban.

A külföldön teljesen visszhangtalanul maradt közelmúltbeli terrorista akciók között van például Eliézer Otaiza meggyilkolása. Otaiza a chavista mozgalom történelmi vezetője és Caracas városi tanácsának elnöke volt. Arról sem számolt be a külföldi sajtó, hogy Miguel Rodríguez Torres belügyi államtitkár számos dokumentumot hozott nyilvánosságra – köztük videófelvételeket, e-maileket, híváslistákat és rögzített telefonbeszélgetéseket – amelyek bizonyítják a terrorista tevékenység és a venezuelai ellenzék közötti kapcsolatot.

Robert Menendez, az Egyesült Államok szenátusa külügyi bizottságának elnöke által elmondott nyitó észrevételek, amik azon a meghallgatáson hangzottak el, amelyen a Venezuela ellen javasolt szankciókat vizsgálták, jó példa arra, hogyan söprik félre az ellenzék által támogatott terrorizmusról szóló vádakat. Először is Menendez számos vádpontot sorolt fel a venezuelai kormány ellen, amelyek szerint az megsérti az emberi jogokat. Ezek a vádak olyan magánszemélyektől származnak, akikről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy pártatlanok lennének (például Moisés Naím, aki tervezési miniszter volt abban a kormányban, amely ellen Hugo Chávez 1992-ben puccsot kísérelt meg). Aztán Menendez az ellenzék által nagyarányban elkövetett erőszak súlyosságának elbagatellizálásával folytatta. Miután elismerte, hogy „mindkét oldalon jelen van az erőszak”, hozzátette: „de nekünk tökéletesen tisztában kell lennünk vele, hogy az elsődleges felelősség a Maduro-kormányzatot terheli a kiterjedt, indokolatlan erő alkalmazásáért.”

Bárki, aki csak ezekből a forrásokból tájékozódik, könnyen arra következtetésre juthat, hogy néhány kisebb súlyú kivételtől eltekintve, amelyek normálisak és elkerülhetetlenek az ilyesfajta tiltakozó megmozdulásokon, ami Venezuelában történik az az emberi jogok a kormány általi súlyos megsértése.

Objektíven nézve, a politikai ellenfelek és a média beszámolók által megteremtett diskurzus bátorítja az ellenzék nagyarányú erőszakot alkalmazó radikális szárnyait. Ilyen értelemben, azok, akik elbagatellizálják az ellenzék által támogatott erőszak súlyosságát, és eltúlozzák a biztonsági erők a tiltakozások ellenőrzéséért folytatott akcióit, vagy valótlanságokat állítanak azokról, tudatosan vagy akaratlanul a romboló tevékenységekért felelős személyek cinkosaivá válnak.

A fenti kijelentéshez egy óvatos kiegészítést muszáj fűzni. Egy újságírónak vagy politikai szereplőnek nyilvánvalóan megvan az a joga, hogy vádakat fogalmazzon meg, anélkül, hogy őt magát olyan vádak érjék, hogy segíti vagy bujtogatja az erőszakos csoportokhoz tartozókat, vagy a kezükre játszik. A probléma azonban kétoldalú. Először is, minden elemző egyetért abban, hogy a hírek közötti mazsolázgatás felér a tények eltorzításával, és hogy a médiának kötelessége minden lényeges információról beszámolni. Ellenkező esetben a bűnösöket bátorítja, és az ártatlanokat hibáztatja.

Másodszor, a média és az ellenzék vádjait vagy célozgatásait gyakran semmiféle bizonyítékok nem támasztják alá. Ezek a nyilatkozatok azt a célt szolgálják, hogy semlegesítsenek minden az ellenzék által támogatott erőszakra adott reakciót. A modernkori közbeszédben ezt a taktikát „kármentésnek” hívják. Ezért, például, a „Tal Cual” ellenzéki újság leközölte Sebastián Boccanegra egy cikkét, amelyben a szerző bírálta a chavista szóvivőket, amiért azok azt állították, hogy az ellenzék áll Otaiza meggyilkolása mögött (amely feltételezéssel Rodríguez Torres belügyminiszter állt elő Otaiza halálának körülményeit elemezve). Boccanegra eztán azt a vélekedést vette védelmébe, hogy a gyilkosságért bűnözők tehetők felelőssé, de semmilyen bizonyítékot nem tudott erre nézve felmutatni. Ehhez hasonlóan, az ellenzék online írásai Otaiza meggyilkolását bármiféle bizonyíték nélkül a chavista frakciók közötti belső harcnak tulajdonítják.

Szintén ehhez kapcsolódik, hogy az ellenzék azért követeli, hogy engedjék szabadon az őrizetbe vett diákokat, hogy elvonja a figyelmet a tüntetők erőszakos akcióiról. Május 13-án a Mesa de la Unidad Democrática (MUD) ellenzéki koalíció felfüggesztett egy oly’ nagyon várt „béketárgyalást”, mondván, hogy a kormány nem engedte szabadon a letartóztatott diákokat. A MUD nyilatkozata, mint az ellenzéké általában, híján volt annak az információnak, hogy sok fogoly, ha nem mindegyik, erőszakos cselekedetekben vett részt. Nyilvánvaló, hogy annak meghatározása, hogy egyes letartóztatott személyek bűnösök-e törvénytelen tevékenységekben a bíróság, és nem az országos végrehajtó hatalom feladata. Mégis a diákok szabadon engedésének követelése lett a fő jelszó az ellenzék körében és az utcai tiltakozásokon.

Nemrég Miguel Pérez Pirela chavista televíziós kommentátor felszólította kollégáit, hogy használják a „terrorizmus” szót a „guarimba” kifejezés helyett, ami a helyi szlengben a foquista-típusú városi erőszakot jelenti.

A terrorizmusnak számító akciók listája terjedelmes. Az egyik leginkább érintett terület a caracasi metró. A város ellenzéki polgármesterek ellenőrzése alatt álló keleti felén lévő metróállomásokat elpusztították (ahogyan a városközpont közelében lévő Parque Carabobóban lévőt is), 90 metró kocsit megrongáltak, és kétszáz utas megsérült. Május 13-án a metró dolgozói a főügyész irodájához (amit hónapokkal korábban ellenzéki tüntetők súlyosan megrongáltak) vonultak, hogy kemény fellépést követeljenek a kormánytól. A terrorista akciók listáján szerepel még hat nemzeti gárdista és három rendőr meggyilkolása, a San Cristóbal városában lévő UNEFA katonai iskola kampuszának teljes lerombolása, középületek, köztük a Lakásügyi Minisztérium épületének elpusztítása, egy tartálykocsi felgyújtása, ami az állami olajvállalat, a PDVSA közösségi benzinszolgáltatása keretében osztott benzint Táchira államban, és hasonlóan jártak a PDVAL állami élelmiszerlánc járművei is. Jelentések szerint támadások értek 162 kubai orvost, akik az állami támogatású Misión Sucréban dolgoznak, és a lista tovább és tovább folytatható.

Az Egyesült Államok kongresszusától és az Obama-adminisztrációtól érkező, az emberijog-sértéseket elítélő nyilatkozatok nem ismerik el, hogy az ellenzék egyes részei erőszakos cselekedetekben vesznek részt. Ironikus, hogy ugyanaz a kormány, ami támogatja a nagyarányú válogatás nélküli ellenőrzést a világ minden pontján, és terrorelhárítás címén számos országban beavatkozik a Közel-Keleten és Afrikában, becsukja a szemét a Venezuelában folyó terrorista tevékenység előtt, és végső soron támogatja azt. Az amerikai külügyminisztérium azzal, hogy visszavonja a vízumot a venezuelai nemzetgyűlés elnökétől, Diosdado Cabellótól (azzal az abszurd indokkal, hogy a venezuelai politikus Oszama bin Láden futárja volt) megpróbálja lejáratni a nagy chavistát, aki Venezuelában a keményvonalat képviseli a terrorizmus elleni harcban. A terrorizmust nem lehet csupán úgy meghatározni, mint azok a cselekedetek, amiket az illető ellensége követ el. Ha így van, akkor a kifejezés hiteltelenné válik.

Írta: Steve Ellner, a venezuelai Universidad de Oriente tanára

Forrás: venezuelanalysis.com

Fordította: Latin-Amerika Társaság