Egy karizmatikus vezető után maradó űrt mindig nehéz betölteni, és Venezuela elnöke, Nicolás Maduro küzd azért, hogy megtartsa elődje, a néhai Hugo Chávez hatalmát. Az utód terhe annál is inkább súlyosnak bizonyul, mivel olyan nehéz döntéseket kell meghoznia, amelyeket az egy évvel ezelőtt elhunyt Chávez elhalasztott vagy megkerült.

A tavaly áprilisban hajszálvékony többséggel elnökké választott Maduróra hagyott kihívások között két égető dolog van: a bűnözés és a korrupció szörnyű problémája, amelyek Venezuela globális korrupciós és emberölési mutatóját az első tízbe emelte, és ott van még egy diszfunkcionális állam is.

A bűnözés és korrupció nem újkeletű problémák, amiket Chávez a régi rendszer politikusaitól örökölt, akik el akarták őt mozdítani a meghiúsult 2002-es puccs során. Ezeket csak súlyosbította a minisztériumi zűrzavar és a kormányzati kudarc, hogy nem sikerült ezeket a problémákat társadalmi és intézményi problémaként kezelni, és nem a kapitalizmus tartópilléreiként, amelyek el fognak tűnni Chávez 21. századi szocializmus modellje alatt.

Egy basáskodó állam

A magas infláció és a hiányok egy basáskodó állam eredményei, ami meg akarja alkotni a szocialista gazdaságot. A 2000-es évek elejének ár- és valutakontrolljának abban a kontextusban volt logikája, amikor ki akarták szorítani a magánszektort, tömeges tőkekivonulás zajlott és biztosítani kellett a szegény rétegek – Chávez fő támogatói – számára a drága javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférést. De ennek a visszafogásnak az okai már régen elmúltak.

Ahelyett, hogy ezeknek a problémáknak a gyökereivel foglalkozott volna, Maduro a széleket foltozgatta. Ezt részben azért tette, mert nem akarta, hogy úgy tűnjön, hogy elárulja Chávez örökségét. A magas olajárak segítették őt, de az ellenzéki Mesa de la Unidad Democrática – MUD, egy Henrique Capriles vezette szövetség – növelte a politikai nyomást a Maduro-kormányon.

Eleinte úgy tűnt, hogy az idő Chávez utódjának kedvez, és nem kell jelentős kihívásokkal szembenéznie a hatéves ciklusa alatt, eltekintve annak lehetőségétől, hogy az alkotmány lehetőséget ad, hogy 2016-ban népszavazást írjanak ki a visszahívásáról. Azonban az elmúlt hetekben a közösségi médiához értő diákok destabilizáló tüntetéshullámot indítottak. A mozgósítás kezdetben a kormány a bűnözés, a korrupció és a gazdaság terén vallott kudarcaira összpontosított, de ez gyorsan átfordult Maduro számára a la salida – „kijárat”, vagyis Maduro távozásának – követelésébe. Ez szövetségbe forrasztotta a diákokat Leopoldo López és Maria Corina Machado keményvonalas ellenzékével, akik minden eszközzel Chávez és most Maduro elmozdításán dolgoztak és dolgoznak.

Ahogy a diákmozgalmak, úgy a rendszerellenes radikálisok is kapnak külföldi pénzeket, főleg az Egyesült Államokból „demokratikus segítségnyújtás” címén.

Elutasított párbeszéd

Capriles legyőzte az ellenzéki előválasztásokon Lópezt és Machadót, de ők Mónica Spear, az egykori Miss Venezuela januári meggyilkolása után elutasítják Capriles hajlandóságát a Maduróval való párbeszédre a közbiztonság kérdéséről.

Attól tartva, hogy teret veszít az alulról szerveződő kormányellenes mozgalomban, Capriles beállt a tüntetések mögé. Ez inkább az ő, és nem Maduro pozíciójának romlását mutatja: ahogyan a 2002-es puccskor történt, a kormányellenes vezetők nem ismerték el a széleskörű ellenzéki erőszakot, zavargásokat és rendbontást, és a tüntetések kihunyófélben.

Különösen káros voltak a tiltakozó mozgalomra nézve, és ezek összekapcsolódtak sok újságíró attól való tartózkodástól, hogy beszámoljanak az országban zajló eseményekről, azok a manipulált képek, amelyek a közösségi médiában keringtek a Nemzeti Gárda állítólagos brutalitásáról, például szexuális erőszakról, amiről egy helyi színésznő tweetelt. Ezekről a képekről később kiderült, hogy hamisított pornográf képek vagy olyan visszaéléseket ábrázolnak, amelyeket az egyiptomi, bolgár vagy chilei rendőrség követte el. Ezek az erőfeszítések arra irányultak, hogy nemzetközivé tegyék a támogatást és feltüzeljék azokat a véleményeket, amelyek azokat az egyszerű venezuelaiakat nem érdeklik, akik támogatják a demokratikus folyamatot, és akik nagyrészt Maduro mellett vannak.

Venezuela súlyos gazdasági és biztonsági kihívásokkal néz szembe. Ezeket nem kell eltúlozni, és Maduro felismerte, hogy csak nemzeti párbeszéddel lehet kezelni őket. A február végére összehívott első békekonferenciát a radikálisok és Capriles bojkottálták, de kevésbé ismert ellenzéki személyiségek részt vettek rajta. Ők talán Caprilesnél nagyobb haszonélvezői lesznek annak a népi frusztrációnak, amely Maduro ellen irányul, aki most megerősíti a pozícióját.

Szerző: Julia Buxton

Forrás: The Guardian: Comment is Free

A megjelenés dátuma: 2014. március 4.