Az idén jubiláló zapatista mozgalom sokakra hatottak inspirálóan. Az alábbi cikk egy feminista honlapon jelent meg, és nemcsak feministák, de minden mozgalmár számára nagyon hasznos  tanulságokat von le a zapatisták példájából.

Az év elején volt a mexikói San Cristóbal de las Casas-i zapatista felkelés 20. évfordulója, az őslakos jogokért folytatott nagy múltú küzdelem rövidke pillanatáé. A zapatisták – más néven a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg vagy EZLN – egy őslakosokból álló mozgalom, ami a neoliberalizmus hatásai, különösen a föld- és más természeti erőforrások privatizációja ellen küzd.

A mozgalom 1994. január 1-én állt a nyilvánosság elé. Azon a napon, amikor az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) életbe lépett. Az EZLN megértette, hogy a NAFTA növelni fogja az egyenlőtlenséget a gazdagok és a szegények között, és folytatni fogja Chiapas állam (a hazájuk) természeti erőforrásainak elvételét a chiapasiaktól, és a gazdagoknak és a hatalommal bírók kezébe adja azokat. Húsz évvel ezelőtt tehát zapatista aktivisták városokat foglaltak el Chiapasban, foglyokat szabadítottak ki, rendőrségi és katonai épületeket gyújtottak fel. Ezekkel az akciókkal az EZLN felhívta a világ figyelmét a világ őslakos népességeinek sorsára, és rávilágított arra, hogy a globalizáció marginalizált csoportok életéről vagy haláláról dönthet.

Az igazságért folytatott kitartó harcával az EZLN összehangolt erőfeszítéseket tett arra, hogy ráirányítsa a figyelmet az őslakos nők helyzetére. 1994-ben Comandante Ramona, a mozgalom egyik leghíresebb női vezetője megalkotta a „Nőkre Vonatkozó Forradalmi Törvényt”, amelynek gyakorlatba ültetését az EZLN megszavazta. A törvény egyértelműen kimondta, hogy a nőknek joguk van a reprodukciós autonómiához, a férfiakkal egyenlő mértékű politikai részvételhez, az egyenlő fizetéshez, oktatáshoz, és a családon belüli erőszaktól való mentességhez. Még abban az évben később a mozgalom egy 34 követelésből álló listát nyújtott be a mexikói kormányhoz, az egyik közülük felvázolt egy sor olyan intézkedést, amelyeket a nők jólétének biztosítása érdekében meg kell hozni.

Sajnos az első nyilvános akciójuk óta a mozgalom védekező állásban van, harcol a mexikói kormány növekvő üldözése ellen. De a zapatista küzdelem folytatódik, és mindig fontos, még ha nem is olyan erős. Itt van néhány dolog, amit tanulhatunk ettől az inspiráló mozgalomtól.

1. Van másik világ.

A zapatisták vetettek egy pillantást a társadalomra, amelyben éltek, és úgy döntöttek, hogy az nem nekik dolgozik, és egy új életformába kezdtek. Jelenleg különféle autonóm közösségeket tartanak fent, a saját kormányzati rendszerük és saját független iskoláik alatt. Így írt erről Gustavo Esteva az Upside Down World-ön:

„Igazából ők a piac és az állam logikáján kívül, a tőke logikáján túl élnek, egy új társadalmi szerkezetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy megmenekültek a Mexikót és a világot meghatározó kapitalista társadalmi szerkezetből, amelynek felgöngyölítéséhez, ahogyan Selva Lacandona állam Hatodik Zapatista Nyilatkozata kimondja, egy másik társadalmi és politikai rendszer szövése szükségeltetik.”

Mit jelent ez a feminizmus számára? Azt, hogy ha elképzelünk egy patriarchátus, homofóbia, transzfóbia, rasszizmus, klasszizmus és hasonlók nélküli világot, akkor az létezhet. El fogunk jutni oda.

1. Nem kell, hogy hatalommal rendelkezőnek, kiváltságosnak vagy népszerűnek lenned ahhoz, hogy megváltoztasd a világot. Sőt, az igazi változás gyakran alulról felfelé történik.

A zapatista mozgalom a világ egyik legmarginalizáltabb csoportjából robbant ki: Mexikó legszegényebb államának őslakosai köréből. Ezeknek az embereknek rendkívül kevés hozzáférésük volt a formális oktatáshoz, egészségügyi szolgáltatásokhoz és földtulajdonhoz. Akcióik mégis maradandó hatást gyakoroltak a világra. Esteva cikkében kitér ezekre a hatásokra is:

„Az egész világon megfigyelhetünk olyan gesztusokat, változásokat és mozgósításokat, amelyeket láthatóan a zapatisták ihlettek. Ahhoz, hogy még egy olyan politikai kezdeményezést találjunk, amely ilyen mértékű globális következményekkel járt, messzire kell visszautaznunk a történelemben. Ahogyan ezt maguk a zapatisták is már észrevették, ami ma úgy néz ki, mint a zapatizmus, úgy jár, mint a zapatizmus, úgy beszél, mint a zapatizmus, és egyfajta zapatizmusnak tűnik, az már nincs a zapatisták kezében.”

1. Kihívást elé kell állítanunk az elnyomó rendszereket még a saját társadalmi igazságosságért küzdő mozgalmainkban is.

Ahogyan már korábban említettük az EZLN egy feminizmusra hajló mozgalom, amely bebizonyította, hogy öntudatos, amikor a nők jólétéről van szó. A mozgalom számos lépést tett a tagjai közti nemi egyenlőség biztosítása érdekében. Ha keresztülsétálsz Oventiken, az egyik chiapasi autonóm közösségükön, akkor számos olyan falfestményt láthatsz, amelyeken asszonyok a férfiak mellett dolgoznak. Persze az EZLN messze van a tökéletességtől, és a nemi egyenlőségen folyamatosan dolgozni kell. Minden mozgalomban löknünk kell egymást előre, és közben elismerni az igazságossághoz vezető úton elért sikereket.

1. Az igazsághoz vezető út hosszú

A zapatisták eredetileg a NAFTA létrehozására való reakcióként jöttek létre. Immáron mintegy 20 éve léteznek, és a NAFTA erősebben működik, mint valaha. Az őslakos aktivisták nagyon szenvednek emiatt, és továbbra is szenvedni fognak. De ez nem jelenti azt, hogy nem éri meg harcolni. Ugyanez igaz más igazságért küzdő mozgalmakra is, amelyekben meg kell ünnepelnünk a kis győzelmeket a siker felé vezető úton. De húszévnyi őslakos ellenállás egészen biztosan nagy győzelem, és mint ilyen, ünneplésre méltó.

„A bizottságban egész délután vitatkoztunk. Kerestük a „megadni magát” kifejezés megfelelőjét, de nem találtuk meg. A tzotzilban és a tzeltalban nincs rá szó. Senki nem emlékszik arra, hogy létezne ilyen szó a tojolabalban vagy a cholban.” – A megadás nem létezik az igazi nyelvekben, Marcos alparancsnok

Írta: Juliana

Forrás: feministing.com