A venezuelanalysis.com alapítója, Gregory Wilpert bírálja a New York Times a venezuelai-amerikai kapcsolatokról szóló beszámolóját, ami azt követően jelent meg, hogy Nicolás Maduro elnök kiutasította az Egyesült Államok három diplomatáját Venezuelából .
„Növelve az ellenségességet az Egyesült Államokkal szemben, Nicolás Maduro venezuelai elnök kiutasított három magas beosztású amerikai diplomatát” – szól a New York Times beszámolójának első mondata a Maduro elnök által [múlt] hétfőn kiutasított három diplomata ügyéről (Szabotázs vádjával Venezuela kiutasítja az Egyesült Államok nagykövetségének három tisztviselőjét, írta William Neuman, NYT, 2013. október 1.). Miután elmagyarázza, hogy Maduro az ellenzék körében elkövetett szabotázsra és tiltakozó tevékenységre való felbujtással vádolta a diplomatákat, a cikk többi részében így fogalmaz: „A kiutasítás volt a legújabb diplomáciai csapás Washingtonra Maduro úr részéről, amióta átvette a helyét az ország régi elnökétől…” És azt is mondja, hogy Maduro „az Egyesült Államokat imperialista agresszornak akarja lefesteni, hogy aláássa annak kormányát.”
Magyarán a venezuelai kormány az, amelyik rontja a kapcsolatokat Caracas és Washington között, és az Egyesült Államok kormánya ártatlan áldozata Maduro szóbeli és minden bizonnyal nem annyira diplomatikus támadásának. Neuman cikke nagyvonalúan átsiklik afölött a tény fölött, hogy majdnem minden esetben az Egyesült Államok előszöri kezdeményezésére romlottak a kapcsolatok az Egyesült Államok és Venezuela között.
Például 2010 augusztusában Larry Palmer nagykövet-jelölt volt az, aki rágalomhadjáratot indított a venezuelai hadsereg ellen, és így nem fogadták el, hogy az Egyesült Államok venezuelai nagykövete legyen. Aztán 2011 májusában az Egyesült Államok szankciókat vetett ki a PDVSA-ra, Venezuela állami olajtársaságára, mert az Iránnal kötött üzletet. Ugyanebben az évben később, az Obama-adminisztráció négy venezuelai kormánytisztviselőt vádolt meg azzal, hogy támogatást nyújtottak a FARC kolumbiai gerillaszervezetnek, és szankciókkal sújtotta őket. Nem sokkal később maga Obama vádolta meg a Chávez-kormányt azzal, hogy korlátozza az emberi jogokat és megsérti a demokratikus elveket Venezuelában. 2012 januárjában Obama azzal folytatta, hogy kiutasította Venezuela miami főkonzulját, mert az állítólag az Egyesült Államok elleni kémműveletbe vett részt, miközben az Mexikóban állomásozott egy évvel korábban. Az történt, hogy találkozott valakivel, aki a venezuelai ellenzékhez köthető, és aki megpróbálta csapdába csalni azzal, hogy azt állította, hogy információi vannak az Egyesült Államok nukleáris létesítményeiről. Azon kívül, hogy találkozott valakivel, aki sikertelenül hamis információkat akart neki adni, soha nem vett rész semmiféle kémtevékenységben. Végül pedig, azon a napon, amikor Chávez meghalt, Maduro leleplezte, hogy két amerikai diplomata venezuelai katonai tisztviselőkkel találkozott, és destabilizáló tervekkel álltak elő.
Ha valaki az New York Times-ból tájékozódik az amerikai –venezuelai kapcsolatokról, annak az lehet a benyomása, hogy a fent említett incidensek közül egy sem történt meg, vagy ha igen, akkor lényegtelenek és nem érdemelnek reakciót a venezuelai kormánytól. Az a tény, hogy a venezuelai kormány minden egyes alkalommal reagált és nem tolerálta az ilyesfajta akciókat – a NYT világnézetében – csak azt jelentheti, hogy a venezuelai kormány vagy eltökélten szabotálja az USA és Venezuela kapcsolatát, és/vagy ezek a lépések pusztán ködösítések, és céljuk, hogy eltereljék a hazai venezuelai problémákról a figyelmet.
Pontosan a figyelemelterelés az, amit Neuman sugall, amikor Michael Shiftert, az Amerikaközi Párbeszéd elnökét idézi: „[Madurónak] szüksége van figyelemelterelésre és ködösítésre… Annyira szörnyű a helyzet Venezuelában, hogy szüksége van egy bűnbakra, és amerikai diplomaták kirúgása kényelmes és politikailag nagyon csábító.” Majd Neuman megjegyzi, hogy „az ország gazdasági problémái egyre súlyosabbak.”
Mivel korábban kevés információ jutott el az amerikai szankciókról Venezuela ellen, a figyelemelterelés nagyszerű magyarázatnak tűnik Maduro látszólag irracionális támadására a jószívű Obama-adminisztráció ellen. Egy baj van ezzel a történettel, hogy a tények nem igazolják. Például miközben a cikk a szokatlanul magas, 45 százalékos inflációt emleget a 2013-as év eddigi részében, az elfelejti megemlíteni, hogy az infláció nemrégiben csökkenni kezdett a májusi magas 6,1 százalékról, és júliusra és augusztusra 3,2 illetve 3,0 százalékra esett vissza. Továbbá a gazdasági növekedés lomha, 0,5 és 2,6 százalék között ingadozott ebben az évben. Nagy hiányokról is írnak, de a hivatalos statisztikák szerint ezek is kevésbé súlyosak, mint az év elején. Röviden tehát miközben kétségtelenül vannak gazdasági problémák Venezuelában, azok az utóbbi időben javultak, szemben Neuman állításával, miszerint a helyzet „egyre rosszabb”.
Újfent úgy tűnik, hogy a New York Times eltökélten úgy mutatja be az Egyesült Államok hivatalos ellenségeit, mintha azok irracionálisak és megtévesztőek lennének, az Egyesült Államok kormánya pedig ezen ellenségek ártatlan áldozata. Azonban tényleg nem olyan nehéz elhinni, hogy az olyan stratégiai fontosságú országok, mint amilyen Venezuela is, ami a világ egyik legnagyobb olajtartalékával rendelkezik, célpontja lenne az Egyesült Államok titkos (vagy nem is annyira titkos) beavatkozásának. Végtére is, Obama legutóbbi ENSZ-ben elmondott beszédében a Közel-Keletre utalva ígéretet tett: „Biztosítani fogjuk a szabad energiaáramlást a régióból a világ felé.” Nincs okunk azt feltételezni, hogy az Egyesült Államok Venezuelát másként kezelné, különösen akkor, ha Obama számíthat rá, hogy a New York Times biztosítja az ehhez szükséges médiaferdítéseket.
Gregory Wilpert, politikai szociológus, aktivista és szabadúszó író
Forrás: NY Times eXaminer