Július 26-át Forradalmi Nemzeti Ünnepként ünneplik Kubában, mert 1953-ban ezen a napon támadták meg a Moncada laktanyát Santiago de Cubában. Ez a Fidel Castro vezette támadás volt a Batista-rezsim elleni fegyveres harc kezdete. Hogy segítsen a kubai forradalom 60 évének értékelésében, Carlos Martínez összeállított egy 20 pontból álló listát arra vonatkozóan, hogy miért kellene minden érzékeny, haladó embernek támogatnia és megvédenie Kubát.
1. Kubában az egyik legmagasabb az írástudók aránya a világon
99,8 százalékkal Kubában az egyik legmagasabb az írástudók aránya a világon – magasabb, mint Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. A kubai forradalom nagy hangsúlyt fektetett az írás-olvasás tanításra, mert ezt alapvető fontosságúnak tartották a lakosság fejlesztésének szempontjából. A hatalom 1959-es megragadása után mindössze két évvel a kubai kormány a történelem egyik legambiciózusabb és legszéleskörűbb írás-olvasás kampányát indította el, amelynek keretében több tízezer diákot küldtek vidékre, hogy írás-olvasás brigádokat alakítsanak. Egy éven belül az írástudók aránya 70 százalékról 96 százalékra nőtt. Ezenkívül az elmúlt 50 év alatt kubai tanárok ezrei önkénteskedtek a világ számos országában, köztük Haitin és Ausztrália távoli őslakos közösségeiben.
2. Az egészségügy ingyenes, általános és jó minőségű
Ez egy kicsi, szegény szigetország, amelyik nem zsákmányol ki más országokat, és amelyik egy fojtogató gazdasági blokádtól szenved, és mégis, Kuba „jobb egészségügyi mutatókkal büszkélkedhet, mint a tőle 90 mérföldre, a Floridai szoros másik oldalán található exponenciálisan gazdagabb szomszédja.” A várható élettartam lenyűgöző módon 79 év. A csecsemőhalandóság 4,83 halál 1.000 élve szülésre, ami jobb, mint az Egyesült Államok 6,0-ás aránya, és összehasonlíthatatlanul jobb, mint a latin-amerikai és karibi átlag, ami körülbelül 27 halál 1.000 élve szülésre. Kubában a legalacsonyabb a HIV-vírus előfordulási aránya az amerikai kontinensen. A karibi szigetországban 220 emberre jut egy orvos, ami „az egyik legjobb arány a világon, Angliában ugyanez az arány egy a 370-hez.” Az egészségügy közösségi alapú, megelőzés-orientált, holisztikus és ingyenes.
Ahogyan Kofi Annan mondta: „Kuba a példája annak, hogy az országok milyen sokat tudnak elérni a forrásaikkal, ha a jó célokra összpontosítják őket – az egészségügyre, az oktatásra és az írás-olvasás tanításra.”
3. Az oktatás ingyenes, általános és jó minőségű
Ha valaki meg akarja érteni egy társadalom igazi természetét, akkor jó kiindulási pont, ha tanulmányozza annak oktatási rendszerét. Kubában a magas színvonalú oktatást minden szinten emberi jognak tekintik, és 1959-től kezdve a kormány fő prioritásként kezeli. Ennek eredményeképpen ez az egykoron szegény, fejletlen ország, magas írástudatlansággal és tudatlansággal a világ egyik legműveltebb országává vált. (Mellesleg, azt gondolhatjátok, hogy egy „diktatúra”, amely megszállottan ragaszkodik a hatalmához – ahogyan a kubai kormányt az imperialista világ lefesti – aggódhatna több generációnyi képzett kritikusan gondolkodó kinevelésének következményei miatt!)
Nina Lakhani a The Independentben megjelent cikke hasznos áttekintést ad:
„Az oktatás minden szinten ingyenes és magas színvonalú… Az általános iskolai tantervben jelen van a tánc és a kertészkedés, egészségügyi és higiéniai leckék, és, természetesen, a forradalmi történelem. A gyerekektől elvárják, hogy segítsék egymást, így az osztályban senki sem marad nagyon le. A szülőknek pedig szorosan együtt kell dolgozniuk a tanárokkal a gyermek nevelésének és társadalmi fejlődésének minden szakaszában… Szigorúan maximum huszonöt gyermek lehet egy általános iskolai osztályban, de sokban csupán húszan vannak. A középiskolában arra törekednek, hogy csak tizenöt tanuló legyen egy osztályban – ez az angol (és a magyar – a szerk.) átlag kevesebb mint fele.”
„Az iskolai étkezések és az egyenruhák ingyenesek. »Mozgó tanárokat«küldenek azon gyermekek otthonába, akik betegség vagy fogyatékosság miatt nem tudnak iskolába járni… A felnőtt oktatás minden szinten, a szabadegyetem-típusú diplomáktól a tévés angol és francia nyelvleckékig ingyenes és népszerű.”
Kuba oktatásának minőségét a legmagasabb nemzetközi szinteken is elismerik; például Kuba a 16. helyen áll az UNESCO Oktatást Mindenkinek Fejlesztési Indexén minden más latin-amerikai és karibi országot megelőzve (és előkelőbb helyen a 25. helyre sorolt Egyesült Államoknál).
4. Eltűnt a rasszizmus öröksége
A forradalom előtti Kuba valójában egy apartheid társadalom volt. Széleskörű szegregáció és diszkrimináció jellemezte. Az afrokubaiak csak a legrosszabb állásokhoz, a legrosszabb lakáskörülményekhez, a legrosszabb oktatáshoz fértek hozzá. Külön parkok, éttermek és strandok voltak kijelölve számukra.
A forradalom gyorsan a rasszizmus gyökerét támadta meg, megfogadva, hogy „kiegyenesíti, amit a történelem elferdített.” 1959 márciusában, csupán néhány hónappal a hatalom megragadása után, Fidel számos nagygyűlésen elmondott beszédében szólt a rasszizmus összetett problémájáról.
„Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy nem csupán az arisztokrácia alkalmazza a megkülönböztetést. Vannak nagyon szegény emberek is, akik diszkriminálnak. Vannak munkások, akiknek ugyanolyan előítéletei vannak, mint bármelyik gazdag embernek, és ez a legabszurdabb és legszomorúbb… és arra kellene kényszeríteni az embereket, hogy gondolkodjanak el a problémán. Miért nem kezeljük radikálisan és szeretettel ezt a problémát, nem pedig megosztottsággal és gyűlölettel? Miért nem oktatunk és zúzzuk szét az évszázadok előítéleteit, azokat az előítéleteket, amelyek olyan gyűlöletes intézményeket hagytak ránk, mint a rabszolgaság?”
A rasszizmus legyőzése iránti elkötelezettség hatalmas nyereséget hozott az egyenlőségben és a faji integrációban. Isaac Saney ezt írja: „Azt mondhatjuk, hogy Kuba minden más országnál többet tett az intézményesített rasszizmus lebontásáért, és a faji harmónia megteremtéséért.”
Persze a mélyen gyökerező előítéleteket és egyenlőtlenségeket nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni. Maradtak problémák, főleg a „különleges időszak” eredményeképpen, amikor is Kubának nyitnia kellett a turizmus és néhány, korlátozott külföldi befektetés előtt. A rasszizmus az egyenlőségből nő ki. Azonban Kuba továbbra is a faji egyenlőség iránti elkötelezettség vezérlő fénye maradt.
Assata Shakur, az emigrációba vonult híres Fekete Párduc, aki évtizedekig Kubában élt, is ezt mondja:
„A forradalom egy folyamat, úgyhogy nem sokkolt, amikor azt tapasztaltam, hogy sem a szexizmus, sem pedig a rasszizmus nem tűnt el teljesen Kubában. De noha nem tűntek el teljesen, a forradalom teljes mértékben elkötelezett a rasszizmus és a szexizmus minden formája elleni küzdelem iránt. Ez akkor és azóta is nagyon fontos számomra. Puszta ábránd lenne azt gondolni, hogy minden olyan betegséggel, mint a rasszizmus, klasszizmus és szexizmus meg lehet birkózni 30 év alatt. De az tény, hogy sokkal könnyebb, és sokkal nagyobb eséllyel lehet küzdeni ezen betegségek ellen egy olyan országban, amely elkötelezett a társadalmi igazságosság és az igazságtalanságok megszüntetése iránt.”
Isaac Saney egy nagyon megindító és szemléletes történetet mesél egy idős fekete kubai férfiról:
„Egy nagyon zsúfolt buszon utaztam. Egy megállóban, ahol sok ember szállt le, egy fekete férfi leült egy helyre. Egy középkorú nő nagyon hangosan és irritáló hangon ezt mondta: »Pont egy feketének kellett a helyet kapnia.« A buszon ülők reakciója hihetetlen volt. Az emberek bírálni kezdték a nőt, elmondva neki, hogy a forradalom azért harcolt, hogy megszabaduljon ezektől a hülye gondolatoktól; hogy a fekete férfinek ugyanolyan jogainak kell lennie, mint amilyenek neki vannak – beleértve egy tömött buszon való helyet foglalást. A vita és a kritika hangos és élénk volt. Megkérték a buszsofőrt, hogy álljon meg, mert a kritizáló emberek úgy döntöttek, hogy a rasszista nőnek le kell szállnia a buszról. Az utazás hátralévő idejében az emberek elnézést kértek a fekete elvtárstól, és arról beszéltek, hogy honnan jönnek az ilyesfajta rasszista attitűdök, és mit kell tenni azért, hogy megszabaduljanak tőlük.”
Ki tudna elképzelni egy ilyen jelenetet egy buszon Londonban, Párizsban vagy New Yorkban (vagy Budapesten – a szerk.)?
5. Előtérben vannak a nők jogai
Kubának kiváló eredményei vannak a nemek közötti egyenlőség építésében. A nem-szexista társadalom iránti elkötelezettsége abban a tényben is tükröződik, hogy a parlamenti képviselők 48 százaléka nő (amellyel a világon a negyedik, Ruanda, Svédország és Dél-Afrika után). Az egyetemi helyek 64 százalékát is nők foglalják el. „A kubai nők adják az ország szakértőinek és szakembereinek 66 százalékát közép- és felső szinten.” A nők 18 hetes fizetett szülési szabadságot kapnak, amit a fizetés 60 százalékával meg lehet hosszabbítani a gyermek egyéves koráig.
Az egyesült államokbeli székhellyel rendelkező Demokrácia az Amerikai Kontinensen Központ (ami korántsem egy kritikátlan forrás) nemrégiben közzétett jelentése megállapította: „Számos intézkedés révén Kuba a nemi egyenlőség magas fokát érte el, annak ellenére, hogy úgy hírlik, hogy Kubában macsóizmus, a latin-amerikai szexizmus egyik változata uralkodik. A jelentés kiemeli, hogy Save the Children Kubát a fejlődő országok közül az első helyre sorolja az anyák és a gyermekek jóléte szempontjából. A Világgazdasági Fórum Kubát 153 ország közül a 20. helyre teszi a nők egészsége, írás-olvasás tudása, gazdasági helyzete és politikai részvétele szempontjából. Ezzel Trinidad és Tobago kivételével az összes latin-amerikai országot megelőzi.”
6. A közösségi szellem még mindig létezik
A modern kapitalizmus leépíti a közösségeket. A fogyasztói társadalom és az individualizmus elszigeteltséget és depressziót szül. A szegénység stresszt és családi feszültségeket okoz. Az egyenlőtlenség bűnözéshez vezet, aminek a félelem kultúrája lesz az eredménye – ez pedig teljességgel ellentétes a közösségi szellem és az összetartozás-érzés légkörének megteremtésének feladatával. Csak az érti meg ezt igazán, aki élt már egy modern nyugati városban.
Kuba egészen más példával szolgál. Ez egy kivételesen biztonságos ország, amelyben nagyon kevés erőszakos bűncselekmény történik. Azzal, hogy magas fokú a helyi közigazgatásban való részvétel, a társadalmi stabilitás, a társadalmi jólét, alacsony a munkanélküliség és a média a széthúzás helyett az egységet hirdeti, Kuba közösségi érzése olyan dolog, amit egy odalátogató gyorsan észrevesz.
Assata Shakur ezt is említi, szembeállítva az Egyesült Államokban tapasztaltakkal:
„Az Egyesült Államokban azt tapasztaltam, hogy egy olyan társadalomban éltem, amely nagyon sokat háborúzott önmagával, és nagyon elidegenedett volt. Az emberek nem azt érezték, hogy egy közösség részei lennének, sokkal inkább azt, hogy elszigetelt egységek, akik félnek az érintkezéstől, a kapcsolattól, azt, hogy magányosak. Az emberek nem építettek ki olyan közösségi szellemet, mint amelyből itt [Kubában] oly sokat találtam. Az egyik dolog, amire rájöttem ezen tapasztalat kapcsán, hogy milyen örömteli is közösségi szellemben élni. Olyan helyen, ahol ha összeesel az utcán, akkor egymillió ember terem ott, hogy segítsen neked. Ez egy olyan érték számomra, amit nem találhatsz meg, nem veheted meg, amit fel kell építeni. Fel kell építened magadban, hogy képes legyél így viszonyulni a szomszédaidhoz, el kell döntened, hogy hogyan akarsz élni ezen a bolygón.”
7. Ők nem fogják megadni magukat a kapitalizmusnak
A kubai vezetésnek számos alkalma volt rá, hogy eladja az embereket, és feladja a szocializmus ügyét. Ha Fidelnek szándékában állt volna, hogy egy egyszerű kis szociáldemokratává váljon, felhagyjon a harcos internacionalizmussal, feladja a kormány egyenlőség és társadalmi igazságosság iránti elkötelezettségét, és elfogadja Kuba alávetését az IMF-nek és a Világbanknak, akkor a nyugati világ briliáns és igaz embernek tartaná. Ehelyett fél évszázadot töltött azzal, hogy kegyetlen, korrupt diktátornak fesse le.
Sokan azt várták, hogy Kuba feladja az ügyet, amikor ezt fő támogatói – a Szovjetunió és a kelet-európai népi demokráciák – megtették. Az egy olyan korszak volt, amikor úgy tűnt, hogy a szocializmus kudarcot vallott; „a történelemnek vége van.” És mégis, Kuba ezt soha nem tekintette lehetőségnek. Látták, hogy milyen katasztrofális következményekkel járna a kapitalista restauráció: nagymértékű elszegényedés és a tömegek passzivitása; a társadalom alapvető morális szerkezetének összeomlása; a bűnözés, kábítószer-fogyasztás, faji megosztottság; elidegenedés; tomboló prostitúció; és emellett természetesen felháborító mértékű vagyon halmozódik fel egy szűk réteg kezében. Gorbacsov a nyugattal való végtelen kompromisszumokon és a forradalmi vezetés és éberség teljes feladási készségén alapuló politikája elleni alig leplezett támadásában Fidel ezt mondta 1989-ben:
„Lehetetlen véghezvinni egy forradalmat vagy kiigazítást lefolytatni egy erős, fegyelmezett és elismert párt nélkül. Nem lehet egy ilyen folyamatot levezényelni egy lebutított szocializmussal, az értékek szétzúzásával, a párt lejáratásával, élcsapatának demoralizálásával, vezető szerepének tagadásával, társadalmi fegyelmezettségének megsemmisítésével, és káosz és anarchia elhintésével mindenütt. Ez ellenforradalmat okoz – nem pedig forradalmi változást.”
A választók 98 százaléka által jóváhagyott 2002-es alkotmány kimondja:
„Az ezen az alkotmányon nyugvó szocializmus, csakúgy, mint a forradalmi politikai és társadalmi rendszer hősies ellenállást tanúsított a valaha létezett legerősebb imperialista állam kormánya által vívott gazdasági háború minden fajtája ellen. Megmutatta, hogy képes átformálni egy államot és létrehozni egy teljesen új és igazságos társadalmat, és ez visszavonhatatlan: Kuba soha nem tér vissza a kapitalizmushoz.”
Több mint egymillió ember – közel az ország lakosságának a tizede – vonul az utcára minden évben május 1-jén, hogy megünnepelje a munka nemzetközi napját. Néhány korlátozott piaci reform ellenére, amelyeket azért vezettek be, hogy újraélénkítsék a gazdaságot, Kuba még mindig rendkívüli módon szocialista irányvonalak mentén van megszervezve. A munkásosztály erősen kézben tartja a politikai hatalmat. Az, hogy egy olyan korszakban, mint amilyen a mienk, Kuba továbbra is elkötelezett a szocializmus iránt, nagyon is ünneplendő dolog.
8. Kuba egy működő szocialista demokrácia
Kuba sokkal demokratikusabb, mint Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok. A döntéshozatal folyamata sokkal nyitottabb az alulról jövő részvétel irányába, és semennyire nem kötődik a vagyoni helyzethez. Könnyen beláthatjuk, hogy senki nem remélheti, hogy sikeres lesz a politikában egy kapitalista országban, ha nem áll mögötte egy jó nagy adag pénz. Ily módon a politikai sikert meghatározzák a gazdagok pénzügyi támogatásai, akiknek a befektetésükért cserébe elvárásaik vannak. Kubában a politikai képviselet nem ilyen. A képviselőket az emberek választják meg, és azt várják tőlük, hogy az embereket szolgálják.
„A közhiedelmekkel ellentétben Kubában vannak választások. Ötévente rendezik őket, és 1976 óta minden választáson 95 százaléknál magasabb volt a részvételi arány… Bárki lehet jelölt a választásokon. Sem a pénznek, sem politikai pártoknak vagy szónokoknak nincs helyük a jelölési folyamatban. Ehelyett az egyének közvetlenül jelölik azokat, akikről úgy gondolják, hogy jelöltnek kellene lenniük. Ahhoz, hogy valakit bármilyen pozícióra megválasszanak nem követelmény, hogy az illető tagja legyen a Kubai Kommunista Pártnak. A párt nem javasol, támogat vagy választ jelölteket.” Ennek eredményeképpen a kubai parlamentnek az egész társadalomból vannak képviselői, és kimagaslóan magas közöttük a nők aránya.
A képviseleti demokrácián túl, Kuba értelmes közvetlen demokráciával is rendelkezik. A Forradalmi Védelmi Bizottságokat (CDR-ek) a korai években alapították, hogy a lakosságból megszervezzék a forradalom védelmét. „A részvétel önkéntes és nyitott minden 14. életévét betöltő lakos számára. Országosan a kubai emberek 88 százaléka benne van a CDRs-ekben. Minimum háromhavonta egyszer találkoznak, hogy megtervezzék a közösség vezetését; közegészségügyi kampányokat szervezzenek, hogy az egészséges életmódot promotálják és betegségeket előzzenek meg; karbantartsák a körzetet hulladékkezelés és újrahasznosítás szempontjából; önkéntes munkabrigádokat irányítsanak, és megfelelő segítségek nyújtsanak a közösség rászoruló tagjainak (például otthoni viták esetében stb.). A CDR-ek megvitatják az országos kérdéseket és a jogszabályokat, és ami a legfontosabb, visszaküldik a Nemzetgyűlésnek és a nép demokrácia más szerveinek a javaslataikat.”
A demokrácia kubai rendszerére tekintve megérthetjük a nyugati típusú parlamentarizmus fájdalmasan sekély jellegét, ahol a „demokrácia” nem jelent többet, mint „az elnyomottak néhány évente lehetőséget kapnak, hogy eldöntsék, hogy az elnyomó osztály melyik képviselője képviselje és nyomja el őket a parlamentben.”
9. Kuba kulcsfontosságú tagja a haladó államok családjának
Kuba folytatja a dél-dél együttműködés és az antiimperialista egység politikáját. Külpolitikáját semmiféleképpen nem befolyásolja a vállalati sajtó végeérhetetlen propagandája és manipulációja. Kiváló kapcsolatokat ápol Venezuelával, Kínával, a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal, Vietnammal, Nicaraguával, Bolíviával, Brazíliával, Dél-Afrikával, Angolával, Zimbabwéval, Szíriával, Fehéroroszországgal, Iránnal, Oroszországgal, Ecuadorral, Laosszal, Algériával és más, nem túl divatos országgal. Kuba alapító tagja volt az ALBA-nak, és nagyon aktív a nemrég létrehozott CELAC-ban. ENSZ-beli szerepét folyamatosan arra használja, hogy támogassa a haladó államokat és ellenezze az imperializmust. Például nem szavazta meg azokat a határozatokat, amelyek démonizálni próbálják Szíriát, és bátran emelte fel a szavát a Líbia elleni aljas háború ellen.
10. Kuba Afrika barátja
Afrika az a kontinens, amelyik a legtöbbet szenvedett a kapitalizmus felemelkedésétől, és a legkevesebb hasznot húzta belőle. Hatalmas hozzájárulása a világtörténelemhez teljesen feledésbe merült, és a földrész nagy részén a felemelkedő Nyugat-Európa által rászabadított fél évezredes rabszolgaság, gyarmatosítás és imperializmus eredményeképpen krónikus elmaradottság uralkodik.
Kuba, felismerve saját afrikai gyökereit („Afrika vére ott folyik mélyen az ereinkben” – ahogy Fidel híres mondása szól), forradalmának kezdete óta támogatja Afrikát, és szoros kapcsolatokat épít ki vele. Angola védelmében, illetve Namíbia és Dél-Afrika felszabadításában játszott szerepe egyike a nemzetközi forradalmi szolidaritás leginspirálóbb példáinak. Nelson Mandela jól megfogalmazta ezt:
„A kubai internacionalisták elveikhez és önzetlen jellemükhöz hűen páratlan mértékben járultak hozzá az afrikai függetlenséghez, szabadsághoz és igazsághoz… Mi itt Afrikában jellemzően más országok áldozatai szoktunk lenni, amelyek el akarnak venni tőlünk területeket vagy felforgatják a szuverenitásunkat. Példa nélküli az afrikai történelemben, hogy egy másik nép egyikünk védelmére kel.”
Kuba nagyszerűen és kölcsönösen támogató számos afrikai állammal szemben. Ennek egyik módja, hogy több ezer teljesen térítésmentes helyet biztosít az egyetemein (például jelenleg 1.200 dél-afrikai tanul orvosnak Kubában). Kuba nemzetközileg nagyon aktív az AIDS csapása elleni harcban, példaképpen segítséget nyújt Zambiának, hogy az elkezdhesse a saját antiretrovírusának gyártását.
11. Kuba megvalósította a fenntartható fejlődést
A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint Kuba „az egyetlen ország a világon, amely megvalósította a fenntartható fejlődést”, amit az emberi fejlődési index és a környezeti fenntarthatóság kombinációjával határoznak meg. Kuba világelső a környezetbarát technológiák alkalmazása terén. „A havannai organikus városi gazdaságok látják el a város gyümölcs- és zöldségfogyasztásának 100 százalékát” – ami nem így van Londonban, ahol mi az undorítóan kizsákmányoló és ökológiailag katasztrofális profitorientált növénytermesztési rendszerben bízunk.
A kubaiak megértették, hogy a föld forrásainak védelme globális feladat. Fidel Castro több mint húsz éven keresztül hangosan beszélt erről a nemzetközi szervek előtt, különösképpen az imperialista országok felelősségéről, amelyek könyörtelen haszonlesése mérhetetlen károkat okoz a bolygónak. „A világ népességének mindössze 20 százaléka [az imperialista országok], fogyasztják az összes fém kétharmadát, és az egész világon előállított energia háromnegyedét. Ők mérgezik a tengereket és folyókat. Ők szennyezik levegőt. Elvékonyítják és átlyukasztják az ózonréteget. Olyan gázokkal töltik meg a légkört, amelyek megváltoztatják az éghajlati viszonyokat, aminek katasztrofális hatásaitól már most kezdünk szenvedni.”
12. A nyomor egyre inkább a múlté
Figyelembe véve, hogy egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező harmadik világbeli országról van szó, amely gazdasági blokádtól szenved, és aminek a ’90-es évek elején a legnagyobb kereskedelmi partnereinek elvesztésével kellett megküzdenie, Kuba a nyomor megszüntetésében elért eredményei látványosak.
A Cuba Solidarity Campaign adatlapja megjegyzi:
„1959 előtt a kubai lakosság 35,2 százalékának volt folyóvize, és 63 százalék nem rendelkezett WC alkalmatossággal vagy latrinával; 82,6 százaléknak nem volt kádja vagy zuhanyzója, és mindössze 13 kis víztározó volt. Most a lakosság 91 százaléka fenntarthatóan hozzájut jobb ivóvízhez. A csatornázást a forradalom óta prioritásként kezelték, és ma a kubaiak 98 százalékának van fenntarthatóan hozzáférése jobb csatornázáshoz.
„1959 előtt csupán az otthonok 7 százalékában volt áram. Most a kubaiak 95,5 százaléka hozzájut az elektromos áramhoz. Napenergia-paneleket és napelemeket telepítettek az elszigetelt területek iskolába és orvosi rendelőibe.”
A jövedelemkülönbségek nagyon alacsonyak. Egy kubai sem éhezik, egy kubai sem hajléktalan, egy kubai sincs megfosztva az oktatástól, az egészségügyi ellátástól vagy a lakhatástól. Nagyon kevés olyan ország van a világon, amely ilyen egyértelmű elkötelezettséget mutatna az alapvető emberi jogok iránt.
13. Kubában nincs hajléktalanság
Egy olyan ország, amely ténylegesen törődik az állampolgáraival eget-földet megmozgatna annak érdekében, hogy mindannyiuknak legyen hol lakniuk. Kuba pontosan ezt teszi. Az olyan gazdag országok, mint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok (amelyben több mint 600 ezer hajléktalan él) tanulhatna egyet s mást.
14. Kuba jelentősen hozzájárul a tudományhoz
A forradalom idején Kuba az elmaradottság ördögi körében rekedt, tudás, erőforrások vagy politikai akarat hiányában, ami a tudományt az emberek életének a javítására használta volna. Most több mint 230 intézmény foglalkozik tudományos kutatással és innovációval. Kuba biotechnológiai iparát a fejlődő országok között a legjobbnak tartják a világon, és fontos újításokkal szolgált a rákkutatás és az AIDS-kutatás terén. Kuba alkotta meg a világ első meningitisz B elleni vakcináját. A Nobel-díjas tudós, Peter Agre kijelentette, hogy „amit ez a kis ország a tudomány haladásáért és a betegségek megszüntetéséért tett az elismerésre méltó”, és hozzátette, hogy a kubai tudomány legnagyobb kincse tömérdek magasan képzett, lelkes fiatal tudósa.
15. Több ezer nemzetközi diák kap ingyenes orvosi képzést
Kuba teljesen ingyenes orvosi képzést (amiben a szállás és az ellátás is benne van) biztosít diákok ezreinek szerte a világból, különös tekintettel Afrikára, a Karib-térségre és Latin-Amerikára. A tanulmányait jelenleg is ott folytató több mint 10 ezer diákkal, az Escuela Latinoamericana de Medicina (Latin-amerikai Orvosi Iskola, ELAM) talán a legnagyobb orvosi egyetem a világon. A képzés minősége világszínvonalú: az iskolát teljesen akkreditálta a Kaliforniai Orvosi Tanács, aminek a legszigorúbbak az előírásai az Egyesült Államokban. A diákok egyetlen szerződéses kötelezettsége az, hogy tanulmányaik végeztével visszatérjenek a közösségeikbe, és a képességeiket az emberek szolgálatába állítsák. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a szocializmus olyan szintre emeli az emberiességet, az együttérzést és az önzetlenséget, amivel a kapitalizmus egyszerűen nem tud versenyezni.
16. Megvalósítják a nemi igazságosságot
Kuba az elmúlt húsz évben drámai fejlődésen ment keresztül a mindenkire vonatkozó teljes egyenlőség felé, tekintet nélkül az illető szexuális preferenciájára. David Duran kubai-amerikai újságíró ezt írja: „Kuba példát mutat, és pozitívan befolyásolja nemcsak az ott élő LGBT emberek életét, hanem másokét is szerte a világon, akik látják ezeket a rendkívül gyorsan bekövetkezett mélyreható változásokat, amelyek egy olyan országban történtek, ahol a többség azt gondolná, hogy a homoszexualitásról nem lehet beszélni.”
A Kubai Szexuális Nevelési Központ (CENESEX) kampányt folytat „a szexualitás kultúrájának fejlődéséért, hogy az teljes, kellemes és felelősségteljes legyen, és támogatja a szexuális jogok teljes körű gyakorlását.” Ez magában foglalja a homofóbia elleni harcot, illetve azon a „macsó” kultúrán való továbblépést, amit gyakran társítanak Latin-Amerikához.
Nagyon ritka egy politikustól az alázat és az őszinteség olyasfajta megnyilvánulása, amellyel 2010-ben Fidel Castro elismerte a felelősségét abban, hogy a forradalom első évtizedeiben rosszul bántak a homoszexuálisokkal.
17. Jobban kezelik a természeti katasztrófákat, mint bárhol máshol
Csakúgy, mint a térség más országai, Kuba is különösen ki van téve hurrikánoknak, áradásoknak és földrengéseknek. Ezek a természeti katasztrófák, ha nem készülnek fel rájuk megfelelően, ezrek életét követelhetik. Azonban olajozottan működő Polgári Védelmi Rendszerével és nagy mértékben mozgósított lakosságával „Kuba az egyik legjobban felkészült ország a világon, amikor természeti katasztrófák esetén halálestek megelőzéséről és a kockázatok csökkentéséről van szó.” Noha a nemrégiben pusztító hurrikánok nagy rombolást és gazdasági károkat hagytak maguk után, Kuba felkészültségének és katasztrófa-elhárítási erőfeszítéseinek köszönhetően meglepően alacsony számú halálesetet és személyi sérülést okoztak. Elég csak ezt összehasonlítani az Egyesült Államok kormányának a Katrina hurrikánra (ami 1.833 halálos áldozatot követelt) adott reakciójával, hogy lássuk a két ország kormányának prioritásai közötti különbséget.
18. Kuba legnagyobb exportja az orvosai
Kuba „Csodaműtétje” Latin-Amerikában és a Karib-térségben emberek millióinak segített, hogy visszanyerjék a látásukat. Kubának rengeteg orvosa dolgozik más országokban is a globális délen, ezzel is segítve elterjeszteni Kuba nehezen kivívott szakértelmét az életmentés területén. „Kuba 75 ezer orvosának harmada, további 10 ezer más egészségügyi szakemberrel együtt jelenleg a világ 77 országában dolgozik.”
A 2010-es haiti földrengésre reagálva Kuba azonnal (órákon belül) 1.500 főnyi egészségügyi személyzetet küldött, hogy segítsenek a katasztrófa-elhárításban. „Húsz rehabilitációs központban és húsz kórházban dolgoztak, tizenöt műtőt működtettek, és 400 ezer embert oltottak be. 2010 márciusára összesen 227.143 beteget láttak el (ezzel szemben az USA 871-et).” Kuba még azt is felajánlotta, hogy teljes programot is kidolgoz Haiti teljes egészségügyi rendszerének újjáépítésére. Ezt az ALBA és Brazília támogatni fogja, és kubaiak és kubaiak által képzett egészségügyi csapat vezeti majd. Kórházakat, poliklinikákat és orvosi iskolákat fog tartalmazni. Ezenkívül a kubai kormány felajánlotta, hogy növeli a kubai orvosi iskolákban tanuló haiti diákok számát. Az orvosi együttműködésre vonatkozó ezen felajánlás hatalmas támogatást jelent Haitinek.”
Kuba Venezuela rendelkezésére bocsát 31 ezer kubai orvost és fogorvost, illetve 40 ezer venezuelai egészségügyi szakember képzését vállalja (amiért cserébe Kuba naponta 100 ezer hordó olajat kap – nagyszerű példáját adva annak, hogy két ország az erősségei alapján működik együtt).
19. Kuba szereti a sportot
A kubai forradalom a kezdetektől fogva elismerte a sport értékét az egészségmegőrzés, a közösségépítés és a nemzeti büszkeség fejlesztésének terén. 1959 óta Kuba széleskörű sportinfrastruktúrát épített ki, és nagymértékű részvételt ért el. A forradalom óta eltelt 54 évben a szigetország 67 olimpiai aranyérmet nyert, szemben azzal a csupán néggyel, amelyet megelőző hatvan évben szerzett. A Pánamerikai Játékokon rendre a második helyen végez (az Egyesült Államok mögött), méretéhez képest átütő sikert érve el.
20. Kuba szereti a kultúrát
Kuba nagy hangsúlyt fektet arra, hogy polgárai számára elérhető legyen a kulturális kifejezés, és lehetővé teszi számukra, hogy táplálják a tehetségüket. A kubai gyermekek számára biztosított a művészeti oktatáshoz való ingyenes hozzáférés, beleértve a zeneoktatást is. Több mint 40 művészeti iskola működik, amelyek mellett egy kulturálisközpont-rendszer hálózza be az országot, hogy hozzáférhetővé tegye a művészeteket és a zenét. Az állami szintű támogatás a zene és a tánc mélyen gyökerező kultúrájával rendkívül élénk és az emberek részvételével zajló kulturális életet teremt. A zene mindenhol jelen van Kubában, és utcazenésznek lenni államilag engedélyezett foglalkozás. „Ha megállsz, hogy hallgasd őket, akkor ezért fizetséget várnak, és minden sarkon áll egy zenész.”
A zene minden formája támogatott és elősegített, a klasszikus zenétől kezdve a kubai népzenén át a hip-hopig. A kulturális minisztériumnak van egy a hip-hoppal foglalkozó osztálya, és Fidel a rapet „a forradalom élcsapatának” nevezte.
Támogasd Kubát!
Kuba az amerikai imperializmus állandó fenyegetettségében él. Fejlődését szükségtelenül egy tisztességtelen és törvénytelen blokád nehezíti meg. Mégis a szocializmus egyik nagy jelzőfénye, és megérdemli a haladó emberek támogatását mindenhol.
Carlos Martínez
Forrás: Systemic Capital.com