Inkább egy idősödő popsztárra, mint egy spirituális vezetőre emlékeztetett riói látogatása során Ferenc pápa. A katolikus egyház fejét hatalmas tömegek ünnepelték, a szokatlan hideg és eső, valamint a szervezési hibák ellenére is. A városban történő néhány napos tartózkodása során valószínűleg több gyermeket csókolt meg, mint XVI. Benedek egész regnálása során. A biztonsági őrökre a frászt hozta, amikor elvegyült az összegyűlt tömegben, és elutasította a páncélozott autóban való utazást.

Vajon ez elég lesz ahhoz, hogy fordítson tendenciákon, és visszaszerezze az egyháztól elpártoló híveket? Amikor a Corcovado hegy tetején 1931-ben elhelyezték a Megváltó Krisztus szobrot, a brazilok 100 százaléka vallotta magát katolikusnak, miközben a mostani felmérések szerint mára alig 60 százaléknyian maradtak.

A brazilok még ma is vallásosak, de pragmatikusak is. A lázadó teológus, Leonardo Boff, az 1980-as években a vatikáni hivatalt a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottságához hasonlította, azt mondva erről: „Azt követik, aki Istenről beszél, de végül is sok út vezet Istenhez. Alapvetően a katolikus egyház felelős a keresztelőkért, a házasságokért és a temetésekért, de a spiritualistákhoz fordulnak, ha a síron túli életről szeretnének gondoskodni, ha pedig az embereket a szerelem és a szerencse kérdése foglalkoztatja, akkor az afro-brazil Macumba kultuszhoz fordulnak. Brazília egy hatalmas vallási szupermarket, ahol mindenki kiválaszthatja a saját termékét”.

Ferenc pápának sikerült megütnie a megfelelő hangot egy olyan országban, amelyen tüntetések söpörtek végig azzal, hogy elítélte a pénz, a hatalom, a siker és a szex bálványait. Megmutatta, hogy együttérez a demonstrálókkal, amikor a korrupciót ostorozta. De milyen üzenete van vajon azoknak a fiataloknak, akik azért jöttek Rióba, hogy részt vegyenek a Világifjúsági Napon a fogamzásgátlásról, a homoszexualitásról és az abortuszról? Bár lehet, hogy mind buzgó katolikusok, akik tele vannak lelkesedéssel az új pápa iránt, azonban ha egyedülállóak, akkor követni fogják az egyház ilyen esetre vonatkozó tanításait? Aligha.

Hiába népszerű Ferenc pápa személye, vajon meddig képes egy csoport állítólag nőtlen és gyermektelen idős ember jogot formálni arra, hogy eldöntse mi a legjobb, nem csak a katolikusoknak, de az egész világnak, azzal, hogy a világ számtalan országában kampányol a válás, az abortusz és azonos neműek házasságának a legalizálásának megakadályozásáért. Hogyan lehet, hogy egy nemzetközi intézmény, amely magának az államoknak járó jogokat követel, és megfigyelői státusszal rendelkezik az ENSZ-ben, továbbra is tagadja a nők egyenlőségét, hogy azok papok, püspökök vagy éppen pápák lehessenek?

Az ostrom alatt álló elnök asszony és a többi védekező állásba szorult politikus nem vesztegette az idejét, hogy a pápa mellé kerülhessenek, amikor csak lehet. Egy riói fogadáson Dilma Rousseff megpróbálta kormánya szociális intézkedéseit a pápa alapelveivel azonosítani. Azt mondta: „közös ellenség, a társadalmi egyenlőtlenség ellen harcolunk”, és felvetette annak a lehetőségét, hogy a kormány szövetségre lépjen a katolikus egyházzal a szegénység elleni küzdelemben.

Ferenc pápa állítólag korábban elismerte, hogy egész életében peronista volt, és támogatta az elmúlt 60 év argentin politikáját nagyban formáló népi mozgalmat. Elég jó populista gesztusokban: elutasította a Vatikán luxusát és a pompáját az egyszerűségért, egyszerű fekete cipőt visel elődje kézzel készített piros cipője helyett, arany helyett ezüst keresztet hord, és egy egyszerű autó szállítja limuzin helyett.

De vajon a szociális kérdésekre való összpontosítás elég-e az egyház újraélesztéséhez itt vagy bárhol máshol? Brazíliában a katolikus egyház súlyos intézményi válságon megy keresztül. A katolikusok számához igazítva 100 ezer papra lenne szükség, azonban csak 17 ezren vannak. Evangelisták és pünkösdisták töltik be a katolikus egyház üres helyeit. Ferenc azt mondta, hogy a pünkösdistákkal a saját fegyverükkel kell megküzdeni, az evangelizációval. De hogyan fogja visszaállítani a Vatikán hatalmi struktúráját, és visszavezetni az egyházat az eredetéhez?

Leonardo Boff azt mondta: „Alapvetően nincsen szükség pápára. Az egyház felépíthetné a vallásos emberek hálózatát, akik egymással kommunikálnak, mint annak idején, amikor létrejött.

Ez a felszabadítás teológiája által javasolt népi egyház. Ferenc pápa talán népszerű egyházfő, ő is megpróbálhatja megreformálni a római kúriát, de vajon ő a katolikus egyházat morális kérdéseken keresztül vezetné az új világba, vagy megmaradna az ellentét a valóság és a tanok között? Elődje, II. János Pál pápa akkor lett rendkívül népszerű, amikor 1980-ban Brazíliába látogatott, ahol akkor még mindig katonai diktatúra volt, de ő az emberi jogokról beszélt, és munkásvezetőkkel is találkozott, köztük Lulával is. De a Vatikánban mégis azon dolgozott, hogy aláássa azokat a püspököket, akik haladó egyházat szerettek volna létrehozni.

Ferenc is rendkívül népszerűen fogja elhagyni Brazíliát, mert elbűvölte a tömeget, és beszélt a korrupció és a társadalmi egyenlőtlenség ellen. De vajon tényleg meg tudja változtatni az egyházat?

Írta: Ian Rocha