Az amerikai imperializmus katonai bázisai, kereskedelmi megállapodásai, vállalati kizsákmányolása és adósságai révén Latin-Amerika-szerte jelen van. Ezenkívül hatalmas kommunikációs megfigyelési hálózatokra is támaszkodik, és a legutóbbi leleplezés világossá tette, hogy Washington egyaránt ott van a térség utcáin és hatalmi centrumaiban. Egy birodalom sokkal jobban függ a félelemtől, mint a McDonaldstól és a golyóktól, és ez a félelem manapság hiányzik Latin-Amerikából.

Az Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumok nyomán kirobbant vita július 7-én érte el a régiót, amikor is a nyilvánosságra került információkról szóló első cikkek megjelentek az O Globo brazil újságban. A cikkek felvázolták, hogy az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) éveken keresztül hogyan kémkedett és gyűjtötte válogatás nélkül brazil, venezuelai, kolumbiai, mexikói, perui és argentin emberek millióinak e-mailjeit és telefonbeszélgetéseit, ahogyan ezt tette az Egyesült Államokban, Európában és máshol is.

A cikkek kiemelik, hogy az adatgyűjtés bázisai Bogotában, Caracasban, Mexikóvárosban és Panamavárosban voltak, amelyek mellett volt még egy további állomás Brazíliavárosban, amit arra használtak, hogy a külföldi műholdas kommunikáció után kémkedjenek. Az NSA katonai és biztonsági adatokat gyűjtött bizonyos országokban, és információkat szerzett az amerikai vállalatok és befektetők számára nem hozzáférhető állami irányítású venezuelai olajiparról és a mexikói energiaszektorról.

Ahogyan ez az egyesült államokbeli kémprogram esetében is így van, Snowden kiszivárogtatásai megmutatták, hogy a kommunikációs adatgyűjtés módszerei közé tartozik a magánkézben lévő távközlési cégekkel való összejátszás az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában.

Dilma Rousseff brazil elnök a kémkedést „az emberi jogok és a szuverenitás” megsértésének nevezte. Brazília, Bolívia, Argentína, Uruguay, Venezuela és a régió más országainak elnökei elítélték Washingtont az akcióiért, és a megfigyelések kivizsgálására szólítottak fel.

„Libabőrös lette, amikor megtudtuk, hogy északról kémkedtek utánunk” – mondta Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök egyik beszédében. „Ez nemcsak szóbeszéd, hanem megerősítése annak, amit mindig is gondoltunk.”

Valóban, a régióban nem idegen az Egyesült Államok kémtevékenysége és beavatkozása. És mivel hogy az elmúlt évtizedben baloldali elnökök sorát választották meg szerte Latin-Amerikában nem meglepő, hogy az Egyesült Államok kémkedik az után, amit John Kerry külügyminiszter nemrég úgy utalt, mint Washington „hátsó udvarára”.

A 20. századi diktatúrák árnyéka ott függ Latin-Amerika nagy része fölött, és ez irányítja a régió demokratikus folyamatait és küzdelmüket az igazságért. A brazil Rousseff és José Mujica uruguayi elnök azon latin-amerikai államfők közé tartoznak, akik aktívan részt vettek azokban a társadalmi mozgalmakban, amelyek az országaikban lévő az Egyesült Államok által támogatott brutális diktatúrák ellen küzdöttek.

Rousseff a tevékenysége miatt 1970 és 1972 között börtönben volt, Mujicát pedig hatszor lőtte meg a rendőrség, megkínozták, és tizennégy évig volt börtönben, amiből két évet egy kút alján töltött. Néstor és Cristina Kirchner vezetése alatt Argentína keresi az igazságot mintegy az ország diktatúrájának idején eltűnt mintegy 30 ezer ember ügyében. Említeni sem kell az Egyesült Államok által támogatott puccsok, jobboldali kémhálózatok és a latin-amerikai politikát nagymértékben behálózó rendőrállamok örökségét és friss emlékét.

Úgyhogy, amikor Snowden kiszivárogtatta a dokumentumokat a mostani kémkedésről, ez Washington olyan hidegháborús szövetségeseihez nyúlik vissza, akik, olyan összehangolt műveletekkel, mint a Kondor Hadművelet, regionálisan együttműködtek a másként gondolkodók és a feltételezett kommunisták megfigyelésében, és kontinentális rémálmuk részeként elfogták a leveleket és lehallgatták a telefonbeszélgetéseket.

De a hidegháborúnak vége, és Argentínától Venezueláig baloldali politika uralta a régiót az elmúlt évtizedben, munkás- és őslakos szervezetek emelkedtek fel, és a kampányplatformokat és a politikát közös antiimperialista szemléletmód jellemezte.

Noha Washington sikeresen támogatta a baloldali vezetők elleni nemrég lezajlott puccsokat Hondurasban és Paraguayban, az Egyesült Államok irányította regionális kereskedelmi megállapodást elvetették, katonai bázisait bizonyos területekről kipaterolták, az kábítószerek elleni háború amerikai politikája a kulcsországok ellenállásába ütközött, és a latin-amerikai kormányok máshova fordulnak kölcsönért és segélyért. Ahogy ez a történelmi váltás végbe ment az Egyesült Államok határától délre, Washington gyakran mutatkozik inkompetensnek és olyannak, aki nem érti meg a szövetségeseit.

Ilyen körülmények között landolt a baloldali Evo Morales repülőgépe Európában, miközben július 2-án éppen úton volt haza Oroszországból. A leszállást kikényszerítő amerikai tisztviselők azt hitték, hogy Snowdent, aki jelenleg egy moszkvai repülőtéren tartózkodik, Morales gépén van, mivel a kiszivárogtató Dél-Amerikához folyamodott menedékjogért.

Miután visszatért Bolíviába, ahol latin-amerikai vezetők tartottak találkozót, hogy az Egyesült Államok és az európai országok Morales elleni akciójáról tanácskozzanak, a bolíviai elnök így fogalmazott: „Az Egyesült Államok arra használja az ügynökét [Snowdent] és az [bolíviai] elnököt, hogy megfélemlítse az egész térséget.”

A fórumon résztvevő latin-amerikai elnökök fel voltak háborodva a Morales elleni akció miatt, és Venezuela, Nicaragua és Bolívia is politikai menedékjogot ajánlott fel Snowdennek, így tiltakozva az Egyesült Államok ellen, és szolidaritást vállalva a kiszivárogtatóval. Mások pedig azt mondták, hogy segítenének megvédeni őt egy egyesült államokbeli büntetőeljárástól.

Amikor az USA alelnöke, Joe Biden nyomást gyakorolt Rafael Correa ecuadori elnökre, hogy az ne adjon menedékjogot Snowdennek, Correa fittyet hányt az Egyesült Államokra, lemondott 23 millió dollárnyi kereskedelmi bevételről, és ezeket a pénzeket az amerikai hivatalnokok polgári szabadságjogok és emberi jogok terén való képzésére ajánlotta fel.

A kémkedéssel kapcsolatos leleplezésekkel és Morales gépének földre kényszerítésével kapcsolatban Correa ezt mondta az őt kérdező riportereknek: „Nem ötszáz évvel ezelőtt vagyunk. Ez a 21. századi Latin-Amerika független, méltóságteljes és szuverén.”

Az összes adat közül, amiket az Egyesült Államok a régióról gyűjtött össze, egy fontos tény kimaradt: az, hogy Latin-Amerika nem Washington hátsó udvara többé. Annak ellenére, hogy a birodalom keze messzire elér, vannak olyan helyek, amelyek ezzel mindig is szembe fognak szállni, a telefonfülkékben és egy olyan világról való álmodozásban, amit az soha nem fog igazán birtokolni.

Benjamin Dangl