A semmiből előbukkanó komoly demonstrációk Brazíliában kétségtelenül a legjelentősebb népi tiltakozások a dél-amerikai országban a diktatúra évei óta.
2013. június 10-én került sor az első békés tüntetésre São Paulóban, az egyik fő üzleti központnak számító utca, az Avenida Paulista közelében. Miután olyan mobiltelefonos felvételek járták be az internetet, amelyeken jól látszott, hogy a katonai rendőrség erőszakosan lépett fel a tiltakozókkal szemben, emberek tömegei lepték el São Paulo utcáit, és könyörögtek tiltakozáshoz való jogukért.
A fiatal brazilok először szembesültek a szegény és elszigetelt területeken az erőszakos akciói miatt már jól ismert katonai rendőrséggel, amely most a jómódú állampolgárokra támadt, és letartóztatta őket. Annak ellenére, hogy a jobbára konzervatív média inkább az erőszakos akciókat próbálta bemutatni, június 13-án a város számos részén készültek felvételek, amelyek vírusként terjedtek a közösségi médiában. Ezeken a videókon olyan tüntetők láthatóak, akik az erőszak ellen szólítottak fel, viszont válogatás nélkül ők is kaptak bőséggel használt könnygázból, gumilövedékekből, gumibotozásból és a bors-spray-ből. Újságírók is áldozatául estek a támadásnak, fejen és szemen lőtték őket.
A megmozdulásokat főleg a Movimiento Passe Livre (Ingyenjegy Mozgalom) szervezte, ami 2005 óta kampányol a tömegközlekedési viteldíjak emelése ellen, és azért küzd, hogy minden állampolgár „ingyen” utazhasson a tömegközlekedési eszközökön Brazíliában. Hasonló javaslatot tett 1990-ben a korábbi São Pauló-i munkáspárti polgármester, Luiza Erundina, aki az úgynevezett „buszmaffiával” illetve a város építőipari illetve kiskereskedelmi nagyvállalkozóinak tiltakozásözönével volt kénytelen szembesülni.
São Paulo első tüntetői jelezték a kezdetét annak, amit a filozófus és a São Pauló-i Egyetem (USP) nyugdíjas előadója, Marilena Chauí úgy nevezett, mint „a brazil demokrácia fejlődésének nagyon fontos politikai pillanata”. Június 18-án számos város utcáira tömegek özönlöttek, és ugyanaznap este az országgyűlés épületét Brazíliavárosban tüntetők vették körül, ötvözve a művészi és a politikai akciót.
„Oscar Niemeyer [ismert brazil építész és szocialista] nagyon büszke lett volna tegnap este! Micsoda egységbe forrt a művészet és a politikai akció! Gyönyörű kongresszusi épülete, amit a radikálisok új nemzedéke kidekorált, és aminek ellepte a tetejét, hogy változást, a korrupció végét és a kapzsi FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) maffiával való együttműködés beszüntetését követelje” – írta Andrew Jennings az A Públicában.
Úgy tűnik, hogy a São Pauló-i rendőrségi fellépés képei voltak az utolsó csepp a pohárban, és több mint egymillió ember vonult az utcákra szerte az országban. Ugyanakkor azonban a tüntetők hasonló elnyomással szembesültek Brazíliavárosban, Fortalezában és Minas Gerais-ban a Konföderációs Kupa meccseinek helyet adó stadionok mellett.
A tiltakozók felháborodását a stadionok körül részben a rendkívül magas jegyárak okozzák – amelyek miatt egy átlag brazil nem tud részt venni az eseményeken. Az emberek dühösek amiatt is, hogy a közpénzekből milliárdokat költenek stadionok és más létesítmények építésére. Egy számítás szerint ez az összeg megegyezik a 38 millió realos szövetségi költségvetéssel. És bár kevesebb embert érintett, de még így számtalan olyan eset történt, amikor is erőszakosan megsértették a stadionok vagy más sportlétesítmények közelében élő emberek jogait, amikor, gyakran erőszak alkalmazásával, kitelepítették őket, hogy eltüntessék őket a „fejlődés” útjából.
Natalia Viana, a Brazíliában az oknyomozó és független újságírás központjának számító A Pública igazgatója egy nemrégiben a chilei America Economía számára vele készült interjúban elmondta, hogy mintegy 170 ezer embert fenyeget az a veszély, hogy elveszítik az otthonukat, mert valamilyen a világbajnoksággal vagy az olimpiával kapcsolatos projekt, stadion vagy országút útjában vannak. „A várost [főleg Rio de Janeirót, de más körzetek is érintve vannak] rendkívül önkényes módon alakítják át, mindenfajta az összes közösséggel való hozzáértő és demokratikus konzultáció vagy tárgyalás nélkül” – magyarázta Viana. Ráadásul a projektekhez országszerte gazdasági visszaélések kapcsolódnak. Csak a riói Maracanã stadionon három nagy felújítási munkálatot végeztek az elmúlt 15 évben, amelyek teljes összege körülbelül 700 millió amerikai dollárra rúgott. A brazíliavárosi stadion hozzávetőlegesen 270 millió dollárt tesz ki, amivel az egyik legdrágább a világbajnokságot előkészítő versenysorozatra épülő hat létesítmény közül.
Noha mind São Paulo állam kormányzója, Geraldo Alckmin (Brazil Szociáldemokrata Párt), mind pedig São Paulo város polgármestere, Fernando Haddad (Munkáspárt) bejelentette június 19-én, hogy csökkentik a tömegközlekedés díjait, másnap aktivisták az ország 322 városában és 22 fővárosában vonultak utcára.
Június 21-én az egykori baloldali gerillából lett elnök, Dilma Rousseff, akit a hosszú diktatúra alatt meg is kínoztak, tízperces televíziós szereplésében támogatását fejezte ki a békés tiltakozáshoz való joggal kapcsolatban, de élesen elítélte a tiltakozók által alkalmazott erőszakot, vandalizmust és fosztogatást. Ezzel szemben Rousseff észrevehetően figyelmen kívül hagyta a rendőrség São Pauló-i erőszakos fellépését a tiltakozások első napjaiban, vagy a Brazíliavárosban vagy más városokban lévő stadionok környékén. Nem vett tudomást az olyan korábbi és sajnos mindennapos konfliktusokról sem, mint amilyenek a Rio de Janeiró-i favelákban zajló állandó összecsapások vagy az amazóniai régióban élő őslakosok problémái, amelyek a Mato Grosso és a Mato Grosso do Sul államokban lévő szarvasmarha farmokkal és az ott folyó szójatermeléssel kapcsolatosak. Az óriás talán felébredt az utóbbi tüntetések nyomán, ahogyan ezt néhányan állították, de azok, akik a brazil társadalom perifériáján élnek nem is aludtak el soha…
Egy nemrégiben készített közvélemény-kutatás azt jelzi, hogy a brazil szövetségi kormány jelentősen veszített a népszerűségéből az elmúlt két hétben. Gilberto Maringoni újságíró szerint, aki a São Pauló-i Egyetem történelem szakos PhD-hallgatója is, ezek a számok nem jelentenek semmi rendkívülit. Azonban figyelmeztet arra, hogy Brazília jelenleg egy válság szélén áll; és bár a fogyasztás szintje és a foglalkoztatottság nem csökkent, azt állítja, hogy a makrogazdaság felől nézve a brazil GDP az év végére „középszerűnek” ígérkezik.
Az előző elnök, Luiz Inácio Lula da Silva (Lula) évei alatt számos brazil családja történetében először tapasztalta meg, hogy mi az a vásárlóerő. Akik korábban a piacgazdaság perifériáján éltek, most tudtak televíziót, kocsit, hűtőszekrényt és más alapvető fogyasztási cikkeket vásárolni. Azonban az otthonaikon kívül az emberek továbbra is pusztuló közszolgáltatási rendszert és drága és rossz minőségű tömegközlekedést találnak; az állami iskolákban nincsenek könyvek és más felszerelések, és legfőképpen motivált tanárok; az egészségügyi rendszer nagyon rossz; és a városokban egyre növekszik az erőszak.
„Brazília sokat fejlődött az elmúlt tíz évben. De környezetet továbbra is pusztítják, a városokban káosz uralkodik, az agrárreformnak nincs jele, a mainstream média összejátszik a szövetségi kormánnyal, a pénzügyi szektor folytatja a radikális elmozdulást a [neoliberális] gazdasági ortodioxia irányába, Dilma [Rousseff] teljes szívvel követi a privatizációs hitvallását” – írta nemrégiben Gilberto Maringoni a Carta Capitalban.
Sok elemző reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ez a mostani felkelés annak az általános felismerésnek a jele, hogy a brazil politikának égető szüksége van a politikai változásra. Ugyanakkor az emberek tartanak tőle, hogy a 2013-as év ugyanúgy ér majd véget, mint 1968 Brazíliában, amikor is a diáktüntetéseket a katonai kormány brutálisan leverte. Az ismert brazil társadalomtudós, Werneck Vianna ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „Ha időben nem teszünk semmit, akkor ez a mozgalom nagyon csúnya véget is érhet. […] A fiatalok kiábrándultak a politikából, radikalizálódtak, és rossz eszközökkel akarják majd megoldani a problémáikat.”
A gyakorlatilag az összes brazil nagyvárost elárasztó, és sok vidéki területen is aktív rendkívüli tüntetések megmutatták a braziloknak, és mindenkinek, aki érdeklődik eme latin-amerikai óriás iránt, hogy milyen összetettek az ország politikai viszonyai. Több napnyi tüntetés után sok ember még mindig nem volt tisztában azzal, hogy pontosan miért is tüntetnek. Az összpontosítás és a politikai érettség ezen hiánya csak egy tünete a lakosság és a brazil politika közötti távolságnak.
Egy harminc brazil társadalmi mozgalom által aláírt levélben, amit Dilma Rousseffnek címeztek, ezek a csoportok a jelenlegi mozgósítást nagyon pozitív lépésként értékelik a jobbára fiatalokból álló tüntetők politikai nevelésének folyamatában. Ez, állítják, az emberek dühös segélykiáltása, akiket hagyományosan elidegenítettek a politikai élettől Brazíliában, és akik hajlamosak úgy gondolni a politikára, mint ami káros a társadalomra. A levél elmagyarázza, hogy ez a mozgalom könnyen ahhoz a felismeréshez vezetheti a fiatalokat, hogy égető szükség van a hatalommal való konfrontációra Brazíliában, és gazdasági egyenlőséget és reformokat kell követelni, valamint nagyobb hozzáférést az egészségügyhöz, oktatáshoz, földhöz, kultúrához, a médiához és a politikai térhez. A társadalmi mozgalmak azt is írják a levélben, hogy a társadalom konzervatív rétegei megpróbálják ellopni a show-t a tüntetések elől, és az üzenetüket bevonni a médiába.
Az interneten és különböző médiaplatformokon keresztül kapcsolatban álló emberek Brazília-szerte és külföldön is tüntettek Brazíliával való szolidaritásképpen, összekapcsolva a tiltakozásokat a világ más megmozdulásaival. A török és brazil aktivisták (akikre ugyanolyan márkájú könnygázzal támadtak) megosztják tapasztalataikat online, például, hogy hogyan kell házilag gázmaszkot készíteni a könnygáz ellen, és fényképeket küldenek egymásnak, ezzel is jelezve a világ másik felén küzdő társaik iránti támogatásukat. Európa és az Egyesült Államok különböző városaiban is tartottak szolidaritási tüntetéseket, ahol egyaránt megjelentek a török és a brazil zászlók is.
Eliane Brum, brazil újságíró, író és dokumentumfilmes a közelmúltban az uruguayi író, Eduardo Galeano szavait idézte fel, amiket egy két évvel ezelőtti felvételen, a gazdasági megszorító intézkedések elleni nagy spanyolországi tüntetések idején rögzítettek. Galeano a Barcelonában, Madridban és az ország más városaiban utcára vonuló fiatalokhoz intézett üzenetét számos nyelvre lefordították, és széles körben terjesztették online: „Ez a szar világ terhes egy másikkal.” Brumhoz hasonlóan sok ember reméli, hogy Galeanónak igaza van, mindannyian élhetünk egy másfajta világban, ahol teret kap az élet.
Nayana Fernández