Tegnap meglátogatott a Venezuelai Bolivári Köztársaság elnöke, aki országának olajérdekei védelmében utazott külföldre. Kubában járva megragadta az alkalmat, hogy kapcsolatba lépjen velem és személyesen üdvözöljön, mint ahogy ezt, ezen év augusztus 13-án ígérte, amikor szerencsém volt 88. életévemet betölteni. Azon a napon kaptam tőle néhány gyümölcsöt, többek között néhány apró szeműt, amelyek úgy néztek ki, mintha gyöngyök lennének, és amelyeket eddig még sosem láttam és nagyon finomak. Szintúgy ajándékba kaptam venezuelai sportolóktól egy egyenruhát, akik számtalan babért aratnak saját országuk dicsőségére.

Nagyon örültem, hogy a venezuelai elnök ilyen gyorsan ellátogatott hozzám és nemcsak az a megtiszteltetés, amit jelenlétével, Hugo Chávez epikus küzdelemének továbbvitelével és gyors cselekvéssel vívott ki, hanem azok a rendkívüli tevékenységek, amelyeket végez.

Világunk rendkívüli és különleges pillanatokat él meg, és minden nap egyre több ember van ennek tudatában. Az egyik ilyen történés az egyik legszörnyűbb népirtás, amely jelenleg a Gázai övezetben zajlik, ahol 1,8 millió ember él a sivatag és a tenger közé szorítva, és egy katonai erő a Közel-Keleten, ahol közel fél évszázada és egyes becslések szerint közel százmilliárd dollár költségen, a legerősebb birodalom, létrehozott egy kifinomult nukleáris és egyben felelőtlen hatalmat. Sokan kérdezik, hogy ki kormányoz kit? Az Egyesült Államok Izraelt, vagy Izrael az Egyesült Államokat?

A tények láthatók. Programozott rakéták, gyors és pontos bombázók, tüzérségi páncélosok és modern tankok támadnak meg emberekkel teli épületeket, például kórházakat, iskolákat és szolgáltató létesítményeket, gyermekeket, fiatalokat, időseket, védtelen anyákat és apákat ölnek meg.

Ezt megelőzően is történtek atrocitások. Anélkül, hogy tovább mennék az elmúlt évezred történéseire, gondoljunk azokra, amelyek a második világháború előtt történtek: etiópiai háború, spanyol polgárháború, Guernica bombázása, Japán háborúja Kína leigázására, az Egyesült Államok latin-amerikai beavatkozásai: mind olyan történések, amelyek felháborodást keltettek, viszont egyik sem hasonlított azokra a hátborzongató jelenetekre, amelyeket minden egyes polgár a televízión keresztül láthat, otthonaiban. A politikusok is összezavarodtak és a káosz egyértelművé válik a világpolitikában.

Ezért volt hasznos a venezuelai elnökkel való találkozó. Úgy láttam, hogy a csend nem válhat egyikünk előnyére sem. Így legőszintébben gratuláltam neki azért, amit a gázai mártír népért tesz. Azok az országok, amelyek ennyi tragédiát éltek meg, szükségük van folyamatos gazdasági segítségre, persze amennyire egy ország erőforrásai engedik, nem mérlegelve azt, hogy milyen a saját helyzete. Ezt tette Kuba is, még a legnehezebb időkben is, a jenki blokád alatt, ami már több mint fél évszázada tart.

Amit ma Venezuela tesz, kiemelkedő példaként értékelhető. Az imperializmus pun birodalmi intézkedései az ország ellen egyértelműnek, amióta megpróbálták megdönteni és eltörölni Chávezt a venezuelai fasiszta oligarchia támogatásával. Ő soha nem ingott meg, és a nehéz időkben is támogatta hazánkat.

Gratuláltam Madurónak a rendkívüli szolidaritásáért a hősies gázai néppel. Amint érkeztek a hírek az újabb népirtásról, gyermekek, édesanyák haláláról, sebesültekről, és az izraeliek által elkövetett további támadásokról, Venezuela az Egyesült Államokban készített katonai tehergépet szerelt fel gyógyszerszállítmánnyal és alapélelmiszerekkel, amely alig tudott átlépni a készítői blokádján, és küldte Egyiptomba, majd Gázába: emellett a fáradhatatlan külügyminiszterét is Kairóba küldte, hogy segítséget szerezzen és eljuttassa a szállítmányt azok részére, akiknek sürgősen szükségük van rá.

Ma olvastam ma, bár a feladó az Associated Press Venezuela volt, hogy a „Klinikák és Kórházak Venezuelai Egyesülete”, amely egyesíti a „magán egészségügyi létesítményeket az országban” arra kéri a kormányt, hogy „humanitárius vészhelyzetet” deklaráljon, mivel súlyos „hiány áll fenn az ellátás, gyógyszerek, és orvosi felszerelésekben”, amely szerintük „fenyegeti az emberek életét.”

Micsoda hatalmas véletlen! Ez az igény merül fel meg pontosan akkor, amikor a jenki-izraeli népirtás történik a legszegényebb és legtúlzsúfoltabb területén a Gázai övezetnek, egy közösség ellen, akik évezredeken át ott éltek.

Ez az, ami miatt annyira dicséretes Maduro és venezuelai katonák és szakemberek magatartása, akik végre példaként állíthatóak a palesztin testvéreket ért tragédia előtt.

Sok dolgot lehet mondani e nemes tette előtt, ha a homo sapiens túl fogja- e élni és nem irtja ki saját magát. Ez az ő kezükben van.

Egy utam során, ahol olyan területeket látogattam meg, amelyek nagy élelmezési perspektívákat rejtettek magukban, két munkásnő jelent meg. Megkérdeztem tőlük, hogy ismerik-e a kísérőmet. Rápillantottak, elmosolyodtak és azt mondták. „Maduro elnök”. Majd megkérdeztem őket, hogy mi az iskolai végzettségük. A fiatalabb azt mondta: „Középiskola”. A másik, fiatal és erős volt, azt mondta, hogy testnevelő tanárként végzett és éveikig ebben dolgozott. Majd megkérdeztem őket, hogy hajlandóak lennének – e Venezuelában dolgozni és mindketten lelkesen válaszoltak: „Természetesen igen”

Nem szeretném elnyújtani szavaimat, ha még ma meg akarom jelentetni ezt a cikket, ahogy a venezuelai elnöknek mondtam.

Fidel Castro Ruz

2014. augusztus 20., 18:44

Fordította: A Venezuelai Bolivári Köztársaság Magyarországi nagykövetsége