Hazám dolgozói! Valószínűleg ez az utolsó lehetőségem, hogy szóljak hozzátok. A légierő gépei lebombázták a Portales és a Corporación rádióállomásokat… Szavaimmal erkölcsi ítéletet mondok azok fölött, akik megszegték katonai esküjüket, a fegyveres erők vezetői fölött…

Az események következtében nem tehetek mást, mint hogy kijelentem Chile népének: nem adom meg magam! A történelemnek ezen sorsfordulóján kész vagyok életemmel fizetni népemhez fűződő hűségemért. Tudom, hogy e három év vetése még szárba fog szökkenni…

Hazám dolgozói! Köszönöm hűségteket, amelyet annyiszor kinyilvánítottatok, köszönöm a bizalmatokat az iránt az ember iránt, aki csupán kifejezője volt az igazságba vetett hiteteknek, aki mindig tisztelte az alkotmány és a törvényt, és betartotta a szavát. Ebben a döntő pillanatban, amikor utoljára fordulok hozzátok, azt akarom, hogy egy dolgot megértsetek: a külföldi tőke, az imperializmus és szövetsége a reakcióval olyan helyzetet teremtett, amelyben a fegyveres erők felrúgták a hagyományokat.

Mindenekelőtt a chilei föld egyszerű asszonyaihoz, a parasztasszonyokhoz fordulok, akik hittek nekünk; a munkásasszonyokhoz, akik fáradhatatlanul dolgoztak; a chilei anyákhoz, akik tudták, hogy a Népi Egység kormánya gondoskodik gyermekeikről.

Azokhoz a hazafias érzelmű szakemberekhez fordulok, akik áruló szakszervezeteik szabotázsa közepette is folytatták a munkát.

Az ifjúsághoz fordulok, amely dalaival lendületet adott harcunknak.

Chile népéhez fordulok – munkásokhoz, parasztokhoz, értelmiségiekhez, azokhoz, akiket még üldözni fognak, mert országunkra rátört a fasizmus…

Mindig veletek maradok. Úgy gondoljatok rám, mint érdemes, becsületes emberre.

Hazám dolgozói, én hiszek Chilében, s hiszek hazánk jobb sorsában. Lesznek emberek , akik túl fogják élni ezt a kegyetlen és keserű órát, amelyben az árulás lett úrrá. Tudjátok meg, hogy nincs messze a nap, amikor újra szélesre tárul az út, s szabadon haladhatnak majd előre rajta az emberek, hogy megteremtsék a szebb és jobb életet.

Éljen Chile! Éljen a chilei nép! Éljenek a munkások!

Ezek az utolsó szavaim. És biztos vagyok abban, hogy a halálom nem lesz hiábavaló. Tudom, hogy legalább erkölcsi lecke és büntetés lesz az álnokságnak, a gyávaságnak és az árulásnak!

Fordította: G. Kincses Edit

Magyarul megjelent: Ioszif Lavreckij: Salvador Allende, Kossuth, 1976