Az alábbiakban közöljük a hivatalos meghívót.

Februárban minden kedden, egy-egy korábban Magyarországon még nem látott, mexikói filmet mutat be a közönségen a Mexikói Nagykövetség, a budapesti Cervantes Intézetben, a latin-amerikai ország utóbbi évek filmművészetének különböző területeiről.

A négy, programra tűzött filmeket eredeti nyelven, angol felirattal tekinthetik meg az érdeklődők ingyenesen.

Február 4-én kezdődik a filmciklus a „Vízum a Paradicsomba” című dokumentumfilmmel, amely történetében a magyar származású, világhírű fotográfus Robert Capa képeit idézi fel a a spanyol polgárháború alatt üldözöttekről, akik menekülését az akkor Franciaországban szolgáló mexikói konzul Gilberto Bosques segítette Mexikóba.

A „Nem akarok egyedül aludni” című film Mexikó legnagyobb nemzetközi filmfesztiváljának, a Morelia Filmfesztnek első díjas játékfilmje 2012-ben. A február 11-én bemutatandó film történetében egy alvásproblémákkal küzdő fiatal nő hirtelen segítségre szoruló, egykor híres színésznő nagymamája ápolására kényszerül. A rendezőnő Natalia Beristáin saját életének egy meghatározó eseményét viszi vászonra, saját nagymamájára, Mexikó ünnepelt csillagára emlékezve.

A következő filmmel, mexikói társadalom legszegényebb városi negyedeibe leshetünk be két, mexikóvárosi, serdülőkorú lány barátságának alakulása során. „Az ibolya illatá”-ban A nyers, erőszakkal átitatott környezet adott és ezen egy olyan tiszta emberi kapcsolat mint a középiskolában kialakuló, eredendő bizalmat kereső barátság sem tud felülkerekedni. A film a mexikói filmkritikusok Oscarját, az Ariel díjat is elnyerte öt kategóriában. A vetítés február 18-án lesz.

A filmciklus utolsó napján február 25-én Ausztráliáról szóló dokumentumfilmmel zárjuk, amely nem a kontinensnyi országról készült. A „Cuates de Australia” (szabad fordításban Ausztrália haverjai) egy létező település Mexikó egyik északi államában, amelynek lakói minden évben elvándorlásra kényszerülnek az aszály idején, vizet keresve. A kis közösség vándorlása a sivatagos síkságokon, az esős évszak megérkezésére és a faluba való visszatérésre való várakozás, metaforikus bolyongás az életben. Számos nemzetközi filmfesztivál díjazta az alkotást.

A filmek minden kedden 18:00-kor kezdődnek. A belépés ingyenes.

Helyszín: Cervantes Intézet, Budapest 1064, Vörösmarty u. 32.

Filmek összefoglaló listája:

2014. február 4. 18:00-Vízum a paradicsomba (2010) (108 perc), Rendező: Lillian Liebermann

2014. február 11. 18:00-Nem akarok egyedül aludni (2012) (83 perc), Rendező: Natalia Beristáin

2014. február 18. 18:00- Az ibolya illata (200) (88 perc), Rendező: Maryse Sistach

2014. február 25. 18:00- Cuates de Australia, (2000), (88 perc), Rendező: Everedo González