Az idén márciusban először megrendezett háromnapos Szüreti és Kulturális Kalandozások Latin-Amerikában elnevezésű rendezvényünk sikerén felbuzdulva a Chile Wein Import Magyarország és a Latin-Amerika Társaság elkezdi szervezni a következőt, amit 2014 áprilisának elején szeretnénk újból megtartani, és ehhez alkalmas helyszínt keresünk.

Az ideihez hasonló módon előadások, kiállítások, filmvetítések és táncbemutatók, illetve lehetőség szerint élőzenés koncertek lennének a programban. Háromnaposra tervezzük a rendezvényt, a programokpéntek, szombat, vasárnapi napokon délután és este kerülnének megrendezésre.

Az idén márciusban megtartott rendezvény plakátja

Sajnos anyagi ellenszolgáltatást nem tudunk a helyszínért felajánlani, viszont az ideihez hasonló sajtókampány terveink szerint komoly tömegeket fog vonzani oda. A rendezvénynek otthont adó helyszínt minden sajtóanyagunkban kiemelt helyen jelenítjük meg.

Rendezvényünket, támogatják, ahogyan idén is tették, a latin-amerikai országok magyarországi nagykövetségei is.

Jelentkezni az alábbi e-mail címeken lehet:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2013. november 19.

Hafuzi Hajnalka

A Chile Wein Import Magyarország ügyvezetője

Kupi László

A Latin-Amerika Társaság ügyvivője