Julián Simón Montoni Martínez chilei fotóművész első önálló magyarországi kiállítása október végéig tekinthető meg

Julián több, mint egy éve érkezett Magyarországra és ez alatt a rövidnek mondható idő alatt bármelyik magyar lakost meghazudtoló módon sikerült felfedeznie a főváros utcáinak, hídjainak és pályaudvarainak rejtett zugait.

Julián Simón Montoni Martínez

Első önálló kiállítása az ócsai Egressy Gábor Szabadidőközpontban tekinthető meg, melynek megnyitójára ünnepélyes keretek között szeptember 20-án, pénteken került sor. A rendezvényt végig kísérte Chile Wine Import Kft. által szervezett borkóstoló illetve, hangulatos koncertet adott a szintén chilei származású Patricio Baeza Ursu Gáborral karöltve ezzel is növelve az est fényét.

Julián egyik képe

Julián specialitása az úgynevezett streetfotózás, amelynek saját elmondása szerint az emberek adnak értelmet. Mindez tükröződik a „Keret nélkül” című kiállításának fotóin is, hiszen egytől-egyig az emberi létre fókuszál spontán élethelyzetekben. A képek egyik részét 2008-ban kolumbiai utazása során készítette, míg a másik része már Magyarországon élő emberek pillanatait mutatja be.

A képek nézegetése közben érdekes felfedezést tehetünk a két ország lakosainak eltérő arckifejezésének összehasonlításával kapcsolatban a megszokott, szinte unalmas hétköznapok során. Míg a kolumbiai emberek a legkilátástalanabb helyzetben is összetartóak és szívből mosolyognak, addig a Magyarországon készült képek ennek az ellenkezője figyelhető meg. Pontosan ez a kontraszt az, ami miatt a képek egyedivé válnak.

A kiállítás október 24-ig tekinthető meg

Julián magát egy pozitív életszemléletű embernek tartja, és munkája során ihletet merít a magyar mindennapokból, városokból.

Legnagyobb inspirációjának a Keleti pályaudvart tartja, ahol annyi minden történik egy helyen és valóságos paradicsom a művészetének szempontjából.

Aki kedvet és kíváncsiságot érez megtekinteni a Julián alkotásaiból álló kiállítást egészen október 24-ig megteheti az ócsai szabadidőközpont nyitvatartási idejében.

Cím:

Egressy Gábor Szabadidő Központ

2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky út 46.

Nyitva tartás:

Hétköznapokon 8-20 óráig

Írta: Gáspár Nikolett