Az idén Argentínában sorra kerülő Copa América kapcsán belekezdünk egy cikksorozatba, amelynek célja, hogy kicsit közelebb hozzuk az olvasóinkhoz a világ legrégebbi kontinensviadalát, amely a második legtöbb nézőt vonzó kategóriában, az Európa-bajnokság után. Az első részben a torna történetével ismerkedünk meg.

Boszorkányok léteznek, sőt, hatékony portékáikhoz bárki hozzájuthat. Legalábbis a bolíviai La Pazban.

 A Global Footprint Network (Globális Lábnyom Hálózat) egy tanulmánya a világ 93 országának ökológiai lábnyomait hasonlította össze, és arra jutott, hogy Kuba az egyetlen közülük, amelyik fenntarthatóan fejlődik. Mathis Wackernagel, a Global Footprint Network igazgatója mesélt Bruce Gellerman-nek, hogy miért áll Kuba a lista élén.

 Tomás Gutiérrez Alea (1928. december 11. - 1996. április 16.) kubai filmkészítő, több mint 20 játékfilm, dokumentumfilmek és rövidfilmek írója és rendezője. Művei éles betekintést nyújtanak a forradalom utáni Kuba életébe, és kényes egyensúlyt tartanak fent a forradalom támogatása és az ország szociális, gazdasági és politikai viszonyainak kritizálásában.

Építészeti és politikai hitvallása évtizedek óta mit sem változott, pedig Oscar Niemeyer világhírű brazil építész, a 20. századi építőművészet (egyik) legismertebb alkotója, már 103. születésnapját ünnepli.