Annak ellenére, hogy egész felnőtt életét a politika világában töltötte, ahol a közszolgálatot meggazdagodás útjának tekintik, a mexikói elnöknek, Andrés Manuel López Obradornak bevallása szerint kevesebb mint 23 ezer dollár (6,5 millió forint – a szerk.) megtakarítása van.

Az egykoron az átalakulás példájaként emlegetett Medellínben a regisztrált emberölések száma 2018-ban már a harmadik egymást követő évben növekedést mutatott.

Ma már körülbelül nyolcvan ember beszéli a korábban kihaltnak tekintett mucsik nyelvet, amit jelenleg Peru harmincnyolc iskolájában tanítanak, felélesztve ezzel a térség egyik legfontosabb Kolumbusz előtti nyelvét.

A Galápagos-szigetek hatóságai az egyedülálló élővilág védelmében megtiltották a tűzijátékok árusítását és használatát a szigetcsoporton. A hangot nem, csak fényt kibocsátó termékek továbbra is engedélyezettek.

A kormányzat állítása szerint bevándorlók számának növekedése miatt Latin-Amerika egyik leggazdagabb és legstabilabb országának számító Chilében 2011 óta közel megduplázódott a nyomornegyedek száma, mivel jelentősen nőttek a lakhatási költségek.