Washington nem titkolja Venezuela elnöke, Hugo Chávez iránt érzett megvetését és a tömegmédia a demokratikus vezetőről úgy beszél, mint aki diktatúrát épít ki. Vajon Venezuela tényleg fenyegetést jelent az Egyesült Államokra, vagy ez a hangulatkeltés a rendszerváltást akarja megokolni?

[Megjegyzés: 2010 októberében én is elkísértem Chávez elnököt a legutóbbi iráni látogatásán, és állíthatom, hogy a két ország közötti kapcsolatok törvényesek. Nem voltunk atomerőművekben, ehelyett meglátogattunk olyan lakásépítkezéseket, amelyeket később modellként lehet felhasználni egy szociális lakásépítési programban, amely éppen zajlik Venezuelában egy Iránnal közös vegyesvállalat kivitelezésében. Jó pár évvel ezelőtt személyesen voltam egy, a venezuelai Bolívar állam délkeleti részén lévő iráni-venezuelai traktorgyárban is, ahol az egyik traktort még vezettem is. Határozottan ki tudom jelenteni, hogy nem sugárzott, és még csak álcázott atombomba sem volt.]

A iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsád eheti latin-amerikai látogatása őrjöngést váltott ki Washingtonban. A gondolat, hogy az Egyesült Államok első számú ellensége a határtól csupán néhány mérföldre délre olyan államokkal barátkozik, amelyek egykoron a washingtoni kormányzat uralma alatt álltak, túl sok volt egy olyan kormánynak, amelyik kétségbeesetten próbálja elszigetelni Iránt, és megszabadítani a perzsa államot az iszlám forradalomtól. Napokkal azelőtt, hogy Ahmadinezsád a négy latin-amerikai államot érintő körútja első állomásaként Venezuelába érkezett volna, az Egyesült Államok Külügyminisztériuma óva intette a régiót az iráni elnök fogadásától és a kapcsolatok erősítésétől, miközben Washington tovább szigorította az Iránnal szembeni szankciókat és fokozta a nyomást Ahmadinezsád kormányán. Komolysága jeléül Washington kiutasított egy venezuelai diplomatát, aki általános konzulként dolgozott Miamiban, annak egy homályos, az Egyesült Államok ellen irányuló iráni akcióhoz fűződő állítólagos kapcsolatai miatt.

Venezuela elnöke, Hugo Chávez kinevette Washington figyelmeztetését. Úgy fogalmazott, hogy ezek egy „nevetséges birodalom” szavai, amely többé nem „uralkodik rajtunk Latin-Amerikában”. „Szuverén államok vagyunk” – tette világossá Chávez, és tárt karokkal fogadta az iráni elnököt. Chávez ironikusnak nevezte Washington azon vádjait is, hogy az iráni-venezuelai kapcsolatok fenyegetést jelentenek az Egyesült Államokra.

„Ők újra és újra azzal vádolnak minket, hogy támadást tervezünk az Egyesült Államok ellen. Azt mondják, hogy bombát készítünk, hogy azt ledobjuk Washingtonra. Nézzék azt a dombot ott” – mondta Chávez elnök az Ahmadinezsád érkezését az elnöki palotánál váró újságíróknak. „A föld meg fog nyílni, és előbukkan majd egy hatalmas atombomba, amit Ahmadinezsád elnök és én ki fogunk lőni a Fehér Házra” – viccelődött.

„Az egyetlen háború, amit Venezuela és Irán együtt vív az éhezés, a nyomor és a kirekesztés ellen folyik” – tisztázta Chávez kemény hangon.

Az amerikai kormányhivatalnokok, külső elemzők, agytrösztök, kormánytanácsadók és híradások már évek óta vérben forgó szemekkel vádolják Venezuelát, azt állítva, hogy Iránnal rakétabázisokat épít, hogy támadásokat tervezzen az USA ellen, valamint terrorista kiképzőtáborokat tart fent az al-Kaida, a Hezbollah és az Iráni Forradalmi Gárda tagjai részére. Ezek az abszurd kijelentések immáron odáig mentek, hogy azt állítják, hogy az olyan venezuelai-iráni vegyesvállalatok, mint az autó- és bicikligyárak és tejfeldolgozó üzemek valójában álcázott titkos földalatti urándúsító telepek, ahol most is atombomba-készítés folyik, amit majd aztán az Egyesült Államok ellen használnak fel. Még egy Caracas és Teherán közötti kereskedelmi járatról is azt állították ezek az amerikai „elemzők” és a Kongresszus néhány tagja, például Connie Mack és Ileana Ros-Lehtinen (mindketten floridai republikánusok), hogy „terrorjárat”, amit „radioaktív anyagok” és „terroristák” szállítására használtak.

Amennyire nevetségeseknek tűnhetnek Washington ezen állításai, annyira veszélyesek is, mivel a megalapozatlan vádaskodásokat arra használják, hogy ellenségességet szítsanak a dél-amerikai állam ellen. Mindemellett többmillió-dolláros forrásokat bocsátanak a Chávez-ellenes csoportok rendelkezésére, hogy így megpróbálják destabilizálni a venezuelai kormányt, és hogy tovább állandósítsák azt a médiakampányt, ami démonizálja a venezuelai államfőt, az olajtermelő országot pedig diktatúraként festi le.

Az elmúlt néhány évben, ahogyan a Venezuela elleni kampány fokozódott, a tömegmédia Venezuelára és Chávez elnökre vonatkozó közös szóhasználata olyan kifejezésekből állt, mint „diktátor”, „tekintélyelvű”, „zsarnok”, „terrorista”, „fenyegetés”, és a dél-amerikai országot „bukott államként” festette le, ahol az emberi jogokat folyamatosan „megsértik” és ahol nem létezik szólásszabadság. Bárki, aki a Chávez-kormányzat alatt Venezuelába látogatott, tudja, hogy nemhogy nincs diktatúra, de a demokrácia nyílt, élénk és részvételen alapul, a szólásszabadság virágzik és a venezuelaiak több garantált emberi jogot élveznek, mint az északi szomszédjaik az Egyesült Államokban. A médiát emlékeztetni kellene arra, hogy Chávez elnököt egy nemzetközi megfigyelők által hitelesített, a szavazásra jogosultak 80 százalékának részvételével lezajlott, átlátható választási folyamat során, a szavazatok több mint 60 százalékával választották meg.

Ahogyan erre Chávez elnök nemrégiben rámutatott, a venezuelai kormány minden évben egyre többet fektet szociális programokba és szegénységellenes intézkedésekbe, miközben olyan országok, mint amilyen az Egyesült Államok is, folyamatosan elvonnak forrásokat a szociális szolgáltatásoktól. Venezuelában, köszönhetően a Chávez-kormányzat szociálpolitikájának a szegénység több mint 50 százalékkal csökkent az elmúlt tíz évben, míg az Egyesült Államokban ötből egy gyerek ma is extrém szegénységben él. 2011 decemberében a munkanélküliség Venezuelában 6,5 százalék volt, az USA-ban 8,5 százalék. A kirekesztés, a lehetőségek hiánya, a nem-szavazók aránya és más társadalmi betegségek is egyre növekvőben vannak az Egyesült Államokban.

„Obama, ne foglalkozzon vele. Törődjön a saját dolgával és foglalkozzon a saját országával, ahol egy csomó problémája van” – javasolta Chávez elnök egy nemrégiben elmondott beszédében. Chávez sietett megemlíteni, hogy Obama épp most kurtította meg az alacsony keresetű családok számára, az ingatlanok fűtéséhez használatos olaj megvásárlására biztosított szövetségi támogatást, ezrek számára okozva ezzel szenvedést a csípősen hideg télben, akiknek választaniuk kell az étel és a meleg között. Eközben, a venezuelai kormány épp most újította meg és terjesztette ki a fűtőolaj segélyprogramját egyesült államokbeli közösségek számára a Citgón, az amerikai székhelyű olajvállalatán keresztül. Az elmúlt hét év óta a venezuelai Citgo volt az egyetlen olajvállalat az Egyesült Államokban, amely hajlandó volt csökkentett árú ingatlan-fűtőolajat biztosítani a rászorulók számára. Ironikus, hogy a venezuelai kormány segít az amerikai embereknek, miközben az USA kormánya és az amerikai vállalatok ezt elutasítják.

Venezuela & Irán: Az igazi fenyegetés

A kapcsolat Venezuela és Irán között megszólaltathatja a vészcsengőt bizonyos körökben, Washingtonban. Mint az Olajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) 1960-as alapító tagjai, Venezuela és Irán már évtizedek óta szoros kapcsolatokat ápol. Mindkét országnak stratégiai érdekeltségei vannak szerte a világon. Azonban, a legutóbbi időkig ezek a kapcsolatok nem mentek túl az energia kérdéskörén.

Irán kereskedelmi partnerként való belépése Latin-Amerikába, Kínával és Oroszországgal egyetemben, tényleges fenyegetést jelent az USA térségbeli hegemóniájára. Az észak-amerikai vállalatok helyét, amelyek monopolpozícióban voltak a kontinensen több mint egy évszázadon keresztül, most ázsiai, közel-keleti és európai vegyesvállalatok veszik át, hogy vonzóbb ajánlatokat tegyenek az olyan országoknak, mint például Venezuela. Az Iránnal kötött, például technológia átadásra vonatkozó, megállapodások nem csupán termékek kereskedelmét jelentik. Azok az autógyárak, amelyeket iráni vállalatok építettek Venezuelában nem csupán az iráni termelés megjelenései. A megállapodások arra is vonatkoznak, hogy a venezuelaiak elsajátíthatják az autógyártás ismereteit a nyersanyagoktól kezdve a gyártás befejezéséig. Ez a tudás alapvető fontosságú ahhoz, hogy biztosítani lehessen a hosszú távú fejlődést, a növekedést és a gazdasági stabilitást. A mesterségesen gerjesztett, hamis, terrorizmusra és háborús uszításra vonatkozó vádak Venezuela ellen – amelyek egyikét sem támasztották alá egyetlen igazi bizonyítékkal sem – veszélyes kísérletek arra, hogy rémületet keltsenek a közvéleményben, hogy az majd igazolva lásson valamiféle agressziót egy békés állam ellen. Venezuela soha nem szállt meg, támadott meg, fenyegetett meg egy másik államot, nem avatkozott be egy másik államban, nem bombázott le vagy gyilkolt meg más államok állampolgárait. Venezuela politikája békés, és ez soha nem lesz másként.

Venezuelának szuverén joga, hogy kapcsolatokat építsen más államokkal, ha úgy látja, hogy ezek a kapcsolatok illeszkednek és fejlesztik a lakossága érdekeinek érvényesítését szem előtt tartó belpolitikáját. Mindezekre pedig úgy tűnik, hogy a legnagyobb fenyegetés az Egyesült Államok.

Eva Golinger