"Gyertek holnap a parkolóba, és hozzátok magatokkal a hangszereiteket, és majd meglátjátok, hogy történelmet írtok vele ... !"
Ezekkel a szavakkal invitált 1975-ben José Abreu tizenegy fiatal zenészt Venezuelában egy próbára egy földalatti parkolóba. A második próbára 25-en jöttek, a harmadikra már 45-en, a negyedik alkalommal pedig 75-en, mert az a hír terjedt, hogy ott valami új és csodálatos dolog van készülődőben. Ezeknek a találkozóknak nemcsak az volt a célja, hogy egy szimfonikus zenekart alapítsanak, hanem hogy a zene által gyerekeket és fiatalokat képezzenek és lelkileg-szociálisan támogassanak - egy olyan országban, ahol akkoriban a lakosság 70 százaléka a szegénységi küszöb alatt élt.
José Antonio Abreu 1939-ben született egy hatgyermekes, zenei tehetséggel megáldott család első gyermekeként. Caracasban tanult a zenei főiskolán és ezzel egyidőben közgazdaságtant és jogot hallgatott az ottani egyetemen. Később egyetemi professzorként oktatta ezeket a tárgyakat, karmesterként lépett fel, koncerteket adott zongoristaként, csemballistaként és orgonistaként. A 35. életévétől azonban csak a zenének szentelte magát, azaz 1975-ben megalapította a Fundación del Estado para el Sistema de Orquestra Juvenil e Infantil de Venezuela-t (Fesnojiv), a gyermek- és ifjúsági zenekarok egy olyan rendszerét, amely kihatásában ma a legmerészebb kezdeti elképzeléseket is felülmúlja, és világviszonylatban egyedülálló. Jelenleg mintegy negyedmillió gyermeket támogat Venezuelában, akik a legnagyobb lelkesedéssel és magától értetődőséggel országszerte a legkülönbözőbb hangszereken játszanak, akik részben a legszegényebb nyomornegyedekből származnak, és e "Sistema" nélkül, ahogy általában nevezik, talán csavargókká, kábítószerfüggőkké vagy prostituáltakká váltak volna.
"...most egy új korszak kezdetén állunk, amikor a művészetet
a többség hozza létre a többség számára."
José Antonio Abreu
Abreu meg van győződve arról, hogy a művészet az egész emberiség öröksége és kiváltsága. "Csak úgy lehet leküzdeni az anyagi szegénységet, ha szellemi gazdagságot közvetítünk!" Lépésről lépésre és a legteljesebb meggyőződéssel elérte, hogy ma Venezuelában tulajdonképpen bármely fiatal számára nyitva, messzemenőkig nyitva áll az út a zenéhez és más művészetekhez! Egyrészről egy magas színvonalú képzésben való részvételre, másrészről reményük lehet kórusban vagy zenekarban való örömteli, lelkes zenélésre, közösen más gyerekekkel és fiatalokkal.
A zenének jelentős erénye a sporttal szemben, hogy a gyerekekben mélyreható változást tud előidézni! José Antonio Abreu fontosnak tartja az egészséges élethez a testmozgást, mindaddig, amíg ez nem kerül túlsúlyba. De csak a zene hatol az ember lelkének mélyére! Közvetlenül a lélekre hat, és olyanná alakítja az embert, aki a zene szépségén keresztül fokozatosan az élet szépségét is megtanulja felismerni. Venezuelában még a börtönbe került fiatalokat is zenére tanítják.
Minden emberben szunnyad egy zenélésre képes potenciál! Alapvetően mindannyian képesek vagyunk a zene művészetét elsajátítani, egészen magas szintig. De ehhez megfelelő módszerekre van szükség. Venezuelában elenyészően kevesen hagyják abba a zenetanulást. És még azok is, akik már nem zenélnek aktívan, megmaradnak képzett zenekedvelőnek, és a társadalom etikai szintjét alapvetően meghatározzák, mivel ez nagymértékben függ a művészeti neveléstől, amelyben valaki kora gyermekkorától kezdve részesül.
A Sistema de Orquestra Juvenil e Infantil de Venezuela 1993-ban elnyerte az UNESCO Nemzetközi Zene díját. Abreut 1998-ban az UNESCO a Béke Követévé nevezte ki, 2001-ben pedig egyike volt az Alternatív Nobel-díjasoknak. A zenei nevelés terén szerzett rendkívüli érdemeiért 2005-ben Német Szövetségi Érdemrend kitüntetést kapott, 2009-ben Frankfurt város Zene díját Sistema Németországban is látható, hallható nyomokat hagyott a képzési politikában. Abreu folyamatosan azon dolgozik, hogy tökéletesítse a rendszert, és egy olyan világról álmodik, amelyben az összes ország államférfiai ezt a koncepciót teszik cselekvésük meghatározó elemévé.