A Global Footprint Network (Globális Lábnyom Hálózat) egy tanulmánya a világ 93 országának ökológiai lábnyomait hasonlította össze, és arra jutott, hogy Kuba az egyetlen közülük, amelyik fenntarthatóan fejlődik. Mathis Wackernagel, a Global Footprint Network igazgatója mesélt Bruce Gellerman-nek, hogy miért áll Kuba a lista élén.

GELLERMAN: A fenntartható fejlődés egyike a környezetvédelmi mozgalom Szent Gráljainak, még akkor is, ha nincsen általános megállapodás arról, hogy ez a terminus mit is jelent pontosan. Itt van azonban egy új meghatározás, amit a Global Footprint Network kutatói javasolnak. Ez egy nemzetközi nonprofit szervezet, amelynek célja, hogy eszközöket teremtsen a fenntartható élethez. Egy, az Ecological Economics-ban megjelentetett tanulmányban közzétették, hogy mely országok feleltek meg az elvárásnak. Sokak számára talán meglepő eredmény született.

WACKERNAGEL: Csodálatos, hogy találkoztunk.

GELLERMAN: Szóval akkor mi is az a fenntartható fejlődés?

WACKERNAGEL: A fenntartható fejlődés, mondhatnánk, az egyik legspeciálisabb politikai fogalom. Alapvetően két részből áll: az egyik a fejlődés, a másik pedig a fenntarthatóság. Kezdjük a fejlődéssel.

A fejlődés az ENSZ emberi fejlődési indexével mérhető, ami a jó élet lehetőségének három fő összetevőjét foglalja össze. Az egyik a hosszú élet. A második az oktatáshoz és művelődéshez való hozzáférés. A harmadik összetevő pedig egy minimum jövedelemhez való hozzájutás.
Mi azonban ezt fenntartható fejlődésnek hívjuk, hiszen csak ez az egy földünk van. Úgyhogy úgy kell biztosítanunk a fejlődést, hogy ezt figyelembe vesszük. És ez az, amit mi mérni tudunk az ökológiai lábnyommal.

GELLERMAN: Szóval, ahogy haladunk előre, nem ehetjük meg az általunk elvetett kukoricát, mert akkor a jövő generációi nem fognak tudni haladni?

WACKERNAGEL: Ez pontosan így van. Gyakorlatilag azt mondjuk, hogy éljünk a bevételekből, ahelyett, hogy elmerülnénk a kintlevőségeinkben.

GELLERMAN: Akkor önök körülbelül 93 országot néztek meg a fenntartható fejlődési index szempontjából. Hány ország felel meg a követelményeknek?

WACKERNAGEL: A 90 ország közül, amiket megvizsgáltunk, csak egyet találtunk, amelyik az összes minimum kritériumnak megfelelt. A minimum kritériumoknak való megfelelés nem szükségszerűen jelent fenntarthatóságot, de azt igen, hogy ezek az országok hosszú életet, magas színvonalú oktatást és minimum jövedelmet biztosítnak, anélkül, hogy több forrást használnának, mint ami világszerte elérhető egy embernek. Az egyetlen országot, ami megfelelt, úgy hívják, hogy Kuba.

GELLERMAN: Kuba? Ez aztán a meglepetés.

WACKERNAGEL: Hogy teljesen őszinte legyek, Kubának valószínűleg nagyobb lábnyoma lenne, ha több forráshoz szeretne hozzáférni. Az őket sújtó kereskedelmi blokád miatt sokkal nagyobb nélkülözésekre van rákényszerítve a források terén, mint ahogyan azt vélhetően szeretnék. Úgyhogy Kuba lábnyoma egy kissé összement azóta, mióta az Szovjetunió összeomlott a '90-es évek elején. Ugyanakkor még mindig tartani képesek a magas emberi fejlődést, amit a még mindig növekvő élettartamban és a tanulmányi sikerekhez való tartósan nagyon magas hozzáférésben fejeződik ki.

GELLERMAN: Voltam Kubában nem sokkal a Szovjetunió összeomlása után, és szörnyű dolgokat tapasztaltam. Úgy értem, az emberek tényleg szenvedtek. Nem volt üzemanyag az autókhoz. Az emberek lovakkal húzatták a kocsikat az úton. Visszamentem egy pár évvel ezelőtt és a dolgok drámaian javultak. Az egyik dolog, amit láttam, hogy fenntartható mezőgazdaságot műveltek. Nem használtak olyan anyagokat, mint növényvédő szerek és vegyi anyagok, mert nem engedhették meg maguknak. És más dolgok is javultak.

WACKERNAGEL: Igen. Ha azt mondjuk, hogy Kuba megfelel a fenntartható fejlődés elvárásainak, nem azt mondjuk, hogy ez a nirvána, a legszebb élet, amit el tudsz képzelni. Úgy értem, igazából, nekem elég nagy a lábnyomom, és ez teszi az életemet olyan kényelmessé, mint amilyen. Ez ellentmondás, én ezt teljességgel elismerem. Ha mindenki úgy élne, ahogy én élek, akkor körülbelül öt bolygóra lenne szükség. Nincsen öt bolygónk. Ez olyan, mint a költségvetés kérdése. Kreatívnak kell lennünk és ki kell találnunk, hogy hogyan jöhetünk ki a legjobban, felismerve, hogy a költségvetésünk korlátozott.

GELLERMAN: Melyik volt a második ország Kuba mögött?

WACKERNAGEL: Sok karib-térségbeli és latin-amerikai állam van nagyon közel a hányadoshoz - a fenntarthatósági hányadoshoz, amit a kis lábnyom és a magas emberi fejlődés határoz meg.

GELLERMAN: Mi a helyzet az Egyesült Államokkal?

WACKERNAGEL: Az Egyesült Államok talán az egyik olyan ország, amely a legtávolabb áll a megfelelőtől. Az Egyesült Államoknak az egyik legnagyobb az egy főre eső lábnyoma a világon. Körülbelül hat Föld bolygóra lenne szükség ahhoz, hogy a hozzásegítse a világ népességét ahhoz, hogy mindenki a jelenlegi amerikai fogyasztási szokásokat vehesse föl.

GELLERMAN: Ha Kuba az egyetlen állam, ami megfelelő az önök fenntarthatósági indexe szerint, akkor ez nem túlzottan hízelgő a bolygó többi részének.

WACKERNAGEL: A fenntartható fejlődés valószínűleg a 21. század meghatározó kihívása: képesek leszünk-e biztosítani a jólétet, figyelembe véve azt, hogy egy Föld van, vagy nem? Ha nem, akkor egyre több és több összeomlást fogunk látni szerte a világon. Már most is láthatunk ilyeneket. Ami például ma Darfur-ban történik, az a forráshiány miatt bekövetkező igazán tragikus emberi összeroppanás egyfajta megnyilvánulása. De én hiszem, hogy van egy másik út, ami sokkal vonzóbb, az, amit a World Wild-life Fund (WWF) úgy hív, hogy "egy bolygós élet". És az elképzelés: hogyan tudunk jól élni egy bolygón?

GELLERMAN: Mi van az én életemmel? Élhetem én az amerikai életstílust úgy, hogy azért az fenntartható is legyen? Vagy ez a kettő összeegyeztethetetlen?

WACKERNAGEL: Jelenleg az az infrastruktúra, ami az Egyesült Államokban épült ki, nagyon megnehezíti a kis lábnyommal járó életstílust. Mi tudjuk drámaian csökkenteni a saját személyes lábnyomunkat. Képes lehet valaki az egy bolygós életre egymaga és úgy, hogy ugyanakkor továbbra is része maradjon a maistream társadalomnak?

Valószínűleg ez még mindig jelent egy kis kihívást. De vannak az életünkben nagy döntések, amiket meg kell hozni. Úgy hívjuk ezt mi, hogy a "elsőként a lassú dolgok". Meg kellene néznünk, hogy azok dolgok, amikbe pénzt fektetünk - jobb helyzetbe hoznak-e minket vagy csapdák? A nagy döntések, amiket az életünkben meghozunk - hány utódunk lesz, például, milyen lakásba költözünk, milyen autót veszünk, ha az autós közlekedéstől függünk - nagy mértékben meghatározzák, hogy az elkövetkezendő évtizedekben milyen mértékű erőforrásokat fogyasztunk.

GELLERMAN: Nos, Wackernagel úr, nagyon köszönöm.

WACKERNAGEL: Örültem, hogy találkozhattunk. Köszönöm.