Az egykoron az átalakulás példájaként emlegetett Medellínben a regisztrált emberölések száma 2018-ban már a harmadik egymást követő évben növekedést mutatott.

Federico Gutiérrez polgármester pedig úgy tűnik, kezdi elveszíteni a város közigazgatása feletti ellenőrzését, ami katasztrofális következménnyel jár a városi kincstárra, a gazdasági fejlődésre és a közbiztonságra nézve.

A jelek szerint Medellínbe kezd visszatérni az erőszak - Fotó: eltiempo.com

A gyilkosságok száma 2018-ban hét százalékkal nőtt, az emelkedés azonban már 27 százalékos, ha 2015-höz viszonyítjuk, ahhoz az évhez, amikor Medellínben rekord alacsony volt az erőszak mértéke, és amikor Gutiérrezt megválasztották.

Háború a nyugatért

A halálos erőszak növekedése elsősorban a Kolumbiai Gaitánista Önvédelmi Erők (AGC) elnevezésű félkatonai szervezethez hű bandák és az Oficina de Envigado nevű helyi bűnszervezet a város nyugati feléért folytatott bandaháborújának eredménye.

Ez a bandaháború megduplázta az emberölések számát a város nyugati részének régóta problémát jelentő 13. kerületében.

A legtöbb haláleset Medellín belvárosában történt, ahol 2018-ban 107 ember esett gyilkosság áldozatául. Hagyományosan a város központi részén követik el a legtöbb bűncselekményt Medellínben.

A városban tavaly történt emberölések több mint felét feltételezhetően szervezett bűnözői csoportok tagjai követték el, akik becslések szerint ötezren is lehetnek.

Medellín összeomló közszolgáltatásai

A No Copio civil jogvédő szervezet szerint a gyilkosságok növekvő száma „a polgármester biztonságpolitikájának kudarcát mutatja, amely inkább az erő alkalmazására helyezi a hangsúlyt, és csökkenti a szociális programokra fordítandó forrásokat”, amelyek javíthatnának a városban élő szegények életkörülményein.

A városban a 2015-ös 8,7 százalékról a 2017-re 10,8 százalékra nőtt a munkanélküliség, és a jelek szerint ezen a szinten állt 2018-ban is. Az országos egészségügyi válság miatt város legnagyobb közkórháza decemberben kénytelen volt bezárni.

Nem festett túl jól, hogy Gutiérrez jobbkezét a tavalyi év elején három év börtönre ítélték a La Oficinához fűződő kapcsolatai miatt.

Mindezeket csak tetézi, hogy a polgármester barátja, Jorge Londoño a medellíni EPM közművállalat igazgatójaként pénzügyi válságot idézett elő. A cég ellen nyomozás folyik, amiért több milliárd dolláros veszteséget halmozott fel a Hidroituango vízerőmű gát építésekor.

Rosszul kezdődik az 2019-es év is

Az El Colombiano helyi újság szerint 2019 éppolyan erőszakosan indul, mint ahogyan az előző év befejeződött. Az év első napján a hírek szerint két embert öltek meg „sicariók” a 13. kerületben, egy ember tűzharcban vesztette életét a 12. kerületben, a délnyugati 16. kerületben pedig egy megcsonkított holttestet találtak.

A hatóságok szerint a holttest már napok óta az utcán heverhetett, amivel a 2018-as emberölések száma 627-re emelkedett.

Írta: Adriaan Alsema

Forrás: Colombia Reports

Fordította: Latin-Amerika Társaság