Marco Granados: Music of Venezuela

A történelemkönyvek tanúsága szerint egy spanyol hajósnak, A. de Hojadénak köszönheti a nyugati világ Venezuela felfedezését. Ő 1499-ben hajózott azon a tájon, és az őslakosok cölöpházait látva nevezte el a helyet Venezuelának, vagyis kis Velencének.

marco_granados.jpg

Az ország neve – Chávez elnökön, a szocializmuson és a bolivári forradalmon kívül - rendszerint a labdarúgás és a szépségkirálynő-választás kapcsán bukkan fel a hírekben. Azonban a dél- amerikai állam kultúrájáról és ezen belül is a zenéjéről vajmi keveset tudunk. Annak, aki szeretné megismerni ezt az európai fül számára rendkívül izgalmas zenei világot, remek lehetőséget kínál a venezuelai származású fuvolaművész, Marco Granados néhány héttel ezelőtt megjelent albuma, a "Music of Venezuela".

Marco Granados 1961-ben született az ország második legnagyobb városában, Maracaibóban, egy muzsikuscsaládban. Az első fuvolaleckéit 11 éves korában vette, és a hegedűs papájával együtt gyakran jártak szerenádozni, aminek Venezuelában nagy hagyománya van. Granadosnak a nagy fordulópontot az 1978-as év hozta. Ugyanis ekkor a New York-i Filharmonikusok egyik meghatározó muzsikusa, Julius Baker New Yorkba invitálta őt a világhírű zeneiskolába, a Juilliard Schoolba. Az első önálló albuma 1998-ban készült el, "Amanecer" címmel. Sok elismerést kapott érte szakmai körökből és a közönség soraiból egyaránt.

Később érdeklődésének középpontjába a venezuelai zene került. Ennek egyik kézzelfogható eredménye az idén novemberben elkészült új album is, amellyel valódi dél-amerikai hangulatot varázsol körénk - igen népes zenekara élén - a fuvolaművész. A 15 kompozíciót felölelő - több szerzőtől származó - repertoárban nagyon sokféle művet találhatunk. Aki egy igazi fesztivál hangulatát szeretné átélni, az feltétlenül hallgassa meg a "Canoneando"-t, ami kifejezetten utcai zene. Azoknak, akik valami személyesebb hangvételűt keresnek, ott van a "Los Tiestos de Moca" (Moca's Pottery) és a "Mi Nina" (My Girl). Hallhatunk egy remek duettet is, az "Avisperó"-t (The Wasp's Nest), ezt az igen fiatal trombitással, San Cristóballal közösen adja elő Granados.

Biztos ritmusú és kifejezetten energikus a muzsika. Nagyon él minden hangszer, változatos az előadás, amelyben még a visszafogottabb részeken sem ül el a hangulat. Ebben a téliesre forduló időben mindenkire jó hatással lehet ez a pezsgő és lüktető dél-amerikai zene.

Kiadó: Soundbrush Records

Honlap: www.sunflute.com