Bolíviai tisztviselők az alapszolgáltatásokat érintő intézkedéseket vezettek be fővárosban, La Pazban, ahol a hírek szerint élelmiszer- és üzemanyaghiány lépett fel. A rendszerrel, amit ki akarnak terjeszteni mindenhova, megpróbálják megkerülni azokat az úttorlaszokat, amit Evo Morales korábbi elnök támogatói emeltek. Legkevesebb huszonhárom ember biztosan meghalt a jelenleg is zajló politikai zavargásokban.

Összecsapások törtek ki Evo Morales korábbi bolíviai elnök támogatói és a rendőrség között. A tüntetők az új ideiglenes államfő kinevezése ellen tiltakoztak. Jeanine Áñez ellenzéki szenátor vette át az elnöki posztot, és új választásokat ígért. Morales támogatói összecsaptak a rohamrendőrökkel, a korábbi elnököt támogató képviselők pedig megkérdőjelezték Áñez kinevezésének törvényességét. Morales vasárnap mondott le, és azóta Mexikóba utazott.

Evo Morales bolíviai elnök vasárnap kénytelen volt lemondani, miután a hadsereg és a rendőrség vezetői erre utasították. Erre az október 20-i választási győzelme utáni több hétig tartó jobboldali zavargások és erőszak után került sor, amit a kormány az ellenzéki erők puccsának tartott.

Az ENSZ Közgyűlése múlt csütörtökön elsöprő többséggel az Egyesült Államok Kuba elleni blokádjának megszüntetését támogatta. Az indítványt 187 ország szavazta meg, hárman ellenezték, és két ország tartózkodott. Az Egyesült Államok, Izrael és Brazília volt az a három ország, amelyek szerint továbbra is fent kell tartani a Kuba elleni pénzügyi, gazdasági és kereskedelmi blokádot.

Egy meleg politikus, a magát „megvesztegethetetlennek” tartó Claudia López lett az első nő, akit a kolumbiai főváros, Bogotá polgármesterévé választottak. A 49 éves balközép jelölt csaknem az összes szavazat összeszámlálása után a voksok 35,2 százalékát szerezte meg.